Szabay Boglárka | A spirituális ember

Szabay Boglárka 2023. január 07., 03:00

Felszisszent, majd oldalára fordult, miközben kihúzott napozószivacsa alól egy fél, vagy lehet negyed, ki minek nézi, műanyagtányért. Katica férje kicsit távolabb, egy szemétdombon napozott meztelenül. Jobban érte ott a nap, nem is kente be magát. Hason feküdt, feje és lába lelógott a napozószivacsról, de arcát belehelyezte egy kocsigumiba. Bőre így nem ráncolódott.

Csáki Róbert: Strand (20×20 cm, olaj, farost, 2003)

Felszisszent, majd oldalára fordult, miközben kihúzott napozószivacsa alól egy fél, vagy lehet negyed, ki minek nézi, műanyagtányért. Katica férje kicsit távolabb, egy szemétdombon napozott meztelenül. Jobban érte ott a nap, nem is kente be magát. Hason feküdt, feje és lába lelógott a napozószivacsról, de arcát belehelyezte egy kocsigumiba. Bőre így nem ráncolódott.

Katica ismét nyöszörgött.

– Laci.

Férje nem válaszolt.

– Laci, hallod?

Katica átfordult a másik oldalára, hogy rálásson a férfira. László mozdulatlanul feküdt. A férfihoz közel leszállt egy sirály, beletúrta csőrét a rakás szemétbe. A csörömpölésre László felriadt, megrázta a fejét. Az izzadtságtól beleragadt a gumiba. Katicát kereste tekintetével, majd észrevette maga mellett a sirályt. Ijedtében megpróbált felülni, de ahogy beletenyerelt egy konzervdobozba, elvesztette az egyensúlyát, és legurult a dombról.

– Laci?

 László egy pillanatra elvesztette az eszméletét. Katica megbökte a férfi oldalát. Felesége hegyes körmének szúrására felébredt, majd feltápászkodott.

– Hány óra?

Katica türelmetlenül nézett a férfira.

– Éppen elég. Sári egy órája végzett az úszótanfolyamon, és én is éhes vagyok.

László kifejezéstelen arccal saját lábujjait nézegette. Katica a férje felé nyújtotta kezét, de László csak a második szólításra figyelt fel a nőre.

– Segíts már!

László engedte, hogy Katica belekapaszkodjon és megálljon mellette. Így közelebbről észrevette László a nő bal mellére ragadt alumíniumdarabot, mire a csupasz mellkas felé biccentett. Katica megörült a férje hosszas tekintetének, hátratűrte egy tincsét.

– Valami rád ragadt.

Katica saját mezítelen testét kezdte vizsgálni. Mikor észrevette a szemétdarabot, dühösen nézett Lászlóra.

– Hát ha mocskot látsz rajtam, nem vennéd le te, mielőtt szégyent hozok magamra és a természetre?

László nem szeppent meg. Összehajtotta napozószivacsát, és elindult a büfék felé. Katica loholt utána. Nem sokan figyeltek fel a középkorú házaspárra. Szép pár, gondolhatták, kapcsolódtak a természethez, ahogy a többi strandoló. Ahogy csinálják az igazi spirituális emberek.

A pucér kis Sára egy lépcsőn húzódott meg a büfé árnyékában. A körmét rágta, és annyira lefoglalta ez a tevékenység, hogy csak akkor vette észre szüleit, mikor megálltak előtte.

– Sárikám.

A kislány felállt, megölelte anyját, de egyik kezét még mindig a szájánál tartotta.

– Elaludtunk apáddal a napon, Sárikám. Ugye milyen szépek lettünk?

Katica megemelte karjait, teste fölöslegei megrázkódtak, majd megfordult, hogy lánya szemügyre vehesse. László a büfé felé sandított. Akcióban volt a virsli és a pálcára húzott szeletelt sült krumpli. Gyomra megkordult, de sem Katica, sem Sára nem figyelt fel rá. Lassan eloldalgott, és pár perc múlva a büfé utolsó pár virslijével és adag sült krumplijával szemezett, természetesen mindez polipropilén tálban. Gyomra hangosan korgott, körülnézett, hogy hallotta-e valaki, de ekkor észrevette, hogy Katica és Sára nincsenek mellette. Sem a büfében, sem kint nem látta őket.

– A ménkű.

– Tessék?

Egy felszolgáló Lászlóhoz fordult, meghallotta a motyogását. A férfi tovább nézegette az ételt. Nagyon kívánta. Eszébe jutott nagyapja, meg a mondásai. Család nélkül nincs ebéd, ezt mondta neki mindig, meg sok mást, amit ha nem tart be, balszerencse éri. László hagyománytisztelő ember volt. Megfogadott minden tanácsot, betartott minden szabályt, a környezetet is tisztelte. Részt vett minden meztelen futóversenyen és szemétledobó akción. Hitt a természettel való kapcsolódásban, viszont ugyanígy hitt a nagyapjának. Egyszer azt mondta Lászlónak, hogy ne menjen el a vásárra, mert meg fogják lopni, és mit ad Isten, László pénztárca nélkül ment haza. Vagyis meg kellett várnia Katicát.

– Szemtelen, disznó banda.

Katica nagy felfordulást csapva rontott be a büfébe, maga előtt Sárikát tolva. László életében másodszor megörült, hogy látja őt. Első alkalommal akkor örült neki, mikor a menyasszonyi ruhában látta. Úgy érezte, gyomra lassan meg fog nyugodni. Kitolta maga mellett a két széket, Sára le is ült, de Katica magyarázni kezdett.

– Laci, ezek meghibbantak. Valami huligán fehérnépek kabátot akartak adni Sárára. Rajtuk is ruha volt.

– És?

– A test szent, miért akarják eltakarni?

László meghúzta a vállát, és maga elé pillantott. Sára éppen ekkor emelt el egy virslit előle.

– Ez olyan, mint amikor felveszi valaki a földről a szemetet.

Katica várta a férje reakcióját, de László szótlanul nézte hol a tányérját, hol a lányát.

– Amit kaptunk, vissza is kell adni, ugye Laci? A testünket is kaptunk, hadd adjuk vissza az univerzumnak. Ez az új generáció nem érti a spiritualitást.

A nő egyre jobban beleélte magát a beszédbe. Egy felszolgálót is maga mellé hívott, neki is elmondta a megbotránkoztató történetet, mert László nem figyelt rá.

László a körmeivel az asztalt vájta. Nem mondhatta saját lányának, hogy ne egyen. A műanyag tányérra meredt. Fehér volt, kicsit zsíros és morzsás, de kellemes látványt nyújtott. Emlékeztette Lászlót egy halra. Erre a gondolatra a gyomra megkordult, Sára felnevetett. Ez a hang, meg a másik, ami Katica felől jött, és a gyomra felől, végtelenül elkeserítette. Lehajtotta a fejét az asztalra. Ekkor megérezte a zsíros tányér illatát.

A következő pillanatban Katica a büfé ajtajánál állt. Karjait kitárta, hívogatta az embereket, hogy lássanak csodát. Hirdette a messiást, az igazi környezettudatos és spirituális embert, akit nem mellesleg a férjének tudhat. Mert László úgy kapcsolódott a szemetes környezettel, hogy megette azt.