Játszik a fiam a fiával,
s velük táncol minden kis öröm,
a fénysugár szemük tükréből
gyöngyként gurul szét a szobában.
Játszik a fiam a fiával.
Ilyen szépet ritkán nézhetek –
A szőnyegen ül a két gyerek,
mindennapi gond a sarokban.
Meserétek tarka lepkéit
kéz a kézben, játszva kergetik,
és lábukban manó lépte dobban.
Játszik a fiam a fiával,
s velük táncol minden kis öröm,
a fénysugár szemük tükréből
gyöngyként gurul szét a szobában.
Majd forog, mint szédült körhinta
maga körül apa és fia,
majd a picit az ölében láttam.
Játszik a fiam a fiával,
s megnyílik felettük az égbolt,
valódi meséből egy régvolt
óriás a szőnyegre lábal.
Fel-felröppen az apaölből,
égre szállt madárként tündököl
fönn a fiú tündérszárnyával.
Játszik a fiam a fiával…
A pillanat örökkévaló,
hajgat a lovas, vágtat a ló,
kíséri játszi férfidal.
Keresik új titkok világát,
szellő ringatja így virágát
este tájt ágbogas karjaiban.
Játszik a fiam a fiával…
…közéjük lépdel emlék-lovon
a messze múltból gyermekkorom:
igaz játékra sokszor vágytam,
újra érzem, játszani volna jó,
együtt három generáció,
összefonódva egy gondolatban.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2018. január 13-i számában.)