Tavaly volt J. D. Salinger amerikai író születésének századik, idén pedig a halálának tizedik évfordulója. Hátramaradt írásait még mindig félhomály fedi, csupán reménykedni lehet, hogy egyszer majd magyarul is olvashatjuk őket.
Életének utolsó éveiben nem sokat hallottunk Salingerről – talán az utolsó hír az volt, hogy pert indított a J. D. California álnéven publikáló Fredrik Colting ellen, aki Rozshegyező címmel megírta a Zabhegyező hatvan év elteltével játszódó „folytatását”. Colting a Magyar Narancsnak ezt nyilatkozta, már Salinger halála után: „nem volt célom, hogy előcsalogassam Salingert a rejtekéről, de ha már így sült el a dolog, végül is nem volt érdektelen hallani felőle. Egyébiránt az általam ismert első reakciók szinte mind így kezdődtek: nahát, nem is tudtam, hogy még életben van!”
Van ennél nagyobb faragatlanság ezen a téren...? A Rozshegyező egy katasztrofális kísérlet. Nem így a néhány évvel ezelőtt megjelent új magyar Zabhegyező-fordítás. Barna Imre Rozsban a fogó címmel fordította újra Salinger kultregényét, s bizony a szöveg sokkal maibb, jobb, mint a Gyepes Judit-féle, 1964-ben készült fordítás. Kinek a pap, kinek a papné-alapon azonban sokan úgy vélik, hogy az első fordítás igen jellegzetes szállóigéi és szófordulatai a hatvanas évek óta velünk vannak, egyszerűen így szoktuk meg – mint magát a Zabhegyező címet is.
Mára már kiderült, a Zabhegyező generációról generációra tud újat és újabbat mondani. Salinger tíz évvel ezelőtti halálakor ezt írtam egy nekrológban: „Mert talán egyetlen kötelező vagy nem kötelező olvasmány sem leplezi le a kamasz előtt azt, amit Holden Caulfield bőrébe bújva Salinger megtesz: hogy tizenhat évesen sem kell itt rózsaszínű ködöket fújni, kérem, hiszen emberi környezeted aljas, pitiáner, kétszínű és agresszív, s mindezek tetejébe még neked kell összeszedned magad egy elmegyógyintézetben, mert hülye vagy, meg minden.”
A 2017-ben bemutatott film, a Rebel in the Rye szemléletes képet adott az íróról, pontosabban a kultregény keletkezéséről, de a rajongók mégsem fogadták azt pozitívan. Azt viszont elmondhatjuk, hogy kiegészítette a 2013-ban róla megjelent dokumentumfilmmel, illetve az ezzel párhuzamosan elkészült, magyarra is lefordított monográfiával, már átfogó képet kapunk a szerzőről és életművéről.
Egyre gyakrabban lehet hallani olyan híreket, hogy az eddig nem publikált, de létező, kiadásra szánt írások végre megjelenhetnek. Ki tudja, talán ezekből még egységesebbé kerekedik a kép, s választ kapunk minden olyan kérdésre, amely az elmúlt évtizedekben Salingerrel kapcsolatban felvetődött. Bár így lenne. Látom magamat a fotelben, öregkoromban a Salinger-összest olvasva…
*az Ilyenkor harap a banánhal című novellával kezdődik a Kilenc történet című Salinger-kötet
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2020. áprilisi számában)