Szalai Klaudia | „[...] mégiscsak föld van itt alul, mindenek ellenére föld” – időszakos kiállítás nyílt Nemes Nagy Ágnes tájköl

Szalai Klaudia 2023. február 25., 14:20

Nemes Nagy Ágnes tájlíráját bemutató időszaki kiállítás nyílt a Petőfi Irodalmi Múzeumban, amely verseken, kéziratokon, archív felvételeken és interjúkon keresztül mutatja be a költő egész életművében megjelenő sajátos tájlírát. A Mindenek ellenére föld – Nemes Nagy Ágnes tájképei című időszaki kiállításon a költő rajzai is megtekinthetők. A kiállítás péntektől várja a látogatókat.

A kiállításmegnyitó kezdetén Demeter Szilárd, a PIM főigazgatója köszöntötte a hallgatóságot. Mint mondta, az elkövetkezendő időben az újabb hasonló kiállításokra még várni kell, hiszen a Károlyi-palota felújítási munkálatai miatt a múzeum átmeneti időre bezárta kapuit a látogatók előtt. Hangsúlyozta, hogy a most megnyílt Nemes Nagy Ágnes-kiállítással és a már látogatható Polcz Alaine-tárlattal a múzeum két olyan alkotó előtt tiszteleg, akik nőként élték meg a háború értelmetlen borzalmait. „Polcz Alaine a halállal, míg Nemes Nagy Ágnes a fűzisszel barátkoztat meg bennünket” – mondta a főigazgató. Végezetül köszönetet mondott Kenderesy Annának, a kiállítás kurátorának, Kemény Gyula látványtervezőnek, valamint Bogdándy Gábornak, aki grafikai arculattal és tipográfiai elemekkel látta el a kiállítást.

Nemes Nagy Ágnes verseinek egy jelentős részében a szemlélet tárgya tájként tűnik fel, aminek látványát rendkívül pontos és érzékletes képek teremtik meg az olvasóban. A költő látásmódja, a környezetre irányuló fokozott koncentrációja nemcsak a huszadik század második felének irodalmára gyakorolt nagy hatást, hanem a kortárs magyar lírára is. A kiállítás az életmű mentén haladva foglalkozik ezzel a kivételes figyelemmel, megidézve a Nemes Nagy Ágnes verseiben megteremtett, folyamatosan átalakuló tájképeket.

Osztroluczky Sarolta irodalomtörténész hat kulcsfogalommal szemléltette Nemes Nagy Ágnes költészetét. Az irodalomtörténész kifejtette, hogy a Kettős világban című, első kötet címadása olyan emberi léttapasztalatot körvonalaz, ami a földi és az égi léthez kötöttséget helyezi középpontba. „Azon általános léttapasztalatot mutatja be az olvasó számára, amelynek részeként egyszerre vagyunk testben, és amely egyszerre tesz minket emberivé a transzcendens világban. Ez a két szféra belső harca a kötet mozgatórugója” – mondta.

A „között-lét” kulcsfogalma a belső tapasztalata a duális, minden embert összekötő léttapasztalatnak. „Közötte vagyunk a tér és idő koordinátáinak, az égnek és földnek, a háborúnak és békének” – mondta az irodalomtörténész, példaként felolvasva Nemes Nagy Ágnes Mesterségemhez című ars poeticáját.

Az est hangulatát Mészáros Blanka színművész alapozta meg, aki versfelolvasásával Nemes Nagy Ágnes alakját idézte meg.

A Mindenek ellenére föld – Nemes Nagy Ágnes tájképei című időszaki kiállítás október 1-jéig látogatható a Petőfi Irodalmi Múzeumban.