Tóth Elemér | Mit mondjak még és más versek

Tóth Elemér 2023. március 17., 12:33

Magyar csak addig lehetsz,
amíg nyelvedet őrződ.
Ezer év csodája ez,
akár a saját bőröd.

Fazakas Barna: Felhőséta II. (40 × 40 cm, 2017)

Mit mondjak még

ez itt a csillag,
ez itt a park,
ez itt a Duna,
ez itt a tisztaság, ez itt a szerelem.

Mit mondjak még?
Nyisd rám a szemed, mint egy csodára,
s talán meglátod a bennem keringő madarat,
amit az emberek úgy általában szerelemnek
hívnak.
Mint egy csodára, nyisd rám a szemed,
s talán észreveszed a csendes esti sétákat,
a szelíd falusi házakat és embereket.

S ha mindezt észrevetted,
már csak így beszélgetünk:
ez itt a csillag,
ez itt a park,
ez itt a Duna,
ez itt a tisztaság,
ez itt a szerelem.

 

Vers az anyanyelvről

Magyar csak addig lehetsz,
amíg nyelvedet őrződ.
Ezer év csodája ez,
akár a saját bőröd.

Mert az anyanyelv joga
a legmagasabb törvény.
Nem nyelheti el soha
semmilyen gonosz örvény.

A gondolatra illik,
minden szava valóság.
Magas hőfokon izzik,
süt belőle a jóság.

A tisztaság, a szellem
minden szavában ragyog.
Nem kell tán vezekelni,
ha hűséges vagyok.

A bölcsőben jövőt hajt
még újabb ezer évre…
Tartásra hív, gyógyít bajt,
tanít igazra, szépre.

Hát ne tagadd meg soha,
mert ez a gyökér táplál.
Bizony mondom: ostoba,
ki idegenül kántál…

Ember csak addig lehetsz,
amíg nyelvedet őrzöd.
Naponta csodát tehetsz,
Ha az lesz az erődöd!

Az igazat

Kökényarcúak már a napok,
november ködöket terelget.
Sötétlő bánatok mindenütt.
Vadludak szállnak,
daluk hasogatja a csendet.

Lépegetek a hullt avarban,
szívemnek feszülnek a percek.
Hideg harapja vén bokámat.
Varjak jajongnak,
az ősz kutyáival perelnek.

A fájdalmaim sokasodnak,
tövisek hullnak a világra.
Fölárad a szomorúságom.
Kerekedj, szemem,
hogy szám az igazat kiáltsa.

Már csakhamar

Már csak a szobám négy faláig.
Már csak a könyvekig a polcon.
Már csak az asztalon fehérlő
papírig kell látnom, hajolnom….

Már csak az asztaltól a székig.
Már csak a versig a papíron.
Már csak a meglódult reményig,
s a tollamig, amellyel írom.

Már csak a puha meleg ágyig.
Már csak az álmot termő csöndig.
Már csak az ablakban a holdig –
kerek képén vigyor vöröslik.

Már csak a gödörig a földben,
a férgekig, a végső házig. –
Már csak várni hideglelősen:
éj lopakszik. A lélek fázik.

 

(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. februári számában)