Ahogyan a másik Kulcsár, Tibor, ő is a Bodrogközből érkezett a magyar irodalomba. Nemcsak földrajzilag járt be hosszú utat, hanem költőként is. Egyike az 1970-ben megjelent Egyszemű éjszaka költőinek, bár talán túl korai volt az antológiában való szerepeltetése. Ha van költő, akkor rá igaz, hogy fokozatosan érik nagy költővé, ezt jelzi a Magyar Antaeus Könyvek sorozatban megjelent Halottaim virága című, önmaga által válogatott kötete is, amelyben talán csak az 1987-ben megjelent A felkiáltójeles ember című kötetéhez igazságtalan. E sorok szerzője akkoriban érettségizett, s ezt a kötetet kapta ajándékul.
Ahogyan a másik Kulcsár, Tibor, ő is a Bodrogközből érkezett a magyar irodalomba. Nemcsak földrajzilag járt be hosszú utat, hanem költőként is. Egyike az 1970-ben megjelent Egyszemű éjszaka költőinek, bár talán túl korai volt az antológiában való szerepeltetése. Ha van költő, akkor rá igaz, hogy fokozatosan érik nagy költővé, ezt jelzi a Magyar Antaeus Könyvek sorozatban megjelent Halottaim virága című, önmaga által válogatott kötete is, amelyben talán csak az 1987-ben megjelent A felkiáltójeles ember című kötetéhez igazságtalan. E sorok szerzője akkoriban érettségizett, s ezt a kötetet kapta ajándékul. Kulcsár Ferenc költészete azóta is folyamatosan kísérti.
Az Irodalmi Szemle Vetés rovatában jelentek meg az első versei, s bekerült az 1970-ben megjelent, Tőzsér Árpád által válogatott Egyszemű éjszaka című kötetbe is. Amely rajta kívül további nyolc alkotót indított el a költői pályán. Voltak, akiket később a nemzedék jelesei (Mikola Anikó, Tóth László, Varga Imre) között tartunk számon, olyanok is, akik eltűntek a süllyesztőben, s olyanok is, akik később más műfajban jeleskedtek (Aich Péter, Kmeczkó Mihály). Tőzsért dicséri, hogy bár az antológia szerkesztése idején a többiekhez képest Kulcsár még viszonylag zsengéket írt, hat versét mégis beválogatja, és, ahogy egy később elhíresült bonmot-jában mintegy utólagos védekezésül írja: „Kulcsár Ferenc par excellence költő, akkor is költő lenne, ha egy sor verset sem írt volna le.” Igaza lett: a helyét és költészetét hosszú éveken át kereső Kulcsár Ferenc, tőle szokatlan módon mindkettőt megtalálja, s a képmása, R. C. által leírt sorai már nemcsak önálló hangról tanúskodnak, de a Szalatnai által annyira hiányolt (kisebbségi) létgondok is sűrűn ott vibrálnak a „kulcsárferenci” költészetben, s nyugodtan jegyezheti meg vele kapcsolatban (is) Szeberényi Zoltán, hogy a költőnek vállalnia kell a sokszor kilátástalannak és eredménytelennek tűnő nehéz küzdelmet az emberi életért, az emberért. Kulcsár Ferenc vállalta.
S hol van ez már azoktól a kezdetektől, amikor a szlovenszkói magyar irodalom nagy öregje, Szalatnai Rezső több, ingerült vitát is kiváltó írásában a kisebbségi identitást hiányolja, többek között az ő verseikből? Kulcsár kortársai nevében is magára veszi a kritikát, s Nyílt levél Szalatnai Rezsőnek című versében válaszol „a jó öregnek”. Két évvel később jelenik meg első önálló kötete (Napkitörések), amely bírálója, Koncsol László szerint „az álmok és a romantikus programok hármashatárán készült”, s bár még itt-ott érezhető Ady, Kassák, József Attila, esetleg Nagy László hatása, Kulcsár Ferenc nyelvezete (versszövegek, montázsok beiktatása) egyre inkább összetéveszthetetlen lesz. Három évre első kötete után jön az Édennek neveztem, s újabb négy év múlva a Krónikatöredék. Ezt követi a fentebb már említett, Szabó Gyula emlékének szentelt A felkiáltójeles ember című kötete. Költészete egyre inkább kiforr, s a Szalatnai által még annyira hiányolt morális-intellektuális igény és meditatív hajlam is mindinkább elmélyül. A kilencvenes évek elején prózai szösszenetekben is (Imádságok) megfogalmazza írói hitvallását, amelynek költői párja a Mindig című kötete. Utolsó kötetei (Bálám szamara, Gyöngyök és göröngyök, Új versek 2006–2010, Halottaim virága) már egyfajta, hömpölygően áradó filozofikus vallomásként értelmezhetők és olvashatók. Ifjabb kortársa, Csehy Zoltán szerint „váteszien én-centrikus, az értékvesztés és a vizionális tragikum köré szerveződő költészete” a magyar költészet jelentős teljesítményei közé tartozik. Jelentős műfordítói (Milan Rúfus, Miroslav Válek, Pavel Bunčák) munkássága, de ahogy sokan mások a szlovákiai magyar irodalomban, ő is sokat írt a gyerekeknek.
S ahogy költészetében, szakmai pályáján is megtalálta a helyét, évekig a Lilium Aurum Kiadó kiadásvezetője, egy ideig a Katedra című lap főszerkesztője volt. Sajnálatosan korán, 68 éves korában távozott közülünk. Ennek is már öt esztendeje.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. márciusi számában)