Marcsák Gergely | Versek

Marcsák Gergely 2020. május 22., 08:39

Nézted csak az üres turnyikot,

érezted, hogy semmit sem bánok,

a folyosó kopott plitáin

zúgtak gurulós csemodánok.

Polc Kolodko Mihály váci műtermében – Fotó: Éberling András

Milyen volt…

Nyugat + zombik

Milyen volt szőkesége, nem tudom már,

Tartalék vizeink mind oly mérgezők.

Citotoxinokat bocsát ki a gyár,

Kihullt hajcsomóink főzik éhezők.

 

Milyen volt szeme kékje, nem tudom már,

Pupillája, mint szovjet lágerek.

Vörösre festik a kötőhártyánál

sosem gyógyuló, szétrobbant vérerek.

 

Milyen volt hangja selyme, sem tudom már,

mert esténként, ha kint reflektor ég,

a többi korcsot hallja a falon át,

és üvölt, morog, rázza ketrecét.

 

Nagyapa

Nagyapából egy nap az élet kiköltözött.

Testébe sorvasztó enyészet fészkelt.

Beletelt szegénynek hetvenkét évébe,

mire ledolgozta azt a jóvátételt,

amit az Isten szándékában kezdett,

és negyvenhétben Donbászon folytatott.

Fényekbe merült szembogara zárta

a sorsát jelentő összetett mondatot.

 

Nagyapából egy nap kiköltözött az élet,

és a dédmama szülőhelyét felkereste.

Arra iramlott, ahol jobban várták,

talán New York felett érte el az este.

Csak mert itthon fedezi egy évre

a születéseket egyhavi halál.

Donbászon nincsen semmi jóvá téve.

Az agglomeráció lángokban áll.

 

Fekete ködöt vont a kis házra

az élet, mikor nagyapából kijött.

Indultában pedig nagymamáéra

félévnyi hosszú, erős zsinórt kötött.

 

Opsi

Az opsi régi konyhájában

balzsamoztunk hét előtt.

Te beléptél, s a grecskáról

leemelted a fedőt.

 

Literes bánkában elénk

tetted a szosziszkis podlivát,

kinéztél a roddom felé,

s mondtad, hogy mit látsz odaát,

 

hogy az úton egy marsutka jön,

a kert fáin érik a hurma.

András felállt, zazsigálkát

kért, és kiment egy perekurra.

 

Nézted csak az üres turnyikot,

érezted, hogy semmit sem bánok,

a folyosó kopott plitáin

zúgtak gurulós csemodánok.

 

Sípolt a csájnyik. A spórról

átraktad a tumbocskára,

és elmondtad, mint máskor is,

hogy milyen volt az angol pára.

 

Fölemeltem a granyonkát.

Tudtam, hogy itt az alkalom:

ezt megiszom, és elmegyek.

Mától kvártélyon lakom.

 

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2019. július 27-i számában)

{K1}

{K2}