Marc Delouze, a magyar költészet francia fordítóinak doyenje 1978 óta rendszeresen részt vesz a magyar kultúra franciaországi terjesztésében. Átfogó magyar költészeti antológiát állított össze és fordított franciára, éveken át több folyóiratokban közölt magyar versfordításokat, 5-6 magyar tárgyú prózakötetet adott ki, magyar költőket hívott meg az általa irányított Parvis poétiques (Költészet köztereken) elnevezésű fesztiválokra.
Marc Delouze, a magyar költészet francia fordítóinak doyenje 1978 óta rendszeresen részt vesz a magyar kultúra franciaországi terjesztésében. Átfogó magyar költészeti antológiát állított össze és fordított franciára, éveken át több folyóiratokban közölt magyar versfordításokat, 5-6 magyar tárgyú prózakötetet adott ki, magyar költőket hívott meg az általa irányított Parvis poétiques (Költészet köztereken) elnevezésű fesztiválokra. Komoly adósságot róttunk le, amikor legújabb verseiből Zalán Tiborral egy Delouze-kötetet állítottunk össze és fordítottunk, melynek címe Post-it (ál)haikuk. A bezártság visszhangjai. A Post-it angol szó, öntapadós jelölőcímke, amelyen elfér egy haiku. Az (ál)haiku műfaji sajátosság, a versformától való tudatos eltérés szemléltetése. Fordítható-e az egzotikus, ázsiai eredetű haiku? A híres francia költő, Yves Bonnefoy a „Lehet-e haikut fordítani?” kérdésre azt válaszolta: nem, a „Kell-e haikut fordítani?” kérdésre azt: igen, de árulással. És még hozzátette: vigyázat, a haiku műanyagláng-lobogásban szavak ragyogása, ami érzékelhetővé teszi a bambusz percegését. A hetvenháromból az egyik Delouze-haiku így hangzik: „Mint Kínából visszatért / idióta meglátnád magad / (meddő tudás) inkább / nézd holdra mutatóujjad.” Amikor megkérdeztem Delouze-tól, mit ért a „kínai idióta” alatt, ezt írta:
„Ez egy kínai közmondás egyszerű megfordítása: »Amikor a bölcs a holdat mutatja, a bolond az ujját nézi«. Utalás a politikai (és kommunista) múltamra: fényes jövőt mutattak nekem, amiben hittem, miközben jobban kellett volna néznem az ujjamat, ami ezt a jövőt mutatta.”
Ebben az egyetlen késői haikuban felizzik a hosszan tartó tévútra futott elkötelezettség fájdalmas története. A közmondás lényege röviden: a kevésbé megfontolt ember nem érti meg a dolgok lényegét. Ilyen ifjú lehetett maga Marc Delouze is az 1970-es évek elején, amikor elküldte első verseit Louis Aragonnak, a szovjetpártiságáról híres, nagy hatású írónak, a kommunista irodalmi hetilap (Les Lettres Françaises) főszerkesztőjének. A versek megjelentek Aragon dícsérő kísérőszövegével, egy év múlva Delouze első verseskötete is napvilágot látott a mester kiadójánál (Feljegyzések a szavak házából – Souvenirs de la Maison des Mots) A hírnév dacára Delouze hamarosan visszavonult a párizsi irodalmi életből, és két évtizedes hallgatásba burkolózva fordításokból élt. Így került Magyarországra is féléves ösztöndíjjakkal (1975-ben és 76-ban), később is a Magyar Írószövetség gyakori vendége. 1978-ban terjedelmes magyar költészeti antológiát állított össze és fordított franciára, melyet a budapesti Corvina Kiadó adott ki (Poésie hongroise. Anthologie). Bár a válogatást bírálták, a fordítások minőségét nem vitatták. Ezt követően negyvenkötetnyi vers, próza, művészkönyv és számos fordításkötet, CD alkotja az életművet.
A második rész a pandémia okozta bezártsággal és az azt követő háborúval kezdődő korszak lírai terméséből ad válogatást. A francia költő ezúttal kötött formák (szonett) felé haladva − a hagyományoktól eltérően több rímes verssel gazdagította életművét. Egyrészt szembetűnő az új versek zeneisége és képszerűsége, másrészt az utóbbi évek megrázkódtatásainak (pandémia, háború) hatására verseiben, tematikai újdonságként nagyobb teret kapott a halálmotívum. Erre válaszol Zalán Tibor az Egy Marc Delouze-sorra című szonettjében, amely egyúttal a kötet előszava is:
„Háborús időkben borúsak a múzsák de nem
hallgatnak el A borzalom soha nem volt ilyen
közel hozzánk És mi sem ahhoz hogy megszokjuk ezt”
A második rész verses napló bezártság és háború idején, a korra reflektáló közéletiség jegyében. A napló 2020 márciusától vírusnapló, később háborús naplóvá lesz. A francia költő életművében ez a fájdalmasan metsző, új hang minden bizonnyal váltást jelent:
A saját végzetét visszhangzó szonett
Utcák nyugalma alatt fojtott morajlás
Kihalt kikötő elnyugvó vizein
Gyermekkori szörnyek árnyai megint
És versemen rég tört csontok lángolnak át
Hosszú a csönd kék eső szitál a parton
elhagyott dokkok árbocain megül
Részeg hajó Istenek pultja mögül
poshadt étel bűze csap hirtelen arcon
Mi ad e rossz időkhöz kapaszkodókat
Kényszergesztusokba rácsozott jelen
Múltat fal a jövőbe köpködött szózat
Ha a mindenségbe tépnek éhes farkasok
Mely üres és haldoklóit kihányja
Mit mérnek szonettek érnek utolsó sorok ? (Zalán Tibor és Farkas Jenő fordítása)
Marc Delouze : Post-it (ál)haikuk. A bezártság visszhangjai. Fordította: Zalán Tibor és Farkas Jenő, Palamart Kiadó, Budapest, 2022