Elítélt fegyencek, utazunk,
én, meg egy szerelvénnyi mobilozó idegen.
Egyesével végignézek rajtuk,
próbálom kitalálni,
hogy miként éri majd őket a halál
Testvérek
Aljosa, a te drága Krisztusod,
mondta Iván, ha visszajönne,
pont oda jutna, ahová jutott,
ijedtükben a felkent főpapok
is ütnének egy jó nagyot a szögre,
nyakukban persze lógna a kereszt,
tudom, te is végiggondoltad ezt,
testvér, nekem talán bevallhatod.
Aljosa hosszan elgondolkodott,
nem tudom, Iván, igazad lehet,
de most sietek tovább, ha hagyod,
és ment is, vitte a rábízott levelet
egy nőnek, otthon ágyba rakta részeg apját,
csendben, vigyázva elmosogatott,
és végül levitte a szemetet.
Házasság
Mintha itt lennénk, ahol a nagy
hányt egyet, a kicsi meg beleült,
de igazából kéz a kézben
az oltár előtt lebegünk.
Egyesével
Hány olyan ember utazott ebben a metrókocsiban,
aki azóta már halott,
ha fekve pakolnánk egymásra a hullákat,
akkor sem férnének el a szerelvényben,
a világ egy végtelen kiterjedésű,
bezárhatatlan koncentrációs tábor,
itt születünk, itt halunk meg,
fogoly az összes generáció.
Elítélt fegyencek, utazunk,
én, meg egy szerelvénnyi mobilozó idegen.
Egyesével végignézek rajtuk,
próbálom kitalálni,
hogy miként éri majd őket a halál,
mert mindenkié más,
nincs gázkamra vagy tömeges fejlövés,
a saját hibáink végeznek velünk,
aztán a sötét metróablakon át
meglátom a saját arcomat.
Áthaladt köztünk
Nem tudni, hogy a történelem során
ki adta az első pofont és kinek,
de minden valószínűség szerint lefelé adta,
ember az állatnak, őr a fogolynak,
szülő a gyereknek, ilyesmi,
és könnyen lehet, hogy magánügyének,
személyes jogának tartotta a dolgot,
megütötte, mert megüthette,
kinek mi köze hozzá, erősebb kutya baszik.
Budapest, délután három, ötös busz,
egy ember megüt egy másik embert,
és ez ugyanaz a pofon, a legelső,
köszöni, jól van, mit sem változott,
idáig utazott bennünk és rajtunk.
Mert akit ütnek, az általában visszaüt,
vagy szemlesütve meghunyászkodik,
hogy később ő is üssön, lefelé:
az áldozatokból legtöbbször elkövetők lesznek.
Mégsem csak billenő dominók vagyunk,
egymásra dőlő eszközök a sorban,
létezik egy út,
melyen át az erőszak elhagyja a testet,
disznókat száll meg és a tóba fullad:
mert amikor le akartuk taszítani,
azt vártuk, hogy az életéért könyörög majd,
vagy ütésekkel vág a tömegben utat,
de ő csak a szemünkbe nézett,
majd áthaladt köztünk és elment.