Farkas Wellmann Endre | Megfeszítettség és megválthatóság

Farkas Wellmann Endre 2023. április 09., 08:39

A megfeszítettség a keresztény ember erős tudati tapasztalata, a test meggyötrésének – s mint ilyen az ember meggyötrésének – legrettenetesebb képzete, a legszörnyűbb halálnem, amely a Megváltónak is kijutott, talán épp ezért az egyetlen lehetőség, hogy saját életünk és az Ő élete között közös pontra leljünk, közösséget vállaljunk a halálban.

Keszthelyi György: Golgota

Nagyobb ünnepeink kapujában önkéntelenül is megtorpanunk, számvetést tartunk, magunkba révedünk. Még mindig valahogy minden ünnep hoz magával valami megtisztulásfélét, ami nem mindig jár együtt a csenddel, a belső béke illúziójának újrafelfedezésével, az erre való vágyakozásunk kivetülésével. A húsvét különösen felkavaró ünnep, mert elsősorban a halálra, emberi kicsinységünkre és rögtön utána pedig gyarló mivoltunkra emlékeztet, miközben hitünk szerint a Jézus feltámadásával saját feltámadásunkat, az örök élet reménységét is évről évre megünnepeljük.

A megfeszítettség a keresztény ember erős tudati tapasztalata, a test meggyötrésének – s mint ilyen az ember meggyötrésének – legrettenetesebb képzete, a legszörnyűbb halálnem, amely a Megváltónak is kijutott, talán épp ezért az egyetlen lehetőség, hogy saját életünk és az Ő élete között közös pontra leljünk, közösséget vállaljunk a halálban. A megválthatóság a mérleg másik oldala: Ő ítél meg bennünket, hogy méltóak vagyunk-e az áhított örök életre, az üdvösségre.

Hiszem, hogy a magunkkal cipelt mítoszaink mégis csak valamiféle emberi tapasztalatra épülnek és a rituális történetismétlésnél többet, valami nagy közös tudást éltetnek bennünk legalább így, a nagy ünnepeinken. Gondolom, innen származik az önkéntelen számvetésre való hajlamunk, az a gesztus, amellyel saját életünk analóg mozzanatait próbáljuk a Nagy Történetbe, a mítoszba beépíteni. Pedig, ha lecsupaszítva értelmezzük a történetet, Jézust mi, emberek feszítettük meg, és tudjuk azt, hogy az isteni akarat mindig a jóra irányul, így szembe kell néznünk a ténnyel, az elkövetett gyilkosságnak az emberi gonoszság az eredője, s ha ez így van, ez méltatlanná teszi is egyben az embert a megváltásra. De ahogy meg lehet ölni egy embert, úgy meg is lehet váltani. A halállal a testi létezés szűnik meg, az ember pedig ettől a leghajlamosabb félni. Hiszen egyszer régen megölt valakit, kivégzett, keresztre feszített, és hiába tudja, hogy semmi köze hozzá, mégis cipeli a közös bűntudatot, a lelkiismeret nehéz rabláncát. Mert élni akar, hinni abban, hogy ő mégis jó. Megváltható, ahogy megfeszíthető is.

Egy világjárvány és egy esetleges világháború között szinte hisztérikussá fokozódik a létezés dolgai iránt való érzékenységünk és abban bízunk, hogy hit tud épülni a képmutatásból, a gonoszságból szeretet, a halálból élet és a megfeszítettségből megválthatóság. Fő a sonka, illatoznak a sütemények és belevész az ünnep a bárányok hallgatásába.