Az a vers, amely képes önmaga jelentésén túlmutatni, az olvasóban elindítani valamit, nem hiábavalóan született meg. A kortárs költészet burjánzó ligeteiben megannyi egzotikus növény a csodálat tárgyát képezi, mégsem emlékszünk egy időn túl sem formájára, sem illatára, elmosódik.
Szenvedélyes szerelmes versek, megkerülhetetlen és tragikus történelmi témák, identitás, hazaszeretet, Ettore Majorana, a titokzatos atomfizikus-alakmás, levélvers Ady Endrének, Kavafisznak, Csoóri Sándornak, Thomas Mann-nak, Tamási Áronnak, Szőcs Gézának, Kondrád Györgynek, elbeszélő költemény egy kényszerleszállásról, létösszegzés, tájversek, egzisztencialista líra, mindez változatos stílusjegyekkel és gazdag formaművészettel – Böszörményi Zoltán Fellázadt szavak című kötete Márton László válogatásában a több évtizedes költői pálya sűrített lenyomata. Az olvasó betekintést nyerhet a nyolc ciklusra tagolt verseskötet révén a költő legfontosabb témáiba, az alkotói életút eddigi állomásaiba az első kötetektől a legújabb versekig. Fontos megjegyezni: a Fellázadt szavakban megjelent versek szövege nem egyezik az évek folyamán nyomtatásban vagy online publikált költeményekkel, a mostani változatok a végleges, hiteles lenyomatok.
Az a vers, amely képes önmaga jelentésén túlmutatni, az olvasóban elindítani valamit, nem hiábavalóan született meg. A kortárs költészet burjánzó ligeteiben megannyi egzotikus növény a csodálat tárgyát képezi, mégsem emlékszünk egy időn túl sem formájára, sem illatára, elmosódik. A mindenkori olvasó nem a jól felépített metaforacsokorra, tudatosan átgondolt, időmértékes sorokra, sziporkázó szójátékokra, naturalista, lecsupaszított nyelvi elemekre vágyik, hanem olyan költészetre, amely túlmutat a mesterségbeli tudáson, amelyben a nyelv ízes-zamatos, varázslatos tud lenni, nem részletekre, hanem az egészre, a teljességre vágyik, hogy madártávlatból mutassák be neki a világot. Ahogy Weöres Sándor a Teljesség felé című művében – amelyet barátjának, Hamvas Bélának ajánlott – megszabadítja az érzéki ragyogástól a létezőt, úgy kell a költészetet is megszabadítani mindenféle cikornyától, öncélú dísztől. Mert ha nem, versünk az irodalmi liget egyik gyönyörű rózsája lesz ugyan, de miután elhervadt, nem emlékezünk az illatára, sem bársonyos, téglapiros szirmaira, a tüskére, amely felszakította a bőrünket, az okozott fájdalomra, és a virág szépségére sem. A kortárs poétának kihívás olyan poétikai eszköztárt és kontextust teremteni, amellyel elkerüli a klisét, a pátoszt, és új megvilágításba helyezi a lét, a téridő, a szabadság, a remény, a félelem, a szerelem, az istenhit költői toposzait. Újragondolásukra szükség van, hiszen ezek a témák foglalkoztatnak mindannyiunkat, és meghatároznak aáltal, hogy mit gondolunk az idő képlékenységéről, a mindenségről, arról, hogy létezik-e Isten, mi dolgunk ezen a világon, milyen kifejezési formákat találunk a szerelemre. Böszörményi Zoltán verseit olvasva folyamatosan az idő relatív jellegével szembesülünk, mintha egy időűrhajóban utaznánk, ahol bármikor átválthatunk a múlt galaxissávjából a jövőébe, majd a jelenébe, és ahol minden viszonylagos.
A felolvasással, zenével, beszélgetéssel egybekötött bemutatóra május 2-án 19 órától kerül sor a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Ötpacsirta Szalonjában. A költővel Bollobás Enikő egyetemi tanár, irodalomtörténész beszélget, jelen lesznek Laik Eszter író, a könyv szerkesztője és Márton László író, a Fellázadt szavak versválogatás készítője is. A felolvasást Bánkövi Bence csellójátéka színesíti.
Bollobás Enikő írja a kötetről:
Böszörményi költészetének talán legszembetűnőbb jellemzője az, ahogyan megszünteti a gondolat s az érzelem kettősségét, mi több, a konkrét és az absztrakt kettősségét is. Verseiben egységbe olvad össze a szellem és az intellektus, illetve az érzékiség és a szenvedély, igazolva Paul Valéry meglátását, aki szerint „az értelem világának sajátja az, hogy állandó izgalomban tartja az érzéki világ”, miközben a gondolat úgy rejtőzik el a versben, „mint tápérték a gyümölcsben".
A kötetet keretező két ars poetica – A vers és A költő trófeái – hitvallásként tartalmazza Böszörményi elveit a szenvedéllyel megélt élet poétikai projekciójának értékéről, a szó mindenekfelettiségéről, valamint a nyelvhasználat és versírás szentségéről. Ezek a gondolatok rendre visszatérnek a kötet más darabjaiban is, megerősítve a nyelv és a költészet iránti elkötelezettségét. Költői küldetése, mint írja, nem kevesebb, mint „közös nevezőre hozni/ arasznyi létünkkel/a végtelent” (Mint fényreklámok), tudván azt is, hogy „A költőből is az Isten üzen”. (A történelem folyosóin).