Szondy György | Tavasz a magasban és más versek

Szondy György 2023. április 30., 09:20

Lengő hídon némaság, nincs hullám, nincs verdesés,

mélyen benn a ringatás, semmiség, mi látható,

zöldbe hajló lombsötét, víz csillan a nád között,

út van itt, a hosszúság, gyenge széllel kis hajó.

Németh István: A tavasz hírnöke

Tavasz a magasban

Emlékeim akár a hó. Fölidézem őket,

és kezem melegétől alélt iramban

olvadnak bőrömre a pelyhek, majd

egymásra, másra, aztán cseppre, csepp,

és az átváltozás fájdalmával válnak

eggyé nagyobb vizekkel.

Nyugalmam ösvényt vág a testbe,

csöndes tömeg, miben a szánalom fogan.

 

Vízre szelídülnek a színek, ébredésük

észlelhető tartományaitól még távol

tartanák a szépet, holmi fény szédül itt

rájuk, mi ragyogásra bírja őket is.

 

És amikor eljön végre tompa zajával

a „hol nem volt” és ugyanúgy az „egyszer majd”,

ahol a múlt dönthet jövőnkről,

így igaz: minket a jövőnk határoz

meg, amit emlékezetünkben őrzünk.

 

Kis hajó

Lengő hídon némaság, nincs hullám, nincs verdesés,

mélyen benn a ringatás, semmiség, mi látható,

zöldbe hajló lombsötét, víz csillan a nád között,

út van itt, a hosszúság, gyenge széllel kis hajó.

Elmereng, a kútba néz, szüntelen a dátuma,

más és más a fok szerint, fokok közös többesén,

elindul vagy érkezik, délibáb és tartalom,

mélyen benn a ringatás, semmiség, mi látható.

 

Lázbeszéd

Különben mindegy, hagytam menni már,

körül se néztem, szél volt, este volt,

magányom ott köröz a végszavaink szóközén,

s ha fordul is, verje őt, ki a nagy seregben istene,

 

különben mindegy, atyámfiai,

mikor, miféle szám jelölte lázbeszédünk

igehelyeit, mondd neved, akár

a végső szavak egyikét, a szó

legyen, mi lenne még, de nem lehet.