Fejüket összedugják a fák,
üzennek,
miként a sivatagi atyák,
szél fuvolája, rőzse hárfája,
bús bőgése szarvasnak,
valami ősi csillagból jött
hangnak.
Fejüket összedugják a fák,
üzennek,
miként a sivatagi atyák,
szél fuvolája, rőzse hárfája,
bús bőgése szarvasnak,
valami ősi csillagból jött
hangnak.
Mire a titokra fény derül,
a világ álomba szenderül,
a szívverést örökké hallja,
porszemek zizzennek a zajra,
rajzolódnak majd új tájak,
kristályból készül a vájat,
holdarcod leveted,
tengerfenékig lát szemed,
kitárul halkan
az öböl kapuja,
a pillanat is egy örök csoda,
mert Isten emléke
tán csak életed,
s fűszálra vésett éneked
imígyen szól:
ég-ve-led ég-ve-lem
a mindenséget feszegetem
egyetlen
sóhajjal
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. áprilisi számában)