Egyszer volt, hol nem volt, három hatalmas hegy között volt egy kis tó, amelynek a vize olyan zöld volt, mint a legszebb smaragd a világon. Itt lakott az egyetlen tündér a vidéken. Amikor a többiek hátrahagyták őt, csak annyit mondtak neki:
– Ez a tó a te területed. Az a feladatod, hogy boldoggá tedd az embereket!
Egyszer volt, hol nem volt, három hatalmas hegy között volt egy kis tó, amelynek a vize olyan zöld volt, mint a legszebb smaragd a világon. Itt lakott az egyetlen tündér a vidéken. Amikor a többiek hátrahagyták őt, csak annyit mondtak neki:
– Ez a tó a te területed. Az a feladatod, hogy boldoggá tedd az embereket!
Választ sem várva otthagyták a kis tündért, aki leroskadt a tó partjára, és sírni kezdett. Nem tudta, hogy ezt a feladatot miképpen tudná a legjobban elvégezni. Ahogy ott üldögélt, nagy sóhajt hallott. Észrevette, ahogy a hegy a télről megmaradt hósipkát igyekezett lerázni magáról. Nagyon megörült a kis tündér, talpra ugrott és a hegyekhez fordult.
– Hahó, kőóriások! – kiabálta tele torokból. – Tudnátok nekem segíteni?
Hiába várt, nem kapott választ. A hegyek visszaroskadtak dermesztő mozdulatlanságukba. A tündér egészen naplementéig üldögélt a tó partján, nézte, ahogy a zöld szín haragossá változik a tavon, majd a napot elnyelik a hegyek. Éjszaka nyugtalanul aludt. Még mindig nem tudta, mitévő legyen.
Reggel a tavon kacsák úszkáltak. A kis tündér nagyon megörült nekik.
– Sziasztok, kacsák! – libbent oda hozzájuk. – Tudnátok segíteni?
– Mit szeretnél?
– Az a feladatom, hogy boldoggá tegyem az embereket, de nem tudom, miképpen fogjak hozzá.
– Sajnos ebben nem tudunk segíteni.
A kacsák kecsesen felröppentek a tóról, és eltűntek a messzeségben. A kis tündér könnye belevegyült a zöld tó vizébe. A tó szelleme megsajnálta őt, s kiült a tó tetejére.
– Miért sírsz? – kérdezte.
– Boldoggá kellene tennem az embereket, de nem tudom, hogyan kell.
– Én tudok neked segíteni. Az emberek szeretik az angyalokat, ha azzá válsz, rád néznek, és boldogok lesznek.
A kis tündér lebiggyesztette a száját.
– Én tündér vagyok, és nem angyal – mondta.
– Ezen könnyen segíthetünk.
A tó szelleme kikúszott a partra, magához ölelte a kis tündért, majd ringatni kezdte. Addig ringatta, amíg az csodaszép faangyallá nem változott. A tó szelleme felkapta az angyalt, és a tó mellett kanyargó lépcsők tetejére tette, ahol minden irányból köszönteni tudja majd az érkezőket.
Azóta a Zöld-tavi menedékház mellett áll egy angyal, aki mosolyt csal az emberek arcára.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. áprilisi számában)