Tavaszi reggelre ébredek
amikor lágy tengeri szellő kél
arcomat a delejező fénybe mártom
míg lelkem vacogón fázik
Tavaszi reggelre ébredek
amikor lágy tengeri szellő kél
arcomat a delejező fénybe mártom
míg lelkem vacogón fázik
Eszembe jut egy megíratlan
elvetélt levél
mit fáradt magányomban
életfogytig csak neked írok
A távolban madártestű felhőben
kósza vitorlák
ingázom egyvégtében
csodás álomvilágok között
Nélküled mégis üres a feszítő vágy
a kimondatlan szó
örök hullámverésben vándorló
palackba zárt száműzött
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. áprilisi számában)