Pálmaházban – nohát, nohát –
szemlélődtem, bámultam
épp egy szép nagy királyboát,
erre ő meg (hogyan tovább?)
bekapta a lábujjam.
Mivanha
Este, mint a pirannya,
harap rám a Mivanha.
Végigrágja minden körmöm,
egyiket se kihagyva.
Hogyha aztán jóllakik,
szétpakolja dolgait,
fültől fülig fejbe fészkel,
ott dalolja holnapig:
„Mi van, ha baj lesz, vagy ha vész,
ha ötre kell, de hatra mész,
ha háború lesz, vagy ha elfogy
teázáskor majd a méz?
Mi van, ha nincs világítás,
egy szörnyeteg, vagy bármi más,
leselkedik rád, vagy ha rossz
a leckédben a számítás?
Ha eltalál egy hógolyó,
ha nem leszel se sportoló,
se filmcsillag, se űrhajós,
csak túl hangosan horkoló?
A szél kezedből kikapja
a buszjegyet majd, mi van ha,
és jaj, mi van, ha elmúlik
a sapkabojtod divatja?”
Egyszer úgyis elkapom,
egy dunsztüvegbe elrakom,
és jókat alszom egyedül,
csak addig inkább nem nagyon.
Vége van a nyárnak,
hűvös szelek járnak,
koszos kabátok közt
hobók szelektálnak.
Azok zörögtek csak,
ne félj, kicsi tojglim,
kincseket kerestek,
osztoztak, ha volt min.
Most egy részeg kurjong,
hűtlen asszonyt kárál,
meszes héjban, szentem,
te csak nyugton sárgállj.
Nyugton sárgállj ott benn,
drága kis fióka,
csak egy zsebes surran
hitvány misszióra
lopni, csalni indul,
akit sorsa késztet,
fosztogatni, cseppség
– de nem galambfészket.
Pálmaházban – nohát, nohát –
szemlélődtem, bámultam
épp egy szép nagy királyboát,
erre ő meg (hogyan tovább?)
bekapta a lábujjam.
Felfelé tart most a boa,
egész gyorsan mégpedig,
hogyan tova, hogyan tova,
meg sem áll a királyboa,
megy tovább a térdemig.
Hát a Tisztelt Pálmaháznak
jelezném, hogy gond lehet,
merthogy ez a szép nagy állat
nem kizárt, hogy megzabálgat,
(ott jár most már comb felett.)
Kérdezném a Pálmaházat,
hogy ez most a fóbiám,
vagy van ok, hogy ráparázzak,
(nyakvonalban jár az állat,
kezdek ki sem lógni mánn’).
Állandó az irány, noha
lassít, ahogy fülig rám
cuppan épp a királyboa,
felfelé megy, simán tova,
dundi már, nem filigrán.
Hízott éppen pont húsz kilót,
úgyhogy talán egészen
gyorsan még a konklúziót
összegzem, míg orrom kilóg,
s utolsómat belégzem:
nem érdemes hagyni, hogy a
kétség – vagy egy királyboa –
túl sokáig emésszen.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. május 16-i számában.)