Bonczidai Éva | Mint amikor dédnagymamám zsoltárokat énekel – Mara Kinga Villő festményeiről

Bonczidai Éva • 2020. május 24., 07:03

Ezeken a képeken valahogy egyszerre érezzük jelenvalónak a szerelmes dalok pajkos becézéseit, az eskütétel szentségét, az áldást, hogy dajkálni való gyermek él köztünk – ott van mindez a játékba merülő kisfiú testtartásában, a kincsként óvott limlomok furcsa kontúrjaiban, az Isten és ember szövetségéből termő kertek gazdagságában is.

A várni tudás, a készülődés, a gondoskodás és az öröm olyan képességek, melyek minden kultúrában a női értékek közé sorolódnak. Ezeket erősítik, ezt dicsérik a népdalok, ezek szépségét tükrözik azok a motívumok is, melyeket fiatal lányok hímeznek álmodozva és bölcs asszonyok hagyományoznak tovább generációról generációra. Ezért értik, ezért érzik Mara Kinga Villő képeinek törékeny- szilárd szépségét a Távol-Keleten is. Ez a visszafogottság és tisztaság az ő lelkükkel is rokon, ez a múltban gyökerező bölcsesség bennük is tiszteletet ébreszt. A festőnő úgy formálja képpé az általánosan emberit, hogy közben mégis érezzük, egy magyar nő mutatja meg nekünk mindezt. Otthonosak a minták, otthonos ez a hangulat – mint amikor a dédnagymamám zsoltárokat énekel, és a hangjából egy életre megtanulom: a hálaadó dicsőítés és a féltő könyörgés folyton együtt van az anyák életében.

Ezeken a képeken valahogy egyszerre érezzük jelenvalónak a szerelmes dalok pajkos becézéseit, az eskütétel szentségét, az áldást, hogy dajkálni való gyermek él köztünk – ott van mindez a játékba merülő kisfiú testtartásában, a kincsként óvott limlomok furcsa kontúrjaiban, az Isten és ember szövetségéből termő kertek gazdagságában is. Egyszerre munkál itt valami ősi és valami teljesen mai bizodalom.

A képre kattintva galéria érhető el.

Mara Kinga Villő ars poeticája szilárd alapokat láttat, mint írja: „Meghatározó és állandó témám Szűz Mária személye, az anyaság és a szerelem – személyes és szakrális értelemben is. Festészetem lényegét érzelmi kötődéseimen túl hazám keresztény kultúrája jelenti. Inspiráló számomra a magyar népművészet és mintakincs, templomok kazettás mennyezetei, hímzések, fafaragások mintái, a magyar táj, a fények, amik az otthont jelentik… Ezekből szeretnék kortárs festészetet formálni.”

Mara Kinga Villő 1980. február 24-én született Budapesten.

1994 és 1998 között a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolába járt textil szakra. 2000-ben felvételt nyert a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő tanszékére, ahol Nagy Gábor festőművész volt a mestere. 2002-ben ösztöndíjjal fél évet Skóciában tanult az Edinburgh College of Art festő szakán, Iain Patterson képzőművész volt a mestere. 2007-ben diplomázott.

Számos csoportos kiállításon vett részt, többek között a Forrás Galériában rendezett Boldogasszony és Összetartozunk című kiállításokon és a Pekingben rendezett Magyar művészet című tárlaton. Az elmúlt években rendszeres kiállító volt a Női vonal és a Miniképek című kiállításokon, valamint a tájkép- és portréfestészeti biennálékon, ahol tavaly bronzdiplomát kapott.

Festményei számos magángyűjtemény mellett a pekingi Kínai Szépművészeti Múzeum és a vlagyikavkazi M. S. Tuganov Állami Művészeti Múzeum gyűjteményében is megtalálhatók.

Eddigi egyéni kiállításai egy-egy korszakhatárt jeleztek. A skóciai tájak és a kelta művészet inspirálta a 2003-ban a Magyar Kultúra Alapítvány Házában kiállított képeit, 2012-ben a Forrás Galériában bemutatott művein a kínai utazás és az anyaság tapasztalata tükröződött, 2013-ban a Vörösmarty Színház Forrás Galériájában láthatta a közönség a magyar népi motívumok és mennyezetkazetták ihletéséből született képeket, 2018-ban pedig Egy asszony címmel a Józsa Judit Galériában rendezett kiállítást, melynek fő ihletforrása az erdélyi utazásai és a Mária-kegyhelyek voltak.

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. május 23-i számában.)