Paolo Giordano esszégyűjteményének legkétségbeejtőbb és legfontosabb állítását a kötet elején találni. „A koronavírus-járvány talán korunk legjelentősebb egészségügyi vészhelyzete. Nem az első járvány, nem az utolsó és talán nem is a legrémisztőbb” – írja a harminchét éves szerző.
A Torinóban született, jelenleg Rómában élő Paolo Giordano első kötete, A prímszámok magánya 2008-ban jelent meg a jó nevű olasz kiadónál, a Mondadorinál. Huszonhat évesen, a fizika doktoranduszaként és debütáns íróként megkapta a Strega-díjat, hazája rangos irodalmi kitüntetését, miközben a könyvet 1,3 millió példányban értékesítették, harminc nyelvre lefordították és megfilmesítették. Ilyen parádés indulással nem lehet kérdéses az írói pálya első öt-tíz évének alakulása, azonban három ugyancsak sikeres regény (Az emberi test, 2012; Ezüst és fekete, 2014; Ide nekünk a csillagokat is!, 2018) után egy esszékötettel megőrzött renomé mégiscsak döbbenetes. Ez a bizonyos munka először március végén Nel contagio címen jelent meg Olaszországban, azóta huszonnyolc országban adták vagy adják ki, a francia, a japán, a holland vagy éppen a litván változat több százezer olvasót ért el. Magyar nyelven Járvány idején címmel az Európa Könyvkiadó publikálta, félhónappal az ősmegjelenést követően.
Paolo Giordano esszégyűjteményének legkétségbeejtőbb és legfontosabb állítását a kötet elején találni. „A koronavírus-járvány talán korunk legjelentősebb egészségügyi vészhelyzete. Nem az első járvány, nem az utolsó és talán nem is a legrémisztőbb” – írja a harminchét éves szerző. Az idézett Földön maradni című szöveghely ténylegesen reflektál keletkezésének február 29-i dátumára, azonban a könyv A fertőzés matematikája címmel, a Corriere della Sera olasz napilapban február 26-án közreadott cikk nyomán született.
Giordano ebben a levegővételnyi terjedelmű publicisztikában foglalja össze mindazt, amelyre könyve huszonhat további „egypercesét” építi. Amit állít, az átgondolt, logikus és érthető (már-már túl didaktikus, pedig jobbára tudományos hangvételű): a fertőzés matematikai modellezésével bizonyíthatóvá válik, hogy a járvány terjedése az információáramlással kialakított emberi viszonyainkkal mutat összefüggést. Tulajdonképpen a SARS-Cov–2-t semmi nem érdekli belőlünk, számára az emberiség csupán a veszélyeztetett, a megfertőzött és az immunis lencséjén keresztül látszik. A részecskefizikából doktori címet szerzett Giordano azt javasolja, a vírus láncreakció elvén nyugvó terjedése miatt csak a tudatos emberi cselekvés – erő, áldozathozatal, türelem – képes a fertőzés kockázatának csökkentésére. A világjárvány kapcsán felmerülő kérdések egyike azonban éppen az, hogy milyen felelősség terheli az egyéneket a vírus kialakulásában, a fertőzés elterjedésében és megfékezésében. Márpedig Giordano úgy látja, a globalizáció és az urbanizáció a tragédia méregfoga, mert azok felerősítették az éghajlatváltozást, az intenzív gazdálkodást, és eddig nem látott kórokozóknak engedtek szabad utat. Értelmezésében csak a közös gondolkodás mentén építhető fel a jövő. Olyasmiről ír, hogy ha elutasítjuk a szolidaritást a világ többi népével, akkor kártyavárként omolhat össze a nyugati civilizáció, de lehet, hogy begyöpösödött szokásaink meg nem változtatása hozhatja el a poklok poklát.
A szóban forgó kilencven oldal könnyed, elegáns stílusban íródott, de alig állít többet annál, amit időközben már számtalan publicisztika elmondott. A Járvány idején sorai között cikázva kirajzolódik Giordano saját kéznyoma (regényeiből kitűnik, hogy a zárt közösségek foglalkoztatják), de sem a hang és a módszer, sem az álláspont nem igazolja a hatalmas érdeklődést, ami ezt a kísérleti szöveget övezi. Elég nagy baj ez, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy az író eddigi életművében nem lelhető fel olyan alkotás, amely megfelelően kidolgozott lenne.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. május 23-i számában.)