októberi tájban
a nyár után vágyakozunk,
Dionüszosz templomában
álmodozunk egymásról,
úszunk a bájban
s a vérvörös borban,
milyen bölcsesség rejlik az utolsó kortyban?
mámor
októberi tájban
a nyár után vágyakozunk,
Dionüszosz templomában
álmodozunk egymásról,
úszunk a bájban
s a vérvörös borban,
milyen bölcsesség rejlik az utolsó kortyban?
mámorosan nézlek,
csak most látlak igazán szépnek,
s nem lehetnénk mindig így?
közben ránk ragadnak az évek,
könnyeiddel szívembe sírd magad,
az eget bámulva így szólok:
nézz rájuk, kérlek!
a félelem kavalkádja
narancsszínű lángokban ébred
a borzongás,
lúdbőr járja a halandói testeket,
szólj szívednek,
lassabban pumpálja véred.
ezer arccal vigyorog
a faragott töklámpás,
félelem hagy holtan titeket,
hova lett lázadó kedvetek?
fehér csuklyás szellemek
temetőkapuból nézik,
évszázados játék, ha kísértenek,
babérkoszorú s glória nélküli istenek,
boldogtalanok, mint mi, emberek.
mégis túlórai műszakként végzik.
a hideg éjt nevezik „bátyus” testvérnek,
s ha elballagok előttük,
miért érzem lábaimat ilyen gyengének?
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2023. októberi számában)