Csak nekem tűnik fel, hogy hosszabb ideje egyik híres és kedvelt színészünk betegségével aprólékosan és szenzációhajhász módon foglalkozik szinte a teljes magyarországi sajtó? Persze tisztelet a kivételnek. Hogy mi ezzel a bajom? Válaszolok erre a kérdésre is, de előbb lássuk a sajtószemlét!
Csak nekem tűnik fel, hogy hosszabb ideje egyik híres és kedvelt színészünk betegségével aprólékosan és szenzációhajhász módon foglalkozik szinte a teljes magyarországi sajtó? Persze tisztelet a kivételnek. Hogy mi ezzel a bajom? Válaszolok erre a kérdésre is, de előbb lássuk a sajtószemlét! A színész nevét nem írom le, mert egyrészt mindenki tudja, aki csak egy pillanatra ránéz a közösséginek nevezett, egyébként pedig inkább indulatokat borzoló médiára, másrészt pedig a jelenségről akarok szólni. Persze az X. Y.-nal jelzett helyeken egy közismert és mindenki által szeretett színész neve szerepel, ami önmagában komoly kattintásvadász tényező; és így, ebben az X. Y.-os formában talán semmilyen érdeklődésre nem tart igényt. Tehát ki-ki helyettesítse be, ha akarja.
Kezdődött minden egy betegség bulváros bejelentésével:
A bulvárstílus jellemzője, hogy egy kiragadott mondat végigjárja a teljes bulvármédiát:
Hitelesebb, ha hivatkozni lehet a forrásra:
Ha már csontig le van rágva egy téma, akkor is rajta kell maradni, és lehúzni róla még egy bőrt:
De vissza is lehet térni az általam kezdetektől kifogásolt témához:
Ha pedig tényleg nincs semmi új hír, akkor is lehet még rajta egy kicsit lovagolni:
És amikor már nem tudtak többet mondani, ismételni; illetve lovagolni a betegségen, akkor azért még igyekeztek némi ráadással szolgálni:
Több kérdést vet fel ez a hírcunami. Jogilag nyilván rendben van, ha X. Y. művész ezekről beszámol a sajtónak, és a saját szavait idézik, ismétlik. De etikailag azért megkérdőjelezhető. Egyrészt eddig nem volt szokásban ismert emberek betegségét taglalni. Annyi talán elmenne, hogy X. Y., az ország kedvelt művésze súlyos betegségben szenved. Persze ellenérvelhetnek: De ha a művész nyilatkozik? Ha kifejezetten kéri? Ha az olvasók igénylik ezeket a híreket?
Egyértelmű válaszom: akkor se. Számos dolog van az életben, amit jogszabály nem tilt, és mégsem tesszük meg. Bizonyos témák nem tartoznak a nyilvánosságra. Persze tudom, hogy az internet lassan eltörli a titkot, és nagyon meg fog változni ennek következtében a világ, de éppen ezért érzem, hogy a jóérzésű, normális értékrendű embereknek, és kitüntetetten a médiának fokozottan kell óvnia a magánszférát. Vannak dolgok, amelyekről nem érdeklődünk, nem beszélünk, nem tudósítunk. Bár az embernek van kukucskáló ösztöne, de visszafogjuk, és megtudott magáneseményeket nyilvánosan nem tárgyaljuk.
Eszembe jut a mindannyiunk által kedvelt, szeretett és soha nem feledett Antal Imre, akinek időskori panaszait nyilvánosan taglalta a sajtó. Nem kellett volna. Én a mindig okos, gyors észjárású, kedélyes, humoros, szerethető Antal Imrére emlékezem, nem pedig azokra a kellemetlen és nyugtalanító beszámolókra, amelyek idős korában róla születtek. Amikor véletlenül belefutottam ezekbe az írásokba, szégyelltem, hogy akaratlanul is leselkedem, betolakodom egy másik ember életébe. Gyerekes szokás kulcslyukon kukucskálni, mások ablakain leselkedni. Az érett felnőtt ember mind magával, mind másokkal szemben visszafogott, szemérmes. Arra is gondoltam, hogy nem jószándékból, az olvasók jogos tájékoztatása miatt faggatják, hanem kihasználják az idős embert, mondjon bármit, közzéteszik. Nem tudom, hogy hogy számol el magával az az újságíró, aki valakiről minden kontroll nélkül leír valamit, csakhogy teljen a papír, legyen meg a honorárium, mit sem törődve azzal, hogy esetleg valakit nevetségessé, szánni valóvá tesz.
Mindannyian kerülhetünk kevésbé kontrollált állapotba. Ha véletlenül pár év-évtized múlva azt kérném egy újságírótól, hogy taglalja nyilvánosan az egészségi állapotomat, akkor tisztelettel kérem, hogy határozottan mondjon nemet.
Írásomban az X. Y. a legjelentősebb magyar művészeti, köztük a Nemzet művésze címmel kitüntetett, általam is kedvelt művészt rejti. Néhány hete találkoztam vele, ott voltam, amikor egy szép ünnepségen az Uránia Nemzeti Filmszínházban átvette a Színház- és Filmművészeti Egyetem jubileumi oklevelét. Mielőbbi jobbulást kívánok neki.