Nehezemre esik elfogadni a szomorú hírt, ami most arra ösztönöz, hogy előszedjem, újraolvassam féltve őrzött leveleidet. Némelyikük egyenesen Floridából érkezett. Már ’14-ben sem volt híres az itteni posta, sokszor felbontva dobták be őket hozzám, kerestek valamit. De aki a borítékot felnyitotta, nem érthette, nem láthatta benne, ami számomra ma is felbecsülhetetlen: néhány jó tanácsot egy nagy öregtől egy pályakezdő írónak, biztató szavakat, meghívásokat.
Kedves Gyurka!
(Az első leveledben azt írtad: „Engem Gyurkának hívnak még mindig, nyolcvanévesen…”. És talán megengeded ezt a megszólítást most is, hogy már odafenn vagy. Hiszen máshová, legalábbis az én felfogásom szerint, nem kerülhettél.)
Nehezemre esik elfogadni a szomorú hírt, ami most arra ösztönöz, hogy előszedjem, újraolvassam féltve őrzött leveleidet. Némelyikük egyenesen Floridából érkezett. Már ’14-ben sem volt híres az itteni posta, sokszor felbontva dobták be őket hozzám, kerestek valamit. De aki a borítékot felnyitotta, nem érthette, nem láthatta benne, ami számomra ma is felbecsülhetetlen: néhány jó tanácsot egy nagy öregtől egy pályakezdő írónak, biztató szavakat, meghívásokat.
Emlékszel? Tíz éve már, hogy először találkoztunk Beregszászon a Magyar Művészeti Akadémia kihelyezett ülésén. Bemutatkoztunk páran, fiatal tollforgatók, és a felolvasás után melléd ültem. Amikor az egyik beszédben elhangzott, hogy személyetekben megtapintható az élő irodalom, megfogtad a kezem, a saját karodra tetted, és rád jellemző széles, amerikai mosolyt villantva azt mondtad: „Nyugodtan szoríts meg.” Te voltál az élő irodalomtörténet. Elkérted az első publikációmat, az Együtt lapszélére írtad fel címemet (gondolni sem mertem volna, hogy írni fogsz nekem és a szárnyaid alá veszel). Nincs kétségem, hogy te már akkor tudtad, hogy ezen a pályán maradok. Úgy szeretném most viszonozni azt a kézszorítást! Kár, hogy nem lehet.
Aztán meghívtál magadhoz Budapestre. Először láttam a fővárost, s amíg a sashegyi buszmegállótól a házadig értünk, meséltél. Megmutattad a garázst, ahol édesanyáddal és testvéreiddel lakni kényszerültél, majd beléptünk a lakásodba, ahol az ávósoknak szerencsére már hűlt helye volt. Azok a napok, mondatok, történetek a legszebb emlékeim közé kerültek. Hiszen egy igazi világcsavargót és karibi feleségét megismerni nem mindennapi élmény.
A legelső leveledben írtad ezt is: „Tudja, Timi, én Párizsban lettem író…” Egy nagy és csodálni való nemzedék tagja voltál, Gyurka, amely a világ minden táján megállta helyét. Európától Amerikáig te magad is könyvkiadót alapítottál, írtál, tanítottál, fordítottál, vagy, ha kellett, kőműves munkát végeztél. Mindig büszkeséggel fog eltölteni, hogy a tanítványod és barátod lehettem. Örök optimizmusodat, amivel azt tanítottad, hogy türelem és kitartás árán minden megvalósítható, könyveiddel és leveleiddel együtt megőrzöm.
Szeretettel ölellek,
Timi