Ázott zajban hallgatnak csontjaim,
de ahogy elég ajkamon a hó,
fejemen átkozott kakukként fészkel
jégvirág, majd töviskoszorú
Mert anyám nélkül pucér vagyok
Ő körbeölelt,
én magamra húztam.
Letéptem arcát.
ugorjunk átkot
ki, mint veri lányát
úgy alussza álmát
vállamra vettem,
de
a
lejtő
meredek
több gaz kell, az kitölti a réseket.
Ázott zajban hallgatnak csontjaim,
de ahogy elég ajkamon a hó,
fejemen átkozott kakukként fészkel
jégvirág, majd töviskoszorú
fültágítód eltűnik tenyeremben,
többé el nem bújhatok.
Az alkoholizmus sem vezetéknév,
hogy öröklődjön,
szádból párolog a szentelt víz,
s ha beledugom ujjaim
a pokolra kerülsz
mert anyám nélkül pucér vagyok
kék palástja jócskán körbeér
Hiába szúrsz át, ha nem törik csont,
a velő majd benntartja lelkemet
Fentről lefele
Egy sündisznóvá görnyedt fa alatt
nézed, ahogy otthon saját magát
rakja ki a rubik kocka,
s egy óvatlan pillanatban
az egész elsötétül, hogy reggelre újra
önszántából összekeveredhessen.
Egy szép nap majd, mint Tóték.
Egyik cipősdobozból a másikba.
A világ kinövi az ökológiai lábnyomod.
Gondoltam előre szólok
a hó alatt meleg van,
(csak nem lesz, mi benntartsa)
A szivárvány végét
már rég lekaparták a betonról,
vagy olajfoltba fojtották
(Nem kötheted össze az eget a földdel)
így megy át rajtad is minden második autó.
Te pedig, a pocsolyába ragadt szivárvány
élvezed, ha átgyalogol rajtad
a Magyar Ártalmi Kultúra,
mert csak az provokál, ha a szádba lépnek.
Serceg az aszfalt a fogaid közt,
most nem fűbe haraptál.
S te, kinek akadt már
a Torkán MÁKos Rétes
Úgy vigyázz az életedre,
mintha bármi, azon a fán kívül
a sajátod volna.
metamorfózis
ingatag ágyon a lába keresztbe
lisztes kalácsban drága cseresznye
nyelve fülemben a tompa zörej
barna tenyérben fehérebb a tej
kerget a kása, s a társa a macska
sztahanovista a víg proletár
mellkasom sós szusi görcseit fázza,
cappuccino szaga szögbe megy át.
edz majd és élez a fekete élet
a kés által elvész, majd gondolatom
az erkélyen állva kihülve megázik,
mint rotációskapa, mint szerelem.