Bálint Tamás | A kollektív emlékezet – Fácán az ember, semmi több

Bálint Tamás 2020. május 28., 06:32

Fácán az ember, semmi több címet viseli Herta Müller negyedik, magyarul megjelent könyve. A rövidke elbeszélés roppant súlyos, letaglózó olvasmány. Szikár, tűpontos, néhány szavas mondatokból álló, sallangmentes („bodorádámos”) szöveg, mely egy-két oldalas, önállóan, szabadversként is működő fejezetekre oszlik, és ebből az erősen egymásba kapcsolódó és kapaszkodó szövetből áll össze a ’80-as évek bánsági sváb falujának keserű költeménye.

Fácán az ember, semmi több címet viseli Herta Müller negyedik, magyarul megjelent könyve. A rövidke elbeszélés roppant súlyos, letaglózó olvasmány. Szikár, tűpontos, néhány szavas mondatokból álló, sallangmentes („bodorádámos”) szöveg, mely egy-két oldalas, önállóan, szabadversként is működő fejezetekre oszlik, és ebből az erősen egymásba kapcsolódó és kapaszkodó szövetből áll össze a ’80-as évek bánsági sváb falujának keserű költeménye.

Windisch családja és szomszédsága körül zajlik a történet, az elátkozott sárfészekben várnak az útlevélre és az új életre, hogy szülőföldjüket az ismeretlen, jobbnak remélt világra cserélhessék. És a nyughatatlan öreg bagolyhoz hasonlóan, mely helyett hiába költözik fiatalabb a faluba, az sem tud megállapodni egyetlen házon vagy fészekben sem, úgy jön rá főhősünk, hogy máshol csak máshogyan nem jó, mert ebben a világban nincs jövő. A diktatúra a legalsó szintekig bizonyítja az értelmetlenségét, hiába kap az NSZK-tól keményvalutában fejpénzt, hiába szabadulna az „idegenjeitől”, mégis keresztbe tesz, mert megteheti. Kenőpénzt vár minden alkotóeleme, miképp a milicista, úgy a pap is, és egy idő után már nem elegendő a zsákszámra eléjük hordott liszt. És a Windisch családnak legvégül már csak egy lánya marad, az útlevélre pedig szükségük van.

A békebeli időszakban, pár évtized alatt teljesen elfelejti az ember, hogy ez nálunk, még a „mi időnkben” történt, nem valami régmúltbeli ismeretlenről van szó, és a kényelmes, érdektelen és felpuhult jelenünkben is villogó figyelmeztetésnek kellene lennie, ahogy időben nem távolodtunk el a történtektől, ugyanennyire közel lehet hozzánk a nem is túl távoli jövőben bármikor egy hasonló történelmi kor. Tehetünk érte vagy ellene, és ez minden generáció, csoport, etnikum, és minden egyes egyén felelős döntésein múlik. Herta Müller elgondolkodtat, viszont nem ad kapaszkodót, hogyan ne maradjunk fácánok. Szimbolikus minden szó, jelkép minden egyes sor, nem véletlenül került a Pegas és a gödör a borítóra. És hiába indul könnyed képekkel a történet, a döbbenet annál nagyobbra nő fejezetről fejezetre. Nem a szépségre vágyó olvasóknak szól, mégis gyönyörű szöveg, mely nem enged, felkavar és gyomorszájon üt, majd cipelhetjük ezután magunkkal, mint Windisch a liszteszsákokat éjjelente a biciklijén.

Herta Müller: Fácán az ember, semmi több. Cartaphilus Kiadó, Budapest, 2012.

 

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2019. májusi számában)