Bálint Tamás | Szennyes (részlet)

Bálint Tamás 2020. június 09., 09:10

Gyorsan történt minden, pisszre szakítja el őket

négy-öt aláírás szétkenve a jegyzeteken, hogy

szólni, se lépni semerre esély többet ne lehessen.

 

És menekülnek a démonok, árnyak elől szakadatlan,

álmokat, életet újra elölről kezdeni némán.

 

Tisztviselők sűrűn jegyzőkönyveznek a színen,

sáros a hó s a ruhák is, egy arc és aktatömeg, mely

szemkáprázva világlik vattafehéren, egyéb már

semmi a józannak vélt észen nem marad innen.

 

Gyorsan történt minden, pisszre szakítja el őket

négy-öt aláírás szétkenve a jegyzeteken, hogy

szólni, se lépni semerre esély többet ne lehessen.

 

Végre lesújtott, hogy nemezisként törje meg Ágnest,

eddig elé örök árnyékát mi vetette. A síri

csendnek uralma következik, értő mondatokat már

senki se formál, szárazzá aszalódtak a torkok,

megkövesedtek az érző szívek, gondolatok mind.

 

Két külön intézetbe kerülnek, a gyámhivatallal

szomszédságuk eléri a célját – ebbe megőrül

vagy belehalna esetleg, mindegy –, tűnjön előlük,

győzni a megjósolt és félt végen lehetetlen.

 

Fordul a sors még, lesz tavasz és zöldebb a mező is,

bár a kemény fagyok épp ezután csak, hogy beköszönnek.

Nyújtják ágaikat baljóslón egyre a fák meg-

annyi mementóként, csupaszon. Faluszéli parasztház

s szárítókötelek pocsolyák tükrében, a tornác

mállik, akár a lehullni hagyott zsalugáterek. És az

ajtók, ablakok is feketéllnek, nincsenek épnek

tűnő részek, a szorgos munka gyümölcse rohad csak.

 

Hírnök a boltíven kövirózsa virága, alatt’ a

sírhantként lapuló portával, amelyre keresztnek

– haszna a gazda hiányában nincs – nem jut egyéb, mint

ócskavas, egy kidobott, vén, rozsdás-tarka bicikli.

 

Hólé mossa a megtörténteket, áznak az üszkös

deszkák és a gerendák, kőkapu oszlopa mellett

szürke ebek marakodnak megtaposott lepedőkön,

rongycafatokkal a szájukban. Takaros fakerítés

jelzi határul az őrületet, falutábla pediglen

egy másféle világot alig kicsikével előrébb.

 

És ez a régi, amely már nincs szem előtt, mit akarva

sem vennénk tudomásul, hátramarad havasan vagy

árvíz által elázva a felszín alatt, feledésben.

 

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2019. májusi számában)