Gideon nazír volt. Népe bölcse. Tizenhat telet számlált, az előtt kettővel született, ami a régi szokások szerint az előholt idő volt. Kétéves kora előtt egyetlen gyermekről sem tudni, hogy életben marad-e. Erős volt és okos. Korán megtanulta a tűz és a fém titkát. Oldalán tenyérnyi élű baltát hordott, ami nem kőből készült. Magának öntötte vörösrézből, és amint sikerült megéleznie, a régi nazír útnak indította Enoch városa felé.
Gideon nazír volt. Népe bölcse. Tizenhat telet számlált, az előtt kettővel született, ami a régi szokások szerint az előholt idő volt. Kétéves kora előtt egyetlen gyermekről sem tudni, hogy életben marad-e. Erős volt és okos. Korán megtanulta a tűz és a fém titkát. Oldalán tenyérnyi élű baltát hordott, ami nem kőből készült. Magának öntötte vörösrézből, és amint sikerült megéleznie, a régi nazír útnak indította Enoch városa felé. Az öregember tudta, hogy még három holdat él majd meg. Ez éppen elég idő arra, hogy a fiú megjárja az utat, és férfiként, tudósként térjen vissza a törzshöz a szent városból.
Három napja volt úton. A száraz évszak a végéhez közeledett, nem volt meleg, de még az esők sem álltak be. A legjobb időt választotta az utazásra. Enoch még tíznapi járóföldre volt, jó tempót diktált, és semmi sem zavarta a hegyek között, a farkasok és a medvék még nem vonultak le az erdőkből, az oroszlánok és a késmacskák pedig már elindultak délre a szarvasok nyomán. Nyulat és kecskét azonban szép számban talált, így élelme is akadt bőven. A patakok között víz után sem kellett sokat kutatnia.
Lassan és óvatosan ereszkedett le a völgybe. Kemény talpa megszokta az éles sziklákat, de minden kapaszkodónál vigyáznia kellett: a zsenge gyökerek bármikor kiporladhattak a hegyoldalból, a kavicsok beleállhattak tenyerébe. A nap már jócskán kelet felé tartott, mire a völgybe ért. Egy folyó mellett ért le, megtöltötte a kulacsát és enni kezdett. Szárított húst és embergyökeret. A gyökér íze borzalmas volt, de úgy tartották, hogy a szent embereknél látomásokat idéz elő, amik közelebb viszik őket az istenekhez. Mióta elindult, minden nap evett belőle egy keveset, de eddig még semmit nem látott. Ha beér az erdőbe, majd gombát keres és maszlagot, hiába tették nazírrá az út elején, ha nincsenek szent jelenései. Evés előtt imádkozott, majd lefeküdt aludni. Tudta, hogy felelőtlenség, de bízott az istenében.
Még nem aludt el teljesen, amikor meghallotta a hangokat a folyó másik oldaláról. Furcsa, madárcsipogásszerű hangokat. Felugrott, kézbe vette a baltáját, és egy bokor mögül figyelte, mi történik. Magas emberforma lényt látott a túlparton. Tudta, hogy szellem. Nem látott még ilyen állatot, de ember sem lehetett. Egész testét furcsa, ruhaszerű öltözet borította, de azt innen is látta, hogy nem bőrből készült. Feje helyén kerek, kristályszerű kupola volt. Világító dobozt tartott kezében, Gideon úgy gondolta, ez adhatja ki a furcsa hangot. Tudta, hogy isten nem lehet, mert akkor elégett volna, amint meglátja, ahogy a bölcsek tanították, de a szellemekkel is vigyáznia kellett: némelyik jó, némelyik rossz, olyanok, mint a szél. Úgy tűnt, csak ő vette észre, amaz nem látta még meg. Óvatosan a gázlóig kúszott és hason fekve, félig úszva átevickélt a túlpartra. A szellem most sem vette észre, még mindig a világító dobozzal volt elfoglalva, amit hol ehhez, hol ahhoz a növényhez érintett. Gideon megkockáztatta, hogy közelebb kúszik. Bokortól bokorig lopakodott, míg pár lépésnyire ért a lényhez. A doboz sípoló hangon felrikoltott, és a szellem felé fordult.
Meghűlt benne a vér, görcsösen szorította baltáját, felkészült rá, hogy használnia kelljen, az öreg nazír megáldotta, így a túlvilág lényeiben is kárt tudott vele tenni. Visszafojtotta a lélegzetét. A szellem közelebb lépett a bokorhoz. Gideon most már biztos volt benne, hogy nem rejtőzhet tovább, felegyenesedett, fegyverét ütésre készen tartotta, de igyekezett nem fenyegetőnek tűnni. A túlvilág lényei néha segíthetik is az embert, ha azok nem sértik meg őket. Szisszenést hallott, majd a kristálykupola egy pillanat alatt semmivé vált. Látni engedett egy arcot, ami most már teljesen emberi volt, mégis különös. Szakállt viselt, de haját asszonymódra rövidre vágta. Gideon rettegett a különös alaktól, de nem moccant. Amaz furcsa, emberi, mégis érthetetlen szavakkal megszólalt, majd a fiú felé nyújtotta a dobozt. A tárgy különös, berregő hangot adott, felvilágított, majd színes fénynyalábokat vetve maga elé dobta az ég csillagait. A fiú remegett, de összeszedte minden bátorságát. A démon el akarta lopni az eget, és most neki ajánlotta egy részét. Kísérteni akarta, hogy ne folytassa az útját. Minden erejét az ütésbe adta, tudta, hogy a démonban nehezebb lesz kárt tennie, de a csillagokat talán még megszabadíthatja. Lesújtott a dobozra, ami sikoltó hangon halálhörgést adott ki magából, a kép az ég felé oszlott.
A démon visszahúzta fejét a kristálygömbbe, hátából lángok csaptak ki, és elrepült. Gideon büszke volt, megkísértette a túlvilág, de ő ellenállt, és elijesztette a gonoszt. Még követte szemével a szellemet, aki eltűnt a hegyek között. Leült és megpihent, most már tudta, hogy sikeres lesz az útja. A nap már lemenőben volt, mikor a horizonton túl meglátott mindent, amit ember nem láthatott.
A távoli völgyből, akár egy új hegy emelkedett ki egy hatalmas sárkány, maga mögött tüzet és fekete füstöt köpve. Majd eltűnt az égben. Egy pillanatig azt hitte, a démon bosszút áll, és sokkal erősebben tér vissza, de leszállt az éj, és tiszta szívvel feküdt le: a csillagok a helyükön voltak.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2018. augusztus 18-i számában)