…s kilépve akár összerogyhatsz,
de bent még örömet okoz
minden botlásod, minden tréfád,
mind, amit értük megteszel.
…a csikorduló fogak hangja…
…a görcsbe rándult kicsi test…
…a gyötrött szemek megtört fénye,
mely soha többé nem ereszt…
…a beesett arc sápadtsága…
…a rákövesült fájdalom…
…a hulló haj csapzott csomói…
…a belenyugvás… – Borzalom!!! –
…a mindentudó pillantások,
melyek már látják a jövőt…
…a halál nehéz párolgása…
Ez várja itt a bejövőt.
…és mégis, mégis el kell jönnöd,
hogy reményt adj, hogy csillapíts,
hogy hangot vigyél a nagy csendbe,
hogy egy darabot kiszakíts
az Életből, a nagyvilágból,
s elhozzad egyszer még ide,
hol nincs kacagás, nincs már semmi,
csak a lélek konok hite,
hogy megszépíted az utolsót,
mosolyt adsz – ám belül zokogsz.
…s kilépve akár összerogyhatsz,
de bent még örömet okoz
minden botlásod, minden tréfád,
mind, amit értük megteszel.
…s otthon üvölthetsz bár a kíntól,
de holnap újra itt leszel.
(Karantének)
{K1}