A magyar filmtörténet igen gazdag minőségi gyerekfilmekben, arról nem is beszélve, hogy az elmúlt évtizedekben a magyar animáció is rengeteg máig izgalmas és élvezhető alkotással gazdagította kultúránkat. Gyermeknap alkalmából öt legendás magyar rajzfilmet gyűjtöttünk össze, amelyek korosztálytól függetlenül nyújtanak minőségi szórakozást – egy nyolcéves gyermeknek éppoly tartalmas élményt nyújthatnak, mint a szülőknek.
Meglepő, de az első egész estés magyar rajzfilm, az 1973-ban készült János vitéz (rendező: Jankovics Marcell) időbeli elsősége mellett máig a műfaj egyik csúcsa. Ez részben persze az irodalmi alapanyagnak is köszönhető, hisz Petőfi Sándor elbeszélő költeménye egyszerre varázslatos és mesei, tele intenzíven változó érzelmekkel, izgalmas karakterekkel (a főszereplők mellett a bemutatott gonoszok is karakteres figurák) és persze költői fantáziával. A film a költő születésének 150. évfordulójára készült, és minden tekintetben méltó adaptációnak mondható. Jankovics Marcell és alkotótársai elsősorban a vizualitással csavarták meg a történetet (a János vitézen igencsak érezhető a pár évvel korábban bemutatott és alapvetően felnőtteknek szóló, de bolondos és egyedi látványvilágával műfajt teremtő Sárga tengeralattjáró hatása, amely a Beatles zenekar szürreális zenei-filmes utazása). A János vitéz képi világa egyszerre szürreális és mesei, ugyanakkor a magyar népi tradíciókon alapul – a történet különböző síkjai (valóság, majd Tündérország) különböző módon jelennek meg, végig lekötve a nézőt, még akkor is, ha felnőttként ismeri a történetet. A gyerekeket pedig kifejezetten elvarázsolja az 1973-as rajzfilm, hisz képileg és történetében is mágikus mozgóképnek mondható.
Sokkal realistább és a mesei igazságtevés mindenek felettiségének remek példája a szintén klasszikus magyar irodalmi alapanyagból készült 1977-es Ludas Matyi. Fazekas Mihály művét az alkotók igazi mesevígjátékká alakították (Dargay Attila rendező, aki a forgatókönyv elkészítésében is részt vállalt, Nepp József és Romhányi József írta, zenéjét pedig – Liszt Ferenc műveire építve – Daróci Bárdos Tamás szerezte). Az eredeti Ludas Matyi-történetet objektíven vizsgálva mégiscsak az erőszakról és az erőszakos igazságtételről szól – a hatalmaskodó uraság jól elvereti szegény Matyit, aki bosszúból háromszor alázza meg, veri péppé a nem túl szimpatikus, de a végére már sajnálatot keltő Döbrögit. Ez a gyermeki szemnek meglehetősen naturális történet a Ludas Matyi rajzfilmváltozatában sokkal játékosabban, tompítva és a vígjátéki helyzetek csúcsra járatásának takarásában jelenik meg, így körülbelül annyira lesz komolyan vehető, mint amikor a Tom és Jerryben a macskán átmegy a vonat (aki persze leporolja magát és üldözi tovább az egeret). A Ludas Matyi az ízes párbeszédek és a nyelvi humor mellett a később rendezői védjeggyé vált Dargay-féle karakteralkotásnak (ami egyszerre karikatúraszerű, ugyanakkor bájos és első látásra jelzi a szereplő jellemét) köszönheti sikerét és máig tartó erejét.
Ha már Dargay Attila, akkor neki köszönhetjük (az itt most nem tárgyalt, Ternovszky-féle Macskafogó mellett) minden idők legnépszerűbb magyar animációs meséjét, az 1981-ben készült Vukot. A Fekete István történetéből készült egész estés rajzfilm azon kevés adaptációk közé tartozik (nem csak az animációs filmek közt), ahol az adaptáció felülmúlja minőségben az eredeti művet. Ennek oka elsősorban a mediális különbségnek köszönhető: az animáció (és a film) alapvetően összművészetibb, több érzékre hat, mint az irodalom, és Fekete István művének legnagyobb ereje a történet, nem pedig a nyelvi megformálás (ami irodalmi szempontból sokkal minőségibb szokott lenni, mint a filmváltozatok képi világa). Az animációs verzióban viszont a történet drámai-mesei ereje mellett a vizuális megvalósítás, a zene (gondoljunk akár a legendás, fülbemászó főcímdalra), a karakterek és minden apró motívum ugyanolyan erejű, mint a megírt sztori. A kisróka fejlődéstörténete a drámai kezdettől (az ember, a Simabőrű mint arctalan gonosz megjelenésétől) és a szorongástól a kiteljesedésig, a nagy vadásszá válásig és a boldog családi életig ível. Ilyen értelemben valódi katartikus mesévé válik, amely az érzelmek széles skáláját mozgósítja a felnőtt- és a gyermeknézőkben egyaránt.
„Ez a felesége (Botsinkay Gáspárnak) georgiai nő volt; Mehemed pasától kapta ajándékba; katolikus hitű volt: megesküdtek. Rá egy esztendőre született egy kisfiúk. Fekete kis cigány forma purdé volt; – hanem hiszen az apa is elég barna volt, az anya meg éppen igen sötét színű. Ezt megkeresztelték Jónásnak” – olvasható Jókai Mór 1885-ben megjelent A cigánybáró című regényének első fejezetében. A mágikus-költői mese (János vitéz), az animációs vígjáték (Ludas Matyi) és a rajz-dráma-mese (Vuk) után következzék a romantikus kalandfilm – az idézett Jókai műből készült Szaffi című rajzfilm (rendező: Dargay Attila) inkább az idősebb gyerekeknek, kiskamaszoknak szól, főképp a történet fősodra (szerelem!) és a cselekmény fordulatai miatt. Az áradó lendületű történet Botsinkay Jónás kalandjait követi nyomon, egy alternatív, mesei 18. században, ahol a fekete macskák boszorkányos szépségű lánnyá változhatnak (vagy épp nem), és ahol a főgonosz osztrák tisztnek egy acélcsappantyú van a koponyája tetején, ahol pár mozdulattal egy kis csövön keresztül kiengedheti a felgyülemlett dühgőzt – szó szerint. Ha létezett volna akkoriban a műfaj, akkor bízvást tekinthetnénk a Szaffit egyedi formanyelvű steampunk rajzfilmnek is, amennyiben az apró technikai ötleteket és a mágiát szórakoztatóan beépíti egy alapvetően romantikus-kalandos történetbe.
Az eddig tárgyalt négy rajzfilm mind megtekinthető felújított, digitális verzióban is (a 2018–19-ben készült felújításoknak köszönhetően sokkal elevenebb képi és hangi világot kaptak a patinás alkotások). Utolsó filmünk kilóg a sorból: Az erdő kapitányából eddig még nem készült digitális felújítás, ami logikus is, hisz ez a legfiatalabb az itt tárgyalt filmek közt. A másik sajátossága, hogy az 1988-ban bemutatott film nem klasszikus irodalmi alapanyagra épült, hanem a teljes történetet az alkotók írták. Az erdő kapitánya azzal a népszerű rajzfilmes toposszal dolgozik, ami a műfaj kezdetei óta jelen van (a sokáig főképp angolszász dominanciájú) animációs mesékben – antropomorfizált, vagyis emberi tulajdonságokkal felruházott állatkarakterekkel. Az egyik máig legnépszerűbb magyar rajzfilmsorozat, a Doktor Bubó maxolta ki ezt a műfajt a rendszerváltás előtt Ursula nővérrel, Csőrmesterrel és a kígyónak lábsót felíró pápaszemes címszereplővel. Ám míg a Doktor Bubó sikerét nem kis részben a parabolisztikus, áthallásokkal teli társadalomkritikának is köszönhette (az abszurd epizódokban az alkotók sokszor kifigurázták a szocializmus nem kevésbé abszurd mindennapjait), addig Az erdő kapitánya tartózkodik a hasonló jellegű, áthallásos utalásoktól, így gyerekeknek is jóval élvezhetőbb. Műfajilag leginkább kriminek mondható hisz a bűnözőzseni Zéró kavarja fel a Kerek Erdő lakóinak mindennapjait, természetesen mesei és humoros formában. Az erdő kapitánya a klasszikus detektívtörténetek elbeszélésmódja szerint halad, cuki és kevésbé cuki karakterek főszereplésével, és – korát jóval megelőzve – pedagógiai üzenetként a környezetvédelmet, a környezettel való harmóniát is az üzenete középpontjába helyezi.
A fentebb tárgyalt öt magyar rajzfilm nem jelent sem minőségi rangsort, sem azt, hogy a hihetetlenül gazdag magyar rajzfilmtermésnek ne lenne még legalább ugyanennyi, minőségileg hasonló, időtálló és szórakoztató darabja. Kimaradt a Macskafogó, a Fehérlófia, az olyan rajzfilmsorozatokról mint a Pompom, a Nagy ho-ho-horgász vagy akár a Mézga család, nem is beszélve. Ez a kis áttekintés épp azt hivatott illusztrálni: bőven van mit néznie a gyerekeknek (is), ha magyar animációról van szó.