Az utóbbi idők egyik legtöbb bevételét produkáló mozija Todd Phillips Joker című filmje, ami egy képregénykarakter mítoszát felhasználva mutat be egy pszichológiai drámát. Phillips nagy ötlete, hogy a címszereplő Arthur Fleck (a későbbi Joker) teljesen átlagos ember, az átlagnál némileg több traumával.
Joker az egyik legismertebb főgonosz a kortárs képregény- és filmkultúrában. A figura a DC Comics Batman-füzeteinek 1940. április 25-én megjelent számában szerepelt először. A legendárium szerint a szerepeltetését nem tervezték hosszú távra, sőt eredetileg már első feltűnésekor meg is halt volna a Batmannel folytatott küzdelemben, de állítólag a képregény akkori szerkesztője berajzoltatott egy utolsó képsort arról, hogy Joker túlélte a vele történt halálos balesetet. Az elmúlt nyolcvan (!) év bebizonyította, hogy igencsak jól tette. Joker egy igazi branddé, a skizoid, drámai bűnözőzsenik egyik alaptípusává nőtte ki magát. Joker már a kezdetekben pszichopata, szadista, és fekete humorral (valamint állandó, hidegrázós vigyorral) irtja az embereket és Batman környezetét. A kezdetek pszichopatája az 50-es években aztán gyerekbarát, bolondos bohóccá változott, ahogy a DC igyekezett popularizálni a Batman-képregényeket, és csak a 70-es években, majd Frank Miller Sötét lovag sorozatával tért vissza a gyökereihez. Kiszámíthatatlan, gonosz, értelmezhetetlen karakter, tipikus őrült, Batman első számú főellensége, nemezise és antitézise.
Ami különlegessé teszi az egész szuperhős-univerzumban (és ami hangsúlyos a mostani filmben is), hogy egyáltalán nincsenek szuperképességei. Vannak szuperfegyverei, nevetőgáza, a különböző sztorikban ilyen-olyan kütyüjei, de ami ijesztővé és emberfelettivé teszi, az a kontrollálatlan, irracionális őrület. Joker múltjáról sokféle (egymásnak ellentmondó) eredettörténet megjelenik a képregényekben és a különböző filmváltozatokban, ami próbálja – általában nem túl árnyaltan – felvillantani, miként lett a vigyori pszichopatából az, aki.
Todd Phillips és alkotógárdája pont ebből az irányból közelít: kicsoda Arthur Fleck, akiből később minden idők egyik leghírhedtebb gonosza lesz? A film a Jokerré alakulás drámáját, egy soha egyben nem lévő személyiség szilánkokra esését, majd torz újjászületését látjuk. Arthur Fleck a harmincas éveiben jár. Apját nem ismeri, az anyjával él együtt, aki folyamatosan, gyerekkorától kezdve azt mondogatja neki, hogy csak mosolyogjon, és minden rendbe jön. Arthur ezért lesz bohóc, de minden vágya, hogy stand up komikus legyen. A szétesés ábrázolásában – a rendező és a kritikusok által is egyik legtöbbet hivatkozott filmes előkép Martin Scorsese Taxisofőrje – a nagy előd címszerepét alakító Robert De Niro a Jokerben mint talk show házigazda (celeb és influenszer) tér vissza, és a film végén meglehetősen rosszul végzi.
A Jokerben alapvetően mindenki rosszul végzi: Phillips és a főszereplőt alakító Joaquin Phoenix legnagyobb dobása, hogy úgy képes bemutatni egy mindenki által ismert, végtelenül antipatikus figurát, hogy a filmben mégis vele szimpatizálunk – mindenki ellenség és mindenki antipatikus: a társadalom, a Wayne család, Fleck környezete, a nők és a férfiak, a véleményformáló celebek és a szürke kisemberek egyaránt, a logikus végkifejlet tehát csakis a szétesés és a pusztítás lehet.
A legtöbb vitát épp ez az ábrázolásmód váltja ki a filmmel kapcsolatban: logikusnak és elkerülhetetlennek mutatja be a kitörő, irracionális erőszakot, hisz az csak egy válasz, egy tünet az ugyancsak irracionális társadalmi és egzisztenciális folyamatokra. Egy lelki és beilleszkedési zavarokkal küzdő, érzékeny és szeretetre vágyó férfit látunk, aki bántalmazott gyerekként, mentálisan instabil anya mellett nőtt fel, és mindenhol csak falakba, elutasításokba ütközik. Joker hálás szerep a színészvilágban, akármelyik oldalát is mutatják be az alkotók: olyan emlékezetes Joker-alakításokat láthattunk már Joaquin Phoenix Oscar-díjat érő játékáig, mint Jack Nicholson a Batman című mozifilmből, Heath Ledger A sötét lovagból, illetve Jared Leto a Suicide Squad – Öngyilkos osztagból. Phoenix alakítása egyszerre démoni és esendő, mint maga a megteremtett figura. A Joker az utóbbi idők egyik legfontosabb társadalomkritikus filmje, ami egyszerre reagál az elidegenedésre, a hamis, fogyasztói illúzióvilágra és a nyugati társadalmi rendszerek törékenységére – így azoknak is érdemes megnézniük, akik egyébként sikítófrászt kapnának a vicces ruhákban parádézó szuperhősfiguráktól.