Leczo Bence | Szabaduljunk! – Trianon Edition

Leczo Bence 2020. június 04., 08:43

Online szabadulószobát készített a szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium két tanára Trianon századik évfordulójára. A játék öt részre tagolódik, ahol történelmi, irodalmi, és zenei kérdéskörökön küzdhetjük át magunkat, hogy megkapjuk a kódot, ami a játék utolsó feladatát jelentő széfet nyitja.

Benárd Ágost és Drasche-Lázár Alfréd, az aláírásra kijelölt két magyar politikus, a nyugat-európai diplomaták hagyományos öltözetében (zsakett, cilinder), megérkezik a békeszerződés aláírására – Forrás: Wikipédia

Online nehéz valahova bezárni bennünket (bár erről a Black Mirror című disztópiasorozat egész mást mond), így a viszonylagos szabadság továbbra is megmarad. Habár a készítők igyekeztek, hogy a kérdések ne (csak) lexikális tudásra építsenek, bizony van, hogy néha ki kell keresnünk Google-ben a választ. Vagy játszhatunk tippelgetőset, nem annyira sok idő kikísérletezni, hogy a három válasz közül melyik a jó. A játék elején négy karakter közül válaszhatunk, lehetünk Drasche-Lázár Alfréd, gróf Apponyi Albert, Vincze Zsigmond vagy épp Herczeg Ferenc. Ennek aztán semmi hatása a továbbiakra, viszont egy rövid leírást kapunk mindannyiukhoz, ez elősegíti a hangulat átélését, és egy kisebb képet is kapunk a kor meghatározóbb személyiségeiről.

Karakterünkkel aztán szobáról szobára lépdelünk, ahol szintén a kor hősei kalauzolnak körbe bennünket, akiket ugyanúgy röviden bemutatnak. Megismerkedhetünk Prónay Pállal és a rongyos gárdával, Szabó Dezsővel és a Trianon-irodalommal, Hamvas Bélával, Kós Károllyal, illetve a sorból kilógó délvidéki énekesnővel, Csizmadia Annával. A kérdéskörök végigkövetik a Trianon okozta összeomlást, annak társadalmi, irodalmi vonatkozásait, kapunk részleteket kortárs szerzőktől is, illetve a nem is inkább Trianonhoz, hanem az összetartozáshoz kötődő Ismerős Arcok-sláger, a Nélküled köré is épül három kérdés.

A szabadulószoba a szegedi gimnázium diákjainak készült (ahogy a készítők megjegyzik, ezért is a tegeződés). Kétféle kérdéstípus van: vagy szöveget kell értelmeznünk – ezzel pedig nagyon erős az érettségi-érzés –, vagy pedig elő kell vennünk tudásunkat, ugyanis nem ad mankót az idézett szöveg. Ebben az esetben használhatjuk a Google-t, ami nem rossz, felfrissítjük a tudásunkat, a szövegrészletek, illetve az egész szabadulószoba kialakítása pedig nagyban felidézi a kor szellemét. Arra pedig nem sikerült rájönnöm, hogy mit jelent az ötjegyű kód, ami a széfet nyitja, de szemfülesen beírtam a Google-be, és nem kaptam választ. Viszont tényleg túl egyszerű lett volna, ha a jelszó 192064. 

Az interaktív játék itt érhető el: Szabadulj ki!