A mocsár közepén állott a Tóvár. Erős földvár volt, két, tizenhárom ölnyi sánccal körülvéve, de nem lakott abban más, csak Zömök, a kígyósárkány. Néha, éjjelente a sárkány leosont a mocsár végébe, s felkúszott a szántóföldeken egészen a Kampó János földjére, s ott úgy megdézsmálta a jószágokat, hogy a gazdának másnap szekérszámra kellett újra hozatni a városból.
Azt beszélik, hogy réges-régen, amikor még a fák is magasabbra nőttek és a Kárpátok innenső hegyei is zordabbak voltak, a Beregvidéken terült el a Fekete Mocsár. Annak a mocsárnak olyan komor volt a hangulata, hogy nem merészkedett arra senki sem, mert rögtön elfogta a búbánat. A mocsár közepén állott a Tóvár. Erős földvár volt, két, tizenhárom ölnyi sánccal körülvéve, de nem lakott abban más, csak Zömök, a kígyósárkány.
Néha, éjjelente a sárkány leosont a mocsár végébe, s felkúszott a szántóföldeken egészen a Kampó János földjére, s ott úgy megdézsmálta a jószágokat, hogy a gazdának másnap szekérszámra kellett újra hozatni a városból.
Élt a mocsár szélén egy kis kunyhóban három szegény betyárfiú. Baratéknak hívták őket, s a legkisebbik oly szerelmes volt a Kampó János lányába, Juliskába, hogy majd meghalt érte. Mondja neki egy nap a testvére:
– Minek búsulsz, öcsém, annyira?
– Hogyne búsulnék, mikor a szívemet megöli a bánat. A drága Juliskámat az apja máshoz adja hozzá!
– Ne csüggedj egy percet sem, testvérem! Betyárok vagyunk, csak ki tudunk találni valamit a házasság ellen!
S azzal a három testvér nagy gondolkodóba esett. Kitervezték, hogy mikor a násznép majd a legjobban mulat, elrabolják öccsüknek a szép Juliskát. S úgy is lett.
Eljött a lakodalom napja, Budi Miklós nagy földesúr büszkén állott szép Juliskája mellett a templom udvarán, hanem egyszer csak megérkeztek a betyárok, körbegyújtották a templomudvart, s már vitték is volna el a menyasszonyt, mikor megérkezett a vőlegény családja, s azok oly sokan voltak, hogy a betyároknak nem volt mit tenniük, menekülőre fogták. Szaladtak is le a mocsárhoz, de a két idősebbik fút csak elkapták a hérészesek, s úgy elpáholták őket, hogy ott helyben szörnyethaltak.
Szaladt a legkisebb Baraté, árkon bokron át, de szaladt utána a násznép, egyre beljebb a mocsárba, s mögöttük az erdő bozótja csak úgy kapott a lángra. Meghallotta a nagy zsivajt Zömök, a sárkánykígyó, nem várt az egy pillanatot sem, lekúszott a tóvárból, s akit ért, ott kapott el és nyelt le keresztbe.
A legkisebbik Baraté fiú meg csak szaladt, hogy a lába nem érte a földet, addig futott, amíg Búcsúba nem ért, ahol a búcsújáró hely volt, de szegény fiú a látottakba úgy megbolondult, hogy a templom ablakát kővel kezdte megdobálni. A nép megharagudott, összeszedelőzködtek, s a fiút is meghajigálták kővel, ott lelte a halál a búcsúi templomkertben.
Hanem a mocsár három napra rá leégett, és Zömök, a sárkány nagy haragra gerjedt. Fogta magát, felszívta az összes vizet, s felmászott a Tóvár legtetejére, ott olyan ordításba kezdett, hogy csak úgy rengett belé a föld. Háromszor fordult jobbra, háromszor balra, s az erős földvár alatta összerogyott. Nem maradt annak más a helyén, csak egy hatalmas gödör. Lement Zömök a gödör aljára, összetekeredett, s kiengedte a vizet maga köré. Így lett a nagy mocsár helyén csak egy feneketlen medrű bányató.
A dédaiak még ma is óva intenek az éjszakai fürdőzéstől a tóban, mert a sárkány még mindig éhes. S néhanapján, ha nagy szárazság van nyáron, s a víz lejjebb apad, a tó közepén felbukkan a sárkánykígyó háta.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. június 6-i számában.)