Legutóbbi listánkon ismertettünk az exploitation filmek végtelen kínálatából néhány említésre méltó példát. A teljes körű megismeréshez tíz lista sem lenne elég, de a legizgalmasabb alműfajokat érdemes alaposabban megnézni.
Macskák papíron – Felnőttrajzfilmek
Az animációs műfaj – néhány ismeretlen eredetű pornórajzfilmen kívül, mint az Eveready Harton (1929) – nagyon sokáig kifejezetten gyerekbarát maradt. A második világháború idején aztán megjelent a Private Snafu (1943–1945) széria, az amerikai hadsereg megrendelésére, a Warner Stúdió kivitelezésében, rengeteg erotikus geggel, fegyverrel, propagandaeszközzel, harcászati és életviteli oktatóleckékkel.
Később a Warner Bros. visszatért a gyerekrajzfilmekhez, viszont a hetvenes években Ralph Bakshi felfigyelt azon álszent oximoronra, hogy Amerikában felnőtt emberek rajzolnak mesebeli pillangókat, míg Vietnamban napalmmal égetnek. Válaszul méretes középső ujjat mutatott fel a közmédiának: elkészült a Fritz the Cat (1972), amely az első X-besorolást (csak felnőtteknek szóló) kapó rajzfilm lett, disznórendőrökkel, fekete bűnöző hollókkal, erőszakkal és rengeteg tudatmódosító szerrel. A bátor koncepció óriási siker lett, a legnagyobb bevételű független animációs film, ami valaha készült, új érát nyitott meg a rajzfilmtörténelemben.
Bakshi stúdiója számos Fritz-allúziót jelentetett meg, ilyen volt az árnyaltabb társadalmi képet feltáró Heavy Traffic (1973). Eközben a Nine Lives of Fritz the Cat (1974) is megjelent, de hiába adagolta nagyobb dózisban a botrányelemeket, az eredeti alkotók hiányában érzékelhető volt a minőségbeli romlás. Európában is felbátorodtak a független filmesek, a francia–belga koprodukcióban rendezett Tarzoon: Shame of the Jungle (1975) nagy bevételt hozott. Ebben az időszakban, ha valaki elkészíti a Tarzan pornórajzfilm-változatát, borítékolható volt a siker.
Ezen felnőttrajzfilm-mozgalom szolgált kulcsinspirációként a Simpson család, majd a South Park létrejöttében, a tendencia pedig azóta is töretlen, hétről hétre bukkannak feljelennek meg új rajzfilmszériák. Annak viszont, aki klasszikus exploitation vibe-ot keres, érdemes megtekintenie Rob Zombie tiszteletadását, a The Haunted World of El Superbeastót (2009).
Paradicsomszósz – Splatter
Már a filmtörténelem őskorában, Eisensteinnél kinyomott szemek, Buñuelnél kettévágott szemgolyók, Griffithnél levágott végtagok sokkolták a nézőket. Ezek indították el Herschell Gordon Lewis fantáziáját, legtöbben hozzá kötik a splatter műfaj megszületését. A Blood Feast (1963) vagy a Gruesome Twosome (1967) hasonlók: minimális történettel, rossz minőségben, rengeteg olcsó véreffekttel készült filmek. Ahogy a rendező nyilatkozta: „Gyakran hasonlítom a Blood Feastet egy Walt Whitman-vershez. Rossz volt, de műfajt teremtett.”
Lewis munkája inspirál majd olyan pályakezdő rendezőket, mint George A. Romero, Sam Raimi vagy Peter Jackson, akik kezdeti sikereiket mind underground splatterfilmekkel érik el. Ilyen Az élőholtak éjszakája (1968), a Gonosz halott (1981) vagy a Bad Taste (1987). Nem szabad elfelejteni Lucio Fulci nevét sem, atmoszférikus splatterjei a műfaj csúcsteljesítményének tekinthetők, jó példa erre a Zombi 2. (1979) és a The Beyond (1981).
A splatter átitatta az egész horrorérát, kevés olyan példát látni, amiben nem lenne felismerhető a szubzsáner ihletése. Sajnos mára divatosabb elnevezés lett a rendkívül káros és pontatlan „torture porn”, amely egy tájékozatlan filmkritikus cikkéből került át a köznyelvbe, bár remélhetőleg szép lassan kikopik majd.
Halálos iramban – Carsploitation
Ahogy említettem, nemcsak erőszak, drogok és szexualitás lehet az, ami kiszolgálja a néző alantas igényeit. A hidegháború alatti hetvenes években kapitalista szimbólummá vált, benzinfaló V8-asok jól mutattak a vásznon, hadd legyen mire irigykedniük a trabantos kommunistáknak.
Szép kocsik, autós üldözések, hatalmas karambolok; ennyi elég egy jó carsploitation receptjéhez, ezért olyanoknak is ajánlhatók, akik nem rajonganak a transzgresszív moziért. 1971-ben a Vanishing Point teremti meg a műfajt. A Dirty Mary, Crazy Larry (1974) egy nagy költségvetésű, akcióorientált produkció, ekkora büdzséből kevés exploitation készült. A Mad Max (1979) szintén kimagasodik, kultikus mestermű, bár ausztrál mivolta miatt sokan az ozploitation (ausztrál exploitation) kategóriába sorolják.
Steven Spielberg első rendezése, a Párbaj (1971) is magán hordozza a műfaj elemeit, bár klasszikus thrillerként is kimagasló. John Carpenter pedig a Christine (1981) adaptációjával ügyesen keveri a zsáner elemeit a horrorral.
Befogadhatósága miatt a carsploitation is átlényegült a közönségfilmes közegbe, videoklipek és ezerrészes blockbusterek hordozzák magukon a hetvenes években lefektetett alapokat. Viszont ha hiányolnánk az igazi grindhouse-életérzést, ajánlható Quentin Tarantino modern kori fejhajtása a szubzsáner előtt, ez a Grindhouse: Halálbiztos (2007).
(folytatjuk)
{K1}