Az éjszakai kertben
lámpát lóbálva jár
a fű között botolva
a pöttöm fénybogár.
Bolondbál
Bolondbálba megy a nyest,
odatalál egyenest
karcsú csermely kék vizéig,
hol a holdfény tükröződik.
Zöld béka is odaugrál,
jobbra tér a keresztútnál.
Futnak csíkos vadmalacok,
nem kell nékik óvó vacok.
Útját kelekótyán rója
fürge vidra, kancsi róka.
El se térül, odatalál
pufók mókus, pelemadár.
Lomha borz is odakajtat,
fülesbaglyok hujjogatnak.
Kövér pocgém fuvolázik,
míg a szöcske figurázik.
Lápi népek holdvilágban
mulatnak a bolondbálban.
Zsombék hátán
Zsombék hátán rucafészek,
sárga csibék csemegéznek
békalencsét, levél árnyát
búvó sanda szúnyoglárvát.
Bolondoznak a habokban,
hopp, az egyik alábukkan.
Sápog egész fészekalja –
csak a héja meg ne hallja!
Gyíkok
Zöld gyík párja zöld,
barna párja barna –
csak a szeme rubinveres,
csak a torka tarka.
A holdkóros borz
Holdkóros az öreg borz,
sandít fel az égre,
mászik is a felleg-bökő
szálas jegenyére.
Nyújtózik a hold felé – tán
el is éri végre,
de megtorpan – nincsen tovább:
itt a vén fa vége.
Csigaverseny
Hol a mezőn kóbor tücsök
járja be a hantot,
versenyre kel távcsúszásban
három csiga-bajnok.
Hajnal-tájban nekivágnak
a virágos rétnek,
meg is tesznek holdkeltéig
talán három métert.
Célba érnek éjfél körül,
nem marad le egy sem:
döntetlenül végződik az
ádáz csigaverseny.
A fénybogár
Az éjszakai kertben
lámpát lóbálva jár
a fű között botolva
a pöttöm fénybogár.
Csillag les át a lombon
a szélben reszketőn
és nyestek hancúroznak
a mohos háztetőn.
A rózsatő a mezsgyén
szélben bókolva ring,
és egy-egy éji pille
a hold felé kering.
Öreg varjú
Ág hegyében, semmi kétség
kucorog egy varjú-vénség,
csőre csorba, tolla tépett –
megért talán nyolc-tíz évet!
Agárkosbor
Virít az agárkosbor,
a szirmai lilák:
északi tájra tévedt
vándor orchideák.
Megbújnak a bozóton,
bókoló fák alatt
és mézük kóstolgatják
zöldarany bogarak.
Kákavirág
Kivirít a káka,
öltözik lilába,
ha nem Szent György-napra,
pünkösd hajnalára.
Ha meg nem pünkösdre,
virít Szent Ivánra –
tüzeket lobbantó
nyári éjszakára.
Éjfél
Feketén bólint a rózsa,
szirma lekonyul,
zörgő bogáncskóró alatt
megbúvik a nyúl.
Éji lepkét vendégel a
cirmos tulipán,
pipacs szundít a meredek
töltés oldalán,
s ahol nappal a mezőre
kék árnyék hajolt,
tar ágak közt bujdosik a
pufók telihold.
Este
Szunnyad az erdő. Két halvány
csillag reszket az ég alján.
Berken a csalogány elhallgat,
fénylik a fűben a friss harmat.
Éji vándor
Országúton vándorol,
réten meg-megáll,
árokparton fütyörészik,
hegyen rápipál.
Hajnal felé visszanéz,
hosszú útja volt –
lepihen és elszunnyad a
pufók telihold.
Eltévedt a hold
Eltévedt a telihold,
gunnyaszt a hegyélen,
étlen-szomjan kucorog
szikla-meredélyen.
Fogy az árnyék, nő a fény,
közel már a hajnal,
ébredezik a liget
fülemüle-dallal.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. június 27-i számában.)