Repertórium

1. évfolyam 2. szám

1. évfolyam 2. szám

Letöltés

Régió:

Felvidék

Megjelenés ideje:

2020-08-18

Tartalomjegyzék:

Előretolt Helyőrség – Felvidék
2020. augusztus – I. évfolyam, 2. szám

Gál Sándor: Látható beszéd (vezérvers)
Kövesdi Károly: Ötödik generáció, digitális bennszülöttek, avagy Szent István ürügyén (fordulópont)
Nagy Erika: A kilencven év nem életkor: létállapot – Beszélgetés Duba Gyula József Attila-díjas íróval
Száraz Pál: Annelia (novella)
Balázs F. Attila: Mese, Névnélküli (versek)
Tóth László sorozata: Hogyan (ne) írjunk novellát – Grendel Lajos könyvkritikája 1975-ből
Fülöp Antal: György úrfi elhajózik (egyfelvonásos dráma kilenc jelenetben – részlet)
Jancsó Péter: Séta (novella)
Gágyor Péter Imre: Sámánemlék (asztalfiók)
Juhász Dósa János: Varázslat nélkül – Vozári Dezső (múltidéző)
Vozári Dezső: Szlovenszkó, Az utolsó konflis (versek)
Finta Viktória: Felejteni nem szabad – Színdarabbal emlékeztek meg a felvidéki kitelepítésekről
Reczai Lilla: Akkor ugrunk? (Koncz Csilla Mélymerülők című kötetéről)
Csiribik – Zsapka Attila megzenésített gyermekvers-albumáról
Gágyor Péter Imre: Élni és élni akarni (Nagy Erika Függönyön innen és túl című kötetéről)
Tóth N. Katalin: Az aranyhal íze (novella)
Csóka Ferenc: Színország lovagja (meseregény-részlet)
Szabó Bodó Renáta: Az igazak útján (Csóka Ferenc Színország lovagja című kötetéről)
Juhász Kornélia: Minden rendben, Az utolsó tetoválás (iránytű)
Csillag Balázs képregénye
Biháry Bianka: 8 tuti tipp, mit csinálj a karantén alatt! (iránytű)
Z. Németh István: Koronavírus idején – Villáminterjú Fekete Irénnel, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége elnökével
Évfordulók, megjelent, tudósítás, keresztrejtvény

Illusztráció: Ugróczky István