Krasznahorkai László mostanában kisregényekkel borzolja a kedélyeket. Ahogy előző könyve, a Mindig Homérosznak is tökéletes nyelvi és logikai eszközökkel operál. A kötet maga összművészeti produktum: az összesen húszfejezetes regényt Max Neumann tizenkilenc festménye és Miklós Szilveszter húsz felvétele kíséri. Az ütőhangszerekre komponált, egyenként fél-másfél perces érhangok QR-kódok segítségével hallgathatók meg az interneten. A képzőművészeti és zenei kiegészítés tökéletes hangulatot biztosít a szöveg kibontakozásához.
„Gyilkosok vannak a nyomában, nem hattyúk, az biztos, és ugyan fogalma sem volt, miért éppen hattyúkat mond, miért nem bárányokat, vagy galambokat, vagy egyenesen egy csapat szitakötőt, de nem is érdekelte, a mondat így ugrott be, így aztán ezt hajtogatta magában, a gyilkosokat a hattyúkkal…” – az alaphelyzettel rögtön az első előtti, számozatlan fejezetben megismerkedhetünk. A főhős gyilkosai elől menekül. Nem tudunk róla semmit, sem arcát, sem fizikai, sem szellemi tulajdonságait nem ismerjük meg (összesen annyit tudunk meg róla, hogy egy fiatalkori sérülés miatt egyik lábára alig észrevehetően sántít), az egyetlen valóság számára a folyamatos menekülés, rettegés az életéért. Üldözőiről sem tudunk semmit, hisz ő sem, de gyakran elgondolkozik kilétükön, szándékaikon, hogy puszta fejvadászok vagy szenvedélyes vadorzók lehetnek, hogy gyorsan és hatékonyan fogják életétől megfosztani vagy hosszú szenvedés árán.
Menekülését a horvát tengerparton kezdi, ahova hajóval érkezik, és úticélja sincsen, az az egyetlen elv vezérli, hogy mozgása, haladásának iránya minél esetlegesebb, minél kiszámíthatatlanabb legyen, így kicselezve gyilkosait. Megismerhetjük kifinomult gondolatfolyamait a védett helyek elkerülésének fontosságáról, a tömegben való közlekedés technikáiról, a terephez való alkalmazkodásról, az elkényelmesedés veszélyeiről, például az étel élvezetének megtagadásáról, mert az a figyelem lankadását eredményezheti: „A jó nem erkölcsi kategória, a jó az a csalárd állapot, amelyik áttekinthetővé tesz, leegyszerűsít, és ebben a leegyszerűsítésben kiszolgáltat téged, mert a jó ellankaszt, hisz elhiteti veled, hogy ha a jóban vagy, akkor az örök térbe kerültél…”
Az olvasóban könnyen felmerülhet a sejtés, hogy ebben a folyamatosan megfeszített lelki és szellemi állapotban a főhős nem maradhat épelméjű – főként Krasznahorkai legutóbbi könyvének fényében, ami egy őrült New York-i könyvtárosról szól –, de a menekülő önreflexivitása mégis kétségbe vonja e gyanút: „…az ennyire fékevesztett módon koncentrált életnek, hogy az ennyire egyetlen pontra fókuszált figyelemnek az a kockázata is megvan, vagy inkább kihívása, hogy az ember beleőrül ebbe a fékevesztett módon koncentrált, egy pontra fókuszált figyelembe, s mivel a menekülés alanya, soha nem tudhatja, átlépte-e már azt a határt, amelyen túl ez az alany, ő, már őrültnek s a létezése már őrületek tekinthető…”
Krasznahorkai ismét gyönyörködtető zsenialitással mutatja be a beszűkült elme tudatállapotát, az örökösen rettegő, üldöztetett szellem kálváriáját, amit ebben a felgyorsult világban mindannyian átélhettünk már, és ami éppen olyan fojtogató tud lenni, mint főhősünk számára. Alapvető könyv ez a 21. század emberének, mindenkinek, aki megtapasztalta már a szorongást, aki a kiutat keresi, és aki szeretné megtudni, hogy miért éppen hattyúk.
Krasznahorkai László: Mindig Homérosznak. Magvető, Budapest, 2019
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2019. november 23-i számában.)
A regény címe morbid és megdöbbentő. Ugyan mi az, amiért megérné meghal ni? Az antikvitásban, a romantikában, a hazafias eufória közepette léteztek olyan eszmék, amelyek szerint az önfeláldozás erkölcsileg méltányolt cselekedetnek számított, de akkor is úgy, ha más áldozta fel az életét valamiért. De miért áldozná életét bárki is a jelenben?
Mint egy segélykiáltás, úgy törnek fel a női lélek legmélyéről Póda Erzsébet melankolikus történetei. Ez a karcsú kötet mérhetetlen súllyal telepszik az olvasóra, a sorok felfejtése közben mellkasunkon érezzük az erőszak és az agresszió nyomását. Ez a fojtogató atmoszféra árad a kötetegészből, emiatt észleljük úgy, hogy ennek a könyvnek mélyfekete az alapszíne.
Hogyan érkezik? A sokszor föltett kérdésre van egy átírt tréfából merített válaszom. Egy-két órával éjfél után zörgetnek Károly bátyánk ablakán. Az öreg még mély álmát fogyasztja, de nagy nehezen megébred, föltápászkodik, kinéz, kiszól, ki az, kérdi. Én vagyok, Károly bá’. Van-e bíbor tintája? Az öreg elkanyarítja a szót, kihajít valami kézre állót az ablakon, majd visszafekszik.
Eddig ismeretlen felvidéki szerző könyve – ezzel az ajánlással kaptam kézhez Szigety Péter Birinéninek szeretettel című művét. Izgatott voltam, ugyanis fogalmam sem volt, mire számíthatok, s az első gyors átlapozás után kíváncsiságom még inkább fokozódott. Az viszont már akkor biztosnak tűnt, hogy különös könyv akadt a kezem ügyébe.
„Hogyan lesz erőnk a jövő kihívásaival szembenézni? Minden eszköz megadatott: kell hozzá költészet, történet, szeretet. Utána jöhet a tudomány” – olvashatjuk Bonczidai Éva sorait a Magyar Kultúra magazin novemberi, erő tematikájú lapszámának beköszöntőjében. Az erős ember ismérvei, a különféle erőforrásaink, valamint az emberi erő jóra való felhasználásának módozatai mellett az Erő lapszám legfontosabb kérdései tehát e három – hatványozottan hátrányos helyzetű – kulcsfogalom köré épülnek.
Az Animus Kiadó 2007 óta adja ki a skandináv krimik sorozatot, amelynek népszerűsége mind a mai napig töretlen. A sorozatban elsőként az izlandi Arnaldur Indriðason Kihantolt bűnök című regénye jelent meg, s az az óta eltelt tizenhat évben százhatvannál is több címszóval ajándékozták meg a műfaj rajongóit. A legtöbb szerző svéd, norvég és izlandi nemzetiségű, de akad közöttük néhány dán és finn is.
Bela Durancinak, „Szabadka első okleveles művészettörténészének” (Bács, 1931 – Szabadka, 2021) neve egyformán ismert mind a szerb, mind a magyar művészeti körökben, hiszen mind a két nyelven számos könyve, művészekről írt monográfiája, kiállításmegnyitója, katalógusa és folyóiratokban közölt szakcikke jelent meg, s az általa rendezett kiállítások száma is impozáns.
Minden egyes, a helyi regionális történelem egy-egy darabját kiszínezni kívánó kiadvány megjelenése valóban fontos és kívánatos, kiváltképp napjainkban. Éppen ezért nem csupán a felvidéki magyar cserkészmozgalom, hanem a Rimaszombat története iránt érdeklődő számára is érdekes és inspiráló lehet a Lilium Aurum kiadó gondozásában megjelent, A cserkészliliom peremvidéki szirmai című kötet, amelyben a szerző, Gaál Lajos, a 110 éves rimaszombati cserkészet krónikáját tárja elénk.
A huszonöt éves Petőfi Sándor Föltámadott a tenger című versét 1848. március 30-án, a Pesten újra elkezdődött forrongások hatására írta meg, az egész nemzeti közösség szószólójaként. Földrengésszerű változást írt bele egyetlen képbe, egy új világrend eljövetelét hirdetve. Tömegeket mozgatott meg szuggesztív költői erejével, költészetének máig tartó ereje magyarságtudatunk része, nemzeti önazonosságunk, sőt önmeghatározásunk részévé is vált.
Mikor vagyunk arccal a falnak? Mondjuk, ha büntetésből sarokba állítanak. Vagy nekiesünk. Esetleg valaki arccal a falnak lök. Mindenesetre egy olyan élethelyzetet feltételez, amelyet alapesetben nem szabad akaratunkból, örömmel választunk. Szerintem csak úgy senki sem állt még oda egy falhoz. Ha közvetlenül előttünk van, akkor nem látjuk, mi zajlik körülöttünk.