A történet a weimari köztársaság idején játszódik Berlinben, ahova épp megérkezik a pályakezdő amerikai regényíró, Cliff Bradshaw. A Kit Kat Klubban megismerkedik az angol énekesnővel, Sally Bowlesszal, és az ő szerelmük lesz a történet egyik leghangsúlyosabb szála.
A musical leghíresebb feldolgozása kétségkívül a Bob Fosse által rendezett, nyolc Oscar-díjat nyert film 1972-ből, Lisa Minnellivel a főszerepben. De a hazai színházak is rendre műsorra tűzik, nemrég a kaposvári Csiky Gergely Színház mutatta be Bozsik Yvette rendezésében. Ez a produkció méltán számíthat a szakma és a közönség figyelmére, hiszen a Kossuth-díjas balettművész, koreográfus, rendező már korábban is színpadra állította a darabot, és 2011-ben ez elnyerte a színikritikusok által a legjobb zenés/szórakoztató előadásnak ítélt díjat. Akik látták a Centrál színházbeli előadást, nosztalgiából is megnézhetik, hiszen a rendező számos megoldást átemelt, látványban hangsúlyosan megidéződik a korábbi produkció: itt is Berzsenyi Krisztina jelmezeit láthatjuk, és Cziegler Balázs munkájában is hangsúlyos az a törekvés, hogy egy hajó vagy vonat utastereit idéző díszletbe komponálja a vonat, a lokál és Schneider asszony vendégházának tereit. De tévedés volna azt feltételezni, hogy a kaposvári előadás csak amolyan utánérzés volna, mert érzékelhető, hogyan változtak a történet hangsúlyai.
Bozsik Yvette nem aktualizál, már-már nosztalgikus képekben építi fel az 1930-as évek Berlinjének ezt a szeletét: a kétes hírű lokált, ahol frivol tréfák és fülledt erotikus show-k váltják egymást. De emellett láthatóvá válik a korabeli kisember is: a precíz gesztusokból megrajzolt Schneider asszony (Nyári Szilvia), akinek egyetlen célja a túlélés, és a naiv derűje okán is igen szerethető zsidó kereskedő, Schultz úr, aki Kalmár Tamás alakításában tiszta tekintete és csetlő-botló ünneplése, suta kapatossága miatt is emlékezetes.
Sally Bowles figurája az egyik legmeghatározóbb. A történet szerint az ambiciózus, ám tehetségtelen énekesnő nagy döntése, hogy vállalja-e a gyermekét, és szerelmével, az amerikai íróval új életet kezd, vagy eldobja az anyaság nyűgét, elveszítve ezzel a férfit is, és inkább céltudatosan beleveti magát a karrierépítésbe. Ebben az előadásban azonban Mikecz Estilla játssza ezt a szerepet, és már az első belépésekor muszáj őt nézni, az egész lényében van valami ideges vibrálás. Erről a Sallyről készségesen elhisszük, akkora művész válhat belőle, hogy az egész világnak látnia kell; és abban is biztosak vagyunk, hogy hiába döntene másként, hiába kezdene új életet a regényíróval, boldogtalan lenne, hiszen nem arra a kisvárosi, kötött pulóverben didergő életre hivatott. Bozsik Yvette eljátszott a gondolattal, hogy mi történik, ha Sally nemcsak e két opció közül választhat, mi lesz, ha drasztikusabb döntést hoz. Ez – még ha csak egy fellebbentett lehetőség is – izgalmas feszültséget visz a jól ismert történetbe.
A korábbi előadásból is ismerős Vati Tamás játssza a Kit Kat Klub ezerarcú konferansziéját, aki Bozsik Yvette víziójában jóval több, mint a műsor házigazdája, hiszen a szereplők klubon kívüli életében is felbukkan különböző alakban. Démoni figura, aki olykor a legártatlanabb képét ölti fel, hogy pimasz mosollyal előadott dalaiban az ember legförtelmesebb arcát mutassa meg, máskor meg vállaltan a pusztítás megtestesítője – nemcsak a náci ideológiát vagy Hitler karikatúráját idézi meg, hanem a tömegpszichózis működésével is szembesít, amikor az általa dobolt ritmusra megtapsoltatja a közönséget.
Hátborzongató érzés látni, hogy az elmúlt évszázad borzalmainak ismeretében ma is masírozó hordákká alakulhat egy-egy közösség a jól irányzott vezényszavak hatására. Mint egy pokoli karmester, úgy int be újabb és újabb tételeket, képeket, látomásokat az emberiség nagy bűneiről – mintha csak szórakozásképpen tárná elénk: úgy avatja be a közönséget, mint Lucifer Ádámot. Végül valóban sátáni alakot ölt, és patacipőben egyensúlyozva hessegeti a pusztulásba a körülötte kavargó világot.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2018. február 3-i számában.)
Advent üzenete hagyományosan a belső csend felé fordulást, a lét békés összhangjának (vissza)keresését, lelkünk megerősítésének heteit kínálja föl. S hát mindezek elérését leginkább a versek kínálják – az a költészet, mely szakrális, ezoterikus kiterjesztésekkel képes áldással enyhíteni hétköznapi szorongásainkat. Megóv akár még ekkor is, a konzumkarácsonyok feszült „lélekszegényítő” önfárasztásától. Mondhatni, épp ezért (is) a legjobb pillanatban érkezik a könyvesboltok polcaira Baka Györgyi új (immár tizedik) kötete (Átmozduló léthatárok).
Kockázatos lehet, az elfogultság veszélyével járhat családtörténetet családtagként írni, különösképpen akkor, ha az mégsem csupán családtörténet, hanem korrajz és valamelyest történelem vagy éppen egyháztörténet is. Ugyanakkor a kívülálló szerző történetmesélés alapján sohasem képes olyan pontosan vagy olyan erővel érzékelni és ezáltal érzékeltetni az évtizedek eseményeit, mint aki mindazt átélte: látta, érezte, élvezte vagy szenvedte.
A történelemfilozófia egyik sarokpont jellegű kérdése, hogy mekkora szerepük van az egyes embereknek, az egyén(iség)eknek az őket érintő események alakulásában, és ugyanők mennyire állnak tehetetlenül a (nagy horderejű) társadalmi folyamatok örvénylésével szemben; másképp fogalmazva – és így már teológiai dimenziót kap a dilemma – milyen viszonyban áll a személy szabad akarata életének fejleményeivel, elválasztható-e a bejárt út milyensége a körülötte minden pillanatban változó világ aktuális állapotától, még egyszerűbben: mekkora hatása lehet az embernek saját sorsára?
Egyszer úgyis agyonütöm – mondja Alida apja
és nagyszülője szinte egyszerre,
amikor kétévesen, tanulva
a szavakat, az élet dolgait, a jelzőkre
specializálódva, anyja után mindenre
rákérdez. – Egyszerű, én azt hittem, kétszerű –
volt egyik kedvence anyjának is,
bosszantva a körülötte lévőket.
Gion Nándor a vajdasági magyar irodalom neoavantgárd törekvéseinek egyik szuverén tehetségeként tűnt fel a hatvanas évek elején, a ma már irodalomtörténeti jelentőségű újvidéki Új Symposion folyóirat alkotói körében. Kísérletező kedve azonban nem korlátozódott az újszerű formatechnikák kialakítására, hanem konfliktushelyzeteket is bátran vállalva törekedett a vajdasági magyar élet történelmi múltjának és mindenkori jelenének az ábrázolására, azoknak a személyes sorsokat alakító társadalmi folyamatoknak a kegyetlen valósághűséggel való megjelenítésére, melyek az élet útját alakítják.
A regény címe morbid és megdöbbentő. Ugyan mi az, amiért megérné meghal ni? Az antikvitásban, a romantikában, a hazafias eufória közepette léteztek olyan eszmék, amelyek szerint az önfeláldozás erkölcsileg méltányolt cselekedetnek számított, de akkor is úgy, ha más áldozta fel az életét valamiért. De miért áldozná életét bárki is a jelenben?
Mint egy segélykiáltás, úgy törnek fel a női lélek legmélyéről Póda Erzsébet melankolikus történetei. Ez a karcsú kötet mérhetetlen súllyal telepszik az olvasóra, a sorok felfejtése közben mellkasunkon érezzük az erőszak és az agresszió nyomását. Ez a fojtogató atmoszféra árad a kötetegészből, emiatt észleljük úgy, hogy ennek a könyvnek mélyfekete az alapszíne.
Hogyan érkezik? A sokszor föltett kérdésre van egy átírt tréfából merített válaszom. Egy-két órával éjfél után zörgetnek Károly bátyánk ablakán. Az öreg még mély álmát fogyasztja, de nagy nehezen megébred, föltápászkodik, kinéz, kiszól, ki az, kérdi. Én vagyok, Károly bá’. Van-e bíbor tintája? Az öreg elkanyarítja a szót, kihajít valami kézre állót az ablakon, majd visszafekszik.
Eddig ismeretlen felvidéki szerző könyve – ezzel az ajánlással kaptam kézhez Szigety Péter Birinéninek szeretettel című művét. Izgatott voltam, ugyanis fogalmam sem volt, mire számíthatok, s az első gyors átlapozás után kíváncsiságom még inkább fokozódott. Az viszont már akkor biztosnak tűnt, hogy különös könyv akadt a kezem ügyébe.
„Hogyan lesz erőnk a jövő kihívásaival szembenézni? Minden eszköz megadatott: kell hozzá költészet, történet, szeretet. Utána jöhet a tudomány” – olvashatjuk Bonczidai Éva sorait a Magyar Kultúra magazin novemberi, erő tematikájú lapszámának beköszöntőjében. Az erős ember ismérvei, a különféle erőforrásaink, valamint az emberi erő jóra való felhasználásának módozatai mellett az Erő lapszám legfontosabb kérdései tehát e három – hatványozottan hátrányos helyzetű – kulcsfogalom köré épülnek.