Ősszel jelent meg a zentai Mécsvirág együttes Folyók fölött című lemeze. A formációnak immár a negyedik hanghordozójáról adhat hírt a krónikás, és ahogy az előző három alkalommal tehette, most is megírhatja: egyedi gondolatfonalat szőttek, ezúttal huszonhét számban, egy korongra az alkotók. Énekelték ők már Radnóti verseit – valójában innen eredeztethető a név is, Mécsvirág –, meghallgathatja az érdeklődő a Fehér Ferenc költeményei nyomán született válogatásukat, valamint egy lemez erejéig eveztek már a népiesebb vizekre is. Ezúttal a vajdasági magyar kortárs költők művei jelentik a közös nevezőjét a Verebes Krnács Erika, Baráth Hajnal Anna és Zsoldos Ervin alkotta, idén fennállásának tizenötödik évfordulóját ünneplő kisegyüttes legújabb munkájának.
Radnóti Miklós 1943 augusztusában írt a mécsvirágról, amely az ősznek mintegy megjóslója, a borongós alkonyba hajtja virágát. Mit sem tudva erről a kicsike szegfűféléről, hasonló képek vonalai rajzolódtak bennem, kezemben tartva az idei vajdasági magyar hanghordozótermés egyedüli darabját. Végre beszámolhatok egy új lemezről, amely ennek a vidéknek a talajából sarjadt, napjaink nyakatekert és ellehetetlenülő helyzetének ellenére. Versek olvasásával, tudom, egyre kevesebben foglalkoznak. Kortárs vajdasági magyar versek olvasásával pedig még kevesebben. Aki azonban lepergeti ezt a korongot, azzal most ezek közül huszonhét jön szembe, mutatva, sőt bizonyítva, hogy nemcsak létezik és él ez a műfaj, de vannak, akik dalba foglalva tolmácsolják is.
A Mécsvirág vidékünk talán legtöbbet koncertező kisegyüttese. Erről azért is merek így nyilatkozni, mert például a Folyók fölött hanganyagával az iskolás korosztályt már megajándékozták, tájolva a legkisebb magyar közösségektől egészen a tömbökig, mint megtudtam, nyolcvanhat előadással. Így a megjelentetés folyamatának egyik része már korábban megvalósult. A stúdiózás és a hangrögzítés azonban az élő előadásnak bizonyos értelemben az ellentéte. A közönség azonnali visszajelzésének hiányában, a spontán hangulat szülte dinamikai finomságok nélkül az elszigetelt stúdióban kizárólag az emlékekből táplálkoznak. Első hallgatásra, amely egy egyórás autóút során történt, az a benyomásom támadt, hogy ez akár élő felvétel is lehetne. Legkevésbé sem érződött az a bizonyítási kényszer, amelybe nagyon sok előadó akkor kerül, amikor a rögzített zeneszámok csak egy steril közegben, adott esetben papíron születtek meg, és nem kapták meg a közönség áldását vagy átkát. A tizenöt együtt eltöltött év, a szinte családdá összekovácsolódott kis csapat jellege és a felvételeket megelőző temérdek előadás tapasztalata – ez mind-mind áthallatszik.
A későbbiekben alkalmam adódott részleteiben is megismerkedni a lemezen elhangzó versekkel, illetve zenei anyaggal. Szembeötlő, sőt kétséget kizáró, hogy az összes elhangzó szám zenei nyelvezetében rokon egymással, még annak ellenére is, hogy közülük néhány, Verebes Ernő művei születésüktől fogva dallammal léteznek. Ettől függetlenül ezek is hangzásukban „mécsvirágosak”, ami jellemzi azt az irányt, amelyet az együttes követ, s amelyet az együttestől évek óta meg is kap a nagyérdemű. Egy vers megzenésítéséhez olyan készség kell, amelyet évek hosszú gyakorlata során sajátít el az ember. A munkát lehet százféleképp csinálni, mégis mindig ugyanazon alapszik, s ez a költemény alapos megismerésén és a szöveg belső lüktetésének megérzésén át vezető út a kottapapírig. Idővel intim kapcsolattá érik, amelyből ezúttal az állandó, barokkos motorikával megszólaló, szőnyegszerűen kigördülő harmóniák születtek, amelyek játékosan követik a szöveg hangulatát és annak minden nyilvánvaló és rejtett árnyékát. A gyakorta hármas lüktetésű ütemekben megálljt csak egy-egy hangsúlyozott gondolat int. Teszi ezt ez esetben az ütőhangszereknek is, amelyek egyébként a Mécsvirágban gyakran közreműködő Szerda László által szólalnak meg. Az egymáshoz közel intonáló női és férfi énekhang keveset találkozik, de akkor okkal, egy-egy olyan szövevényes szakaszban, ahonnan már más út nincs is tovább, csak a feloldást, feloldozást hozó próza. Egy kis csibészi vonalat – ami még éppen jóleső – kapunk Szerda Árpádtól, aki szájharmonikájával fújja ezt bele. A hangszerek színének és kavalkádjának azonban itt még nincs vége, hiszen a stúdiómunka nyújtotta lehetőségek kiaknázását a szopránszaxofonon, klarinéton vagy tangóharmonikán a felvételre utólag rájátszott frázisok adják meg.
Amikor másodjára hallgattam az egész lemezt, még tisztábbá vált a kép, mert úgy éreztem, amellett, hogy egyesével is megállják a helyüket a megénekelt versek, itt egy egészet is kapunk. Persze, besegít magának a korongnak a címe is. Sőt… olykor már szinte létfontosságú kérdések áradatát éreztem, amelyek egyenesen a hallgatónak szegeződnek. Éppen megválaszolva az elsőt, jött a következő, majd megint a következő. Beláttam én is: papírdobozomba nem zárkózhatok, fel sem gyújthatom azt, marad a kiállás és a mindenki számára érthető módon való megválaszolás.
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2020. december 19-i számában.)
Lovas Ildikó Amikor Isten hasba rúg című regénye fenekestül felforgatja majd az olvasónak eddigi, Brenner Józsefről, illetve Csáth Gézáról alkotott véleményét. A sikeres, oly sokoldalú, egyszerre zeneszerzői, zeneesztétai, írói, festői, kísérletező szakorvosi ambícióktól fűtött, nőfaló, mérhetetlen számú koituszáról naplót vezető, a kábítószerek „jóvoltából” egyszerre „több trillió” életet megélő „Wunderkind”, akinek csodásan alakuló karrierjét az olvasó agyába beszüremkedő elérhető művek, adatok, hírforrások szerint csak az immár megfékezhetetlen, kontrollálhatatlan
Böszörményi Zoltán legújabb regénye, a Darabokra tépve a külföldi és hazai kortárs irodalom, a történelem, a filozófia, a pszichológia ötvözete fiatalos, valóságosnak tűnő történetekbe ágyazva, olyanokba, amelyekkel nap mint nap találkozunk. Megcsalás, féltékenység, egzisztenciális bizonytalanság és a művészlét kérdései váltogatják egymást a több szálon futó történetben, melynek a keretes szerkezet különösen kedves formát kölcsönöz.
Thomas Larringen (a regény egyik kulcsszereplője) rajongója lettem, sajnos spoilermentesen ezt nem tudom megindokolni, de talán azért, mert leginkább vele tudtam azonosulni. Az írói válság átültetése az írással foglalkozó karakterek révén régi önkifejezési módszer, itt mégis őszintébbnek hat a megszokottnál, talán azért, mert valahol ott tartok az életemben, mint hősünk.
Evangélista, akit Péter Egyiptomba küld, hogy egyházat alapítson; Crosby, Stills & Nash egy dala; a lélek halál utáni kóborlása az újjászületésig; a Lánchíd átadása, a Lánchíd helyreállítása, az első atomóra, aranyláz, Tom Waits, Billy Joel, Bruce Springsteen – és még sorolhatnánk. Ami mindezekben közös, az a 49-es szám, Temesi Ferenc regényének titkos vektora.
Színes, kegyetlen szerelem, különös lényekkel és a görög mitológiánál is gazdagabb világgal – ezekkel a szavakkal lehetne legjobban jellemezni Brian K. Vaughan jelenleg is futó képregénysorozatát, amely a Saga címet viseli. Mindig érdekes és egyben jogos kérdés az, hogy az irodalmi kánonon belül milyen pozíciót foglal el a gyakran popkulturális utalásokkal teletűzdelt comics.
Lőrincz P. Gabriella lírája letisztult, közérthető, izzadtságszagú erőlködéstől mentes költészet. Olyan nehéz témákat ölel fel, mint a betegség, az elmúlás, a hátrahagyottak magánya, a tárgyakhoz fűződő, meglepően bonyolult kapcsolatok, a nők komplex lelkivilága és társadalmi helyzete, az anyaság és az Istenhez fűződő viszony. Bizony, végre valaki mer írni Istenről!
Cserey Zoltán és József Álmos helytörténészek akár életműnek is beillő munkára vállalkoztak a Sepsiszentgyörgy képes története megírásával. A közel 750 oldalt számoló könyvben több mint 1500 fotó vált elérhetővé, emellett alaposan dokumentálták a város alapítását, annak fejlődését.
Sokatmondó Izer Janka Ezért nem alszom nálad című kötetének ajánlása: a saját generációjának ajánlja, ami azt jelenti, fiataloknak, az ő kortársainak, akik körülbelül 1990-es években születtek. Hogy milyen ez a generáció, talán maga a szerző tudja a legjobban, vagy ha nem is a legjobban, sokat tudhat róla, hiszen köztük és velük él.