Bonczidai Éva: „amire az elalvás előtti utolsó negyedórában gondolsz”

2020. június 03., 10:10

Nagy tervekkel jöttem Rosmersholmba – furcsa zenéje van ennek a címnek. A kötet kompozícióját a költő állította össze, de ő már nem lehetett köztünk, amikor idén ősszel a könyv megjelent. Ez a távozás, ez a hiány, ez a máshollét az, amely bekúszik a sorok közé. A hátlapszövegként kiemelt idézet is másként borzongat így, hogy nem penderülhetünk Térey János elé dedikációt kérni: „Negyvenhét éves vagyok, / Mint Ványa bácsi, mikor kiborult / E férfiak számára különösen veszélyeztetett korban; / Mégis Asztrovhoz húzok, / Mert ő legalább tevékeny és empatikus: / Belegondol Afrikába. / Szörnyű hőség! Hogy ott mi lehet.”

Közéleti költészet – nem hétköznapi limlomokat számba vevő, nem félmondatokkal pörölő, nem a híradók szalagcímeit kommentáló reflexió mindez, hanem olyan versek, melyek valóban a közösségről és a közösségért, az életről és az életért szólalnak meg. Pátoszmentes egyszerűséggel engednek látni egy embert, aki a kortársunk. Kortársunk, de múltja van. Kortársunk, mert ismeri a jelenünket. Kortársunk, mert számonkéri a jövőt. És komolyan vesz. Minket. Ez a komolyanvevés az egyik nagy ismérve Térey költészetének. Ezért kattognak bennünk tovább a verssorok, ezért ujjongunk, hogy ő – végre valaki – messzire látott közülünk, ezért bocsátjuk meg az iróniát, ezért jövünk zavarba attól, hogy valami véget ért. Csak bólinthatunk, minden felismerésnél, mikor az aforizmaszerű kinyilatkoztatások verssé tisztulnak: „»Az Ős vagyok, mely sokasodni foszlik« – / Biztos? A vér és a földrajz a jellemre nézve / Nem sokat jelent.” (A hajdú, a nagykun, a tót meg a jász); „Pedig az vagy, amire az elalvás előtti utolsó negyedórában gondolsz, / Az a legnemesebb sóvárgásod, / Az imád” (Kilencvenes évek).

 

Térey János: Nagy tervekkel jöttem Rosmersholmba, Jelenkor Kiadó, 2019

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2019. december 21-i számában.)