A minap került a kezembe Mezei Szilárd és a Túl a Tiszán Innen Ensemble harmadik kiadott páros lemeze, a Citromfa. Az egy perc híján kétórás, összesen kilenc zeneszámot tartalmazó dupla CD újabb formája a vajdasági magyar népdalok egyedi ízű feldolgozásának. Tizenegy zenész munkálkodott ezen a hanganyagon: Mezei Szilárd – brácsa, Andrea Berendika – fuvola, altfuvola, Bogdan Ranković – basszusklarinét, altszaxofon, klarinét, Burány Béla – bariton- és szopránszaxofon, Tijana Stanković – hegedű, Keszég Ákos – hegedű, Branislav Aksin – harsona, Marina Džukljev – zongora, Ivan Burka – vibrafon, marimba, Ervin Malina – nagybőgő, valamint Csík István – dobok.
Az előző két lemezhez, vagyis a Vajdasági magyar népdalok (2014) és a Nem füstöl a zentaji gyár kéménye (2017) címűekhez képest alapgondolatában és céljában ez a harmadik sem változott: bemutatni vidékünk népdalkincsét, és emléket állítani egyik legjelesebb gyűjtőjének, Bodor Anikónak. Az, hogy valaki egyedi módon tolmácsol népzenét, nem új keletű. Bach ugyan kevésbé ismert világi művei ugyanúgy sziporkáznak a népi zene elemeitől, mint később Dvořák vagy épp Liszt művei. A nagy áttörés Kodály Zoltánnal és Bartók Bélával érkezett, akik a paraszti kultúra muzsikájából, mondjuk azt, az ősi zenéből táplálkoztak, aztán kutatásaik rávilágítottak arra is, hogy amíg magyar a magyar, van itt annyi népdal, hogy ha ügyesek vagyunk, mindig jóllakhatunk valami újjal. Mindössze szakértő kezek kellenek hozzá. Hogy kicsit szűkebb zenei világunkat nézzük, voltak és – mint látjuk – vannak szakértő kezek. Kodálytól egyenes az út Király Ernőig, akinek munkássága legnagyobb táptalaját a vajdasági (akkor még jugoszláviai) magyar népzene és az improvizáció jelentette. A következő generációba pedig éppen Mezei Szilárd tartozik, akinek zenéjében ehhez képest új dimenziók jelennek meg. Azért nem csak elemek, mert ha csupán a jazz nyújtotta újdonságokat nézzük, akkor már valóban egy új dimenzióban vagyunk. De ugye a jazz is valamikor a népzenéből táplálkozott?! Igen, és innen jön egy új szintézis, éppen ez a Mezei.
Mégis egyértelmű: az egész a vajdasági magyar népdaloknak van alárendelve. Olyannyira, hogy a lemez belső borítóján gondosan fel is tüntették, hogy melyik dal melyik Bodor Anikó-kiadványból származik, valamint az is, hogy melyik faluban jegyezte le ezeket a zentai népdalgyűjtő. A szoros szál Bodor Anikó munkássága és Mezei Szilárd zenéje között nem véletlen. A komponista több interjújában is kiemelte, hogy a népzene iránti szeretete személyesen Bodor Anikótól származik, és azt is, hogy ez a munka a vajdasági magyar népdalokkal, Anikó gyűjtésével igazából egy nagyon inspiratív zeneszerzői műhelymunka, amit az ember egész életében tudna csinálni, hiszen szinte kimeríthetetlen kincsestár. A feldolgozott dalok Vajdaság minden pontjáról származnak. Szerepel a listán, a teljesség igénye nélkül, Moholon, Hertelendyfalván, Gomboson, valamint Horgoson lejegyzett népdal is. Vegyesen a Vajdasági magyar népdalok első, második és harmadik kötetéből is.
Ami a zenei kidolgozást illeti, egy ilyen improvizációkban igen gazdag album esetén különleges, de mégsem véletlen, hogy egyike a közös nevezőknek a hangnem. Mindegyik dal valahol megszólal úgy a feldolgozások sokaságában, hogy a záróhangja, a tonus finalisa g. Persze hogy nem véletlen, ez is Bodor Anikóhoz, vagyis inkább a köteteihez vezethető vissza. Manapság minden népzenei kiadványban egy általános szabály alapján úgy jegyzik le a dalokat, hogy mindegyik g hangra végződik. Lényegében az egyszerűbb összehasonlítás miatt, az előadás hangnemét azonban mindenki maga választja meg. A zenekari előadásmódban ezért a g hangnemek dominálnak, persze hallunk más tonalitásban is feldolgozást. Ami a megszólalást illeti, a színek már szinte a kamaraegyüttes összetételével garantáltak. Ugyanakkor ezek a hangszerek improvizációs felsorakozása, tulajdonképpen önkifejezése be is határolja és be is zárja a kört. Egy-egy, a népdalból kiragadott momentum a háttérben, közben a begyakorolt, olykor vad játékok, melyeket az előzőleg elhangzott rögtönzés részben befolyásol. Mindezt csak a gondosan kigondolt és Mezei mesterségét újra bizonyító zenekari kidolgozások szakítják meg, melyek mintegy megnyugvásként kerekítik egésszé az adott számot.
FMR Records, 2018
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2019. március 16-i számában.)
