Farkas Wellmann Endre: A veszteségek otthonos szabadsága – Egy dalszöveg apropóján

2020. július 26., 09:33

A rock megbízható minőség – ennyit a Loyal-muzsikáról, de ott van ez a dalszöveg, ami poétikailag sem utolsó teljesítmény, rögtön a kedvencem lett.

 

Loyal Apple's Club

Nő alakú űr

 

Nő alakú űr nő bennem,

Szemei a csillagok,

Haja Tejút, köldöke Hold,

Bolygója tán én vagyok.

 

Nőalakú űr nő bennem,

Születése rendhagyó,

Zsigerekből fájó semmit

Teremtett a Fennvaló.

 

A nőalakú űrt bejárom,

Az ősrobbanást átkozom,

Tágul az űr, mindjárt felfal,

Más nővel próbálkozom.

Másik nővel másik idő,

Másik tér és másik semmi.

Párhuzamos világokban

Próbálok meg boldog lenni.

 

Nő alakú űr, nő alakú űr nő bennem!

Nő alakú űr, nő alakú űr nő bennem!

 

Két nőnyi űr nőtt így bennem,

Legyint az Úr, legyen három,

Nőalakú téridőktől

Otthonos lesz a világom.

 

Sok semmi hol metszi egymást,

Létrejön az origó,

Ott vagyok én dühös-vesztes,

Mozdulatlan mozgató.

 

A nőalakú űrt bejárom,

Az ősrobbanást átkozom,

Tágul az űr, mindjárt felfal,

Más nővel próbálkozom.

Másik nővel másik idő.

Másik tér és másik semmi,

Párhuzamos világokban

Próbálok meg boldog lenni.

 

Ha most ez a szöveg a nyomtatott Helyőrségben jelenne meg, szívesen látnám vezérversként, hisz tettünk már ilyen kivételt, egyszer egy Likó Marcell-, egyszer pedig egy Pásztor Anna-szöveggel. Ígérem, még lesz is ilyen hamarosan, de addig is kóstolgassuk ezt a nem is tudom miért rendhagyó és rendhagyóan jó versezetet.

A mai daloktól nem ezt szoktuk meg, lehet, épp ezért tetszik, kicsit visszavisz az időben, kicsit a személyes múltamba ás: mint élethelyzet olyan, amit mindnyájan megtapasztaltunk, csak aligha tudtunk ilyen frappánsan elmondani. Még akkor is jó ez a szöveg, ha Demeter Szilárd írta, aki arra büszke, hogy sosem írt verset, ha ír, minden sora kiér a lap széléig, no, most jól rajtakaptam. Mert ez most líra, szerethető, szikár és kemény, de hát ugye, eredetileg filozófus volna a szerző, hát ettől épp ilyen.

Ja persze, az örök toposzok, igen, ebben semmi új, abban tán igen, hogy az értelmezésük napiparancs, így pedig a teljes szöveg, ha nem is háború, de harc: s ellenség – ha már magány legyen kozmikus – kevésbé legyőzhető. A szövegtérben ami nőni látszik, az magával ragad, a társ hiánya, a társas magány, átjárás az üres eszme és a hús között, a veszteségek otthonos szabadsága, ami mégis épp attól élhető, amitől fojtó: hogy tágas és végtelen. Nőből van másik mint reprezentáció, a többi marad. Ezért lehet sokszor énekelni róla.