Az internetnek nem mércéje az igazság. Ezt attól fogva tudjuk, ahogy megjelent a fake műfaja, amiről a képernyő előtt ülő tudja, hogy NEM IGAZ, de kukkolóhajlama odaszegezi tekintetét a kellemetlen helyzetbe montírozott celebekre, politikusokra, az önmagánál butábbnak és esetlenebbnek tűnő személyre. A szórakoztató hamisítás kiterjesztette igényét a tájékoztatás egészére, miközben maga is megváltozott, már nem szórakoztatni akar, hanem a hamisat igaznak állítva uralkodni kíván az egyénen és általa a közösségen is.
Krekó Péter 2018-ban jelentette meg Tömegparanoia című tanulmánykötetét, amelyben egyebek közt azt vizsgálta, hogy miként alakulnak ki az összeesküvés-elméletek, hogyan hat a közösségre az „igazságon túli” politikai kommunikáció, mi különbözteti meg a dezinformációt az álhírtől, miként vált a média az agymosás eszközévé. A könyvet ötéves kutatómunka és az azt követő doktori értekezés alapozta meg, az eredmény hiánypótló kiadvány, hiszen szinte mindennap szóba kerülnek a konteók (összeesküvés-elméletek), tudományosan megalapozott, közérthető megközelítésük viszont magyar nyelvterületen korábban nem született. Telitalálat lett a könyv, két év elteltével máris előttünk az új, bővített és átdolgozott kiadása.
A szerző igyekezett a témában járatlan olvasó nyelvi készségéhez idomítani mondandóját, és aktualizálni a két kiadás közti két év eseményeivel. Ez „a koronavírus körüli dezinformációs univerzum” bemutatása, ami messze túlmutat a politika világán, valamint „a törzsies politikai konfliktusok álhírgerjesztő és fenntartó potenciáljának” részletezése, a dezinformáció történelemformáló szerepének körüljárása.
A tanulmányíró szerint ha valaki elhiszi az álhíreket, elfogadja az összeesküvés-elméleteket, nem jelenti azt, hogy buta, őrült vagy szélsőséges lenne, hiszen az emberek zöme egyenesen vágyik rá, hogy meglévő meggyőződését megerősítő információkat kapjon. A hazugság ugyanis a tényszerűség igényét hordozza magában, ami paradox módon a tényeken túlra mutat. Megnyitja a post-truth világegyetemet, az igazság utáni univerzumot, amelyet a dezinformáció, az álhírek és a konteók töltenek be.
Érdemes lenne végiggyalogolni a szerző által kitaposott ösvényen, de ezúttal maradjunk könyvének két új fejezeténél, amelyek korunk legidőszerűbb szociálpszichológiai jelenségeivel foglalkoznak.
Krekó Péter bemutatja, hogy a 2019– 2020-ban ránk szakadt koronavírus-járvány információs járványt is hozott magával, hiszen a pandémiát követő „infodémia” elbolondította az egész világot.
Korunkban korábban is voltak vírusjárványok, 2009-ben a H1N1-, 2014-ben az ebola-, 2016-ban a zikajárvány, ám a koronavírus 2020 márciusára a világ lakosságának egyharmadát kényszerítette életmódváltásra. Aki tehette, otthonról dolgozott, aki nem, zömmel elveszítette az állását, foglalkozást kellett váltania, anyagilag függővé, kiszolgáltatottá vált. A vírus elleni védekezés szabályai szerint bezárkózott az otthonába, elmagányosodott. Rokonai, ismerősei elvesztése, illetve az attól való rettegés lerombolta biztonságérzését, elültette benne a félelmet. Mentálisan kiszolgáltatottá vált a közösségi médiában terjedő (dez)információkkal szemben. Hiányzott a közösségi társalgás, helyette ömlött a médiából a bagatellizáló és a hiszterizáló kommentek, internetes mémek, szöveges és videótartalmak agymosásra szánt szemétáradata. A közösségi médiában megjelenteknek ugyanis közel a fele valamilyen álhírt, féligazságot tartalmazott.
Krekó Péter számos magyarországi példával szemlélteti, hogy tíz évre visszamenőleg milyen gazdag terepe volt a médiahacknek az országban, ami során ártalmatlan álhíreket terített a kereskedelmi és a magát komolynak tartó sajtó, és ennek a jelenségnek az okát abban keresi, hogy a médiában már nincsenek „kapuőrök”, olyan szerkesztők, akik ellenőriznék a hírek forrásának hitelességét. Végül felveti a médiahack veszélyének kérdését, ha már, mondjuk, nem arról szólnak a hírek, hogy törpe növésű zsiráf született valamelyik állatkertben, vagy pihent elmék iskolát nyitották a mulatós zene szövegíróinak, hanem olyasmit adnak társadalmilag befolyásos, ismert, akár köztiszteletnek örvendő, megbecsült közéleti személyiségek szájába, amire azok még gondolni sem mertek. „Az újságírás egyre inkább kattintásvadászattá válik, a hírek pedig a tájékoztatás helyett egyre inkább egyes csoportok előzetesen meglévő véleményének megerősítéséről, elfogultságok kiszolgálásáról szólnak. Bizonyos szempontból nincs más lehetőség, mint adottságként és kortrendként elfogadni az új, manipulációra épülő médiakörnyezetet. A dezinformációs piacon egyre több a szereplő, az újságírók egyre inkább igyekeznek kiszolgálni az olvasók előítéleteit, a fogyasztók egyre inkább a véleményüket megerősítő információkra vágynak” – fogalmaz a könyv szerzője.
A kutató úgy tartja, hogy a „tribalizmus”, a törzsi politika pontosabban ragadja meg jelenünk politikai trendjeit, mint a „populizmus”. Ennek lényege, hogy a politikus a másik, szemben álló „törzzsel” riogatva mozgósítja saját „törzsének” tagjait, vagyis a csoportidentitással manipulál, így állítja maga mellé politikai híveit. A tribalizmus elsősorban a nyugati politika jelensége, de jelen van a posztkommunista országokban is, ami veszélyes a demokrácia mesterséges képződményére, mert a törzsi beidegződés és a tribális mítoszok felülkerekedhetnek a civilizációs normákon (hiszen a törzsiség jószerével erőszakbarát), valamint a demokrácia fiatal, sérülékeny intézményein.
„Nem kérdés, hogy az elmúlt években sok vonatkozásban a post-truth és a törzsi politika előretörését tapasztaltuk. Legtöbb dezinformációt manapság világszerte a valóságot szinte korlátlanul hajlítani képes törzsi vezetők terjesztik.” E látleletet követően a szerző kifejti, hogy egyelőre eldöntetlen, eldönthetetlen, hogy a tribalizmus hamarosan háttérbe szorul-e, vagy az apróbb vereségek megedzik, és ennek következtében megerősödik.
A témában komolyan elmélyülni szándékozó olvasó eligazodását Krekó Péter könyve 678 végjegyzettel segíti.
Nem hagyható említés nélkül Földi Andrea zseniális ötlete, aki a könyv védőborítójára egy kanalat rajzolt, amelynek árnyéka paradox módon egy villát ábrázol, az „új, bővített kiadás” feliratot a koronavírus jelképes ábrázolásában helyezte el. Ezek a szövegen kívüli elemek erős hatással bírnak az olvasóra.
Krekó Péter: Tömegparanoia 2.0. Összeesküvés-elméletek, álhírek és dezinformáció. Athenaeum Kiadó, Budapest, 2021.
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2021. június 19-i számában)
