Fekete J. József: Együtt és külön

2021. szeptember 30., 13:11

Nem tűnt különösebben érdekfeszítőnek Chris Carter regényének kezdete, azt hittem, csalódnom kell az egész műben. Egy fiatal, halálra kínzott nő holttestét fedezi fel egy éjjeli kerékpáros egy elhagyatott helyen, a rendőrség megállapítja, hogy a póz, amibe helyezték a hullát, valami üzenetet hordozhat, meg a környék is beszédes lehet, noha nem maradt az elkövető után semmi árulkodó nyom. A két nyomozó – Carter állandó karakterei – hamarosan rájön, hogy az áldozat testén vágóeszközökkel és korbáccsal okozott sérülések száma is jelentéssel bír, és sejtik, hogy ennek a gyilkosságnak bizony folytatása lesz. Az elkövető pedig egyszerre nagyon óvatos és vakmerő, kommunikál a maga módján a rendőrséggel, cselekedeteivel arra ösztönzi a hatóságot, hogy mielőbb kapja el, mint hajdanán tette Hasfelmetsző Jack meg később a zodiákus gyilkos a maga idejében, aki kódolt leveleket intézett a hatósághoz, a szektás Sam fia meg az ABC-gyilkos, aki arról kapta elnevezését, hogy áldozatai vezeték- és keresztnevének, illetve a gyilkosság helyszínének kezdőbetűi sorra megegyeztek. Itt van még A bárányok hallgatnak gyilkosának ihletője, Gary Heidnik, aki fekete nőket tartott fogva pincéjében, és a megölt társaik húsával etette őket a menetrendszerű kínzások közt, meg a harminc nő meggyilkolását beismerő Ted Bundy és a nekrofil sorozatgyilkos Edmund Kemper. A regényben szereplő sorozatgyilkos mintha ezen bűnözők lényegének az összegzése lenne, megfűszerezve egyéb sorozatgyilkosok esszenciájával.

Az első áldozat testében szöveges üzenetet hagyott a gyilkosa, ennek az aláírása a regény címét adó A nevem: Halál. Címnek eléggé triviális, ám végül fény derül rá, hogy minden betűjének komoly jelentése és külön üzenete van. A bizonyítékot a holttest boncolása fedi fel, ez a rész Robin Cook Genezis című krimijébe is simán beilleszkedhetne. Nemcsak azért, mert ott is, itt is egy munkamániás, alvászavarban szenvedő nő a boncmester, hanem az epizód hangulata is nagyon hasonló. Ez is megtorpantott Carter regényének olvasásában, de aztán elkapott a történet lendületének gépszíja, faltam a fejezeteket. Meglepő volt, hogy az eddig hét köteten át futtatott nyomozó nem detektívzseni, hanem ésszel és szorgalommal megáldott rendőr, az átlagosnál nagyobb tűrőképességgel, igyekezettel megáldott férfi, aki nagyon érti a szakmáját. A társa – minden amerikai krimiben van társa a nyomozónak – nem sokat lendít a nyomozáson, de biztosnak tűnő támasza a nyomozónak, a főnökük viszont dramaturgiailag felesleges, van csupán, mert lennie kell, ott a helye a regényben. Hogy miért, az nemigen derül ki, a sorozat indításakor lehetett fontosabb személy.

A nyomozók elvannak a saját problémáikkal, a regény fókuszába az elkövető kerül, akihez két, időben elkülönített szál vezet. Ezek a szálak évtizedek alatt összefonódtak, pontosabban megszűntek külön szálként működni, a felfedezett áldozatok száma csupán felszínét képezte a sorozatgyilkosságok áldozatai számának. A regényben három elkövetés leírása olvasható, mindegyik megrendítően brutális, ocsmány. De van bennük (gonosz) fantázia. Ha film készülne a regényből, aligha nézném meg, a képernyőn még undorítóbb a darabolós (slasher) horror. Ez a regény ugyan lényegében egy jól kiagyalt thriller, de néhány fejezet olvasását nem javasolnám labilis idegzetű olvasóknak. Pedig Carter, mondhatni, „pedagógiai” indíttatásból írta a művét, azt kívánta bemutatni általa, hogy miként manipulálható a személyiségfejlődés, és hogyan válik áldozatból elkövető, a társadalom miért marad süket a szociális áldozatok segélykiáltásai iránt. Szemléletes példa, hogy a regényben egy apa egy gyilkosnál megrendeli „mihaszna” fia eltüntetését, és a hatóság még nyomozni sem kezd utána. Nem a rendőrség hibája, kétségtelenül, hiszen senki sem jelentette be a gyerek eltűnését, de az olvasóban felmerül a kétség: mire is képes a közösség és a hatóság? Együtt és külön.

A szerző nem azonos az X-aktákat kifundáló televíziós producerrel és rendezővel, forgatókönyvíróval, mindössze névrokonok. A regényíró Chris Carter Brazíliában született és nevelkedett, majd az Amerikai Egyesült Államokba költözött, ahol évekig kriminálpszichológusként dolgozott. Később több zenekarban gitározott, Angliában hivatásos muzsikusként kísért számos hírességet. Végül zenei pályafutását hátrahagyva, az írásnak szentelte magát.

 

Chris Carter: A nevem: Halál. Fordította Szabó István. General Press, Budapest, 2021.

(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2021. szeptember 18-i számában)