X. Leó pápa alatt ért tetőpontjára a reneszánsz egyház dölyfös, dőzsölő uralma, a pápa is búcsúcédulákat árult, ez a bűnbocsánati lehetőség az egyházi hatalom legjövedelmezőbb üzletágának számított. Az üdvösséggel való kereskedéssel szemben indult el a reformáció, és ezáltal lettek Luther Márton és a pápa esküdt ellenségek.
X. Leó 1521-ben kiadott egy bullát, amelyben megtiltotta, hogy Róma éjszakára sötétbe boruljon. A templomokat, az épületeket és az utcákat ki kell világítani, és elegendő mennyiségű olajat kell biztosítani a mécsesekbe, kellő mennyiségű gyertyát kell tartalékolni a feladathoz. A bulla szerint Róma „soha, soha, de soha” nem maradhat kivilágítatlan. A háromszoros tiltás valami nagy feszültségről árulkodik, és az is felettébb gyanús, hogy a rendelet kiadása után kilenc nappal az egyházfő visszaadta lelkét a teremtőnek. Könnyen meglehet, hogy megmérgezték, ami nem ment ritkaságszámba a középkorban. A Róma éjszakai kivilágításáról szóló pápai utasítást soha nem vonta vissza az egyház. A sötétség távoltartása mintha nagyobb súllyal bírt volna az egyszerű éjszakai parádénál.
A sokáig indoklás nélkül alkalmazott rendelet megalkotásának okáról ötszáz évvel később, 2015 februárjában hullhatott le a lepel, amikor egy természeti katasztrófa miatt 24 órára kiestek az üzemből a Rómát ellátó villamos erőművek, és Donato Carrisi olasz író, forgatókönyvíró, filmrendező regényében – az árnyak kiléptek a sötétségből.
A főhős, a penitenciárius rendhez tartozó Marcus személye egy trilógiát fog egybe, A lelkek ítélőszéke, A sötétség vadásza után jelent meg Az árnyak mestere. Az egyházi bűnvadász mellett föltűnik egy világi nyomozó is, Sandra, a bűnügyi helyszínelők fotográfusa. Mindketten azokat az anomáliákat keresik a helyszíneken, amelyek elvezethetnek a bűncselekmény megoldásához.
A penitenciárius egyházi rend a lelki élet felügyelője és elbírálója olyan esetekben, amikor a bűnösről nem vallanak jogi bizonyítékok, és a bűnei olyan súlyosak, hogy csupán a pápa adhat rájuk feloldozást. Tehát nem csip-csup ügyekben jár el. Az Apostoli Penitenciáriát vezető bíboros ily módon a pápa helyettese, aki nem veszíti el ezt a beosztását a pápa halálával.
Marcus már amnéziával lép be a trilógiába, a különböző jelekből, nyomokból kell kiderítenie, hogy voltaképpen kicsoda is ő. A harmadik részben tisztában van kilétével, ám egy rövid távú emlékvesztés miatt képtelen felidézni, hogy mi történt vele a közelmúltban. Miközben újra önmaga nyomába ered, föltárul előtte a bűncselekmények sora, kezdve a gyerekrablástól a kínhalálra vetettek során keresztül egy bűnös szekta működéséig.
Nem vegytiszta krimi a trilógia zárókötete sem, a történéseket övező misztikus szál a thriller elemeivel gazdagítja az elbeszélést, kicsit hasonlít a skandináv krimikre.
Elképesztő, hogy mire képes egy özönvízerejű esőzés és egy 24 órás áramkiesés együtt: részben lerombolja Rómát, amelynek új urai lesznek, olyanok, akik emberek voltak, de a sötétségben valami mássá váltak, az árvíz pedig rengeteg szennyet magával sodor, miközben még többet a felszínre hoz, feltárja még az egyházat is behálózó emberi bűnöket is.
Donato Carrisi: Az árnyak mestere. Fordította Kajsza Krisztina. General Press, Budapest, 2020.
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2021. május 15-i számában)
