Izer Janka: A fegyelem élet – A 152 lépés Auschwitz felé című előadásról

2020. szeptember 14., 11:31
Forrás: Facebook/152 lépés

A tapsot megelőző csend egy egy előadás végén két okból történhet. Újabban egyre ritkábban használnak függönyt az alkotók a színházi előadásoknál (ez nem is csoda, hiszen jobbára csak a kőszínházakban megoldható), így a rendezőnek ma már arra is figyelnie kell, hogy az előadás végén egyértelmű legyen: a darabnak vége. Még akkor is, ha nyitva hagyott kérdésekkel zárul. Éppen ezért a befejezést sokkal gondosabban kell megrendezni egy ilyen függöny nélküli fellépésnél. Sokszor ez egyszerűen egy frappáns végszót és a fények lekapcsolását jelenti (már ha van technikai lehetőség fényekkel játszani), ami már elég ahhoz, hogy a néző értse, ő következik, hogy tetszését vagy nemtetszését kifejezze. De sajnos egyre gyakoribb, hogy a tapsra várni kell, mert a rendező ezt az utolsó pici pontot elfelejtette a mondat végére odabiggyeszteni.

Ritkább ugyan, de előfordul egy másik verzió is, ami ezt a zárás utáni csendet okozza: ebben az esetben a csend nem zavartan mozgolódós, hanem döbbent, rezzenéstelen, néma. És az előadás hatására ilyen. Ehhez sok mindennek kell összejátszania: a színész játékának, a mondanivaló komolyságának, a néző hangulatának és még sorolhatnám.

Ez a hatás mutatkozott meg egészen letaglózó módon nemrég a TRIP hajón, Karácsony Gergely színész kétórás játéka után. A 152 lépés Auschwitz felé Rudolf Franz Ferdinand Hößnek, az auschwitzi haláltábor parancsnokának életét dolgozza fel. A monodrámát Nagy Márk rendezte emlékiratok, interjúk, visszaemlékezések, beszámolók alapján.

A téma nem könnyű, pláne, ha két fiatal, háborúkat nem megélt alkotó állítja össze. Ez a fiatalság azonban a darab előnyére vált: emiatt mer nyersen őszinte és objektív lenni. Nem hat rá semmilyen ideológia elvakultsága. Nem próbálja meg idealizálni Höß alakját, de nem is mutatja be főgonoszként. Höß katonaember volt az utolsó porcikájáig. „Apám, nagyapám és dédapám is katona volt, ez a családunkban hagyomány” – mondja. A katona, az igazi katona karaktere mára már, a mai individualizált világban szinte ismeretlen. Ebben a darabban mégis tűpontosan van ábrázolva.

Fotó: Székely Péter – Forrás: Facebook/152 lépés

A katona gerincét a szabályok és a fegyelem adja. Ha ez nincs, megszűnik katona lenni. Ez nem valamiféle vallásszerű fanatizmus, egészen más. Életmód és elmeállapot. „A parancs az parancs” – ennyiből áll. Nincs helye miérteknek, filozófiának, magyarázatoknak. Csak a kötelesség és a kötelességnek való teljes alávetettség van. A lelkiismeret nem a szeretet törvényei ellen elkövetett bűnök miatt ébred fel ilyenkor, hanem a szabályok megszegésekor. (Éppen ezért egy katona szemében nincs nagyobb bűn az árulásnál.)

„– Apa, ha azt parancsolják neked, hogy ölj meg engem és anyát, te megteszed?

– Boldog karácsonyt, Franz.”

És ez nemcsak egyfajta gondolkodásmód, hanem az élet minden területét meghatározó alapkő. Mert a képlet így szól: fegyelem egyenlő élet. Figyelmetlenség vagy fegyelmezetlenség egyenlő halál. A kettő között nincs átmenet. Ez törvényszerűen közömbössé neveli a katonát az emberek iránt (ha azok nem parancsnokok). Szeretni, gyűlölni tud, de a fegyelem nem engedi, hogy ennek alávesse magát. Amikor ötezer embert kell huszonnégy óra alatt elgázosítani, akkor azt gondolkodás nélkül megteszi. „A parancs az parancs. A kötelesség kötelesség.” A nem teljesített kötelesség szabályszegés. A szabályszegés pedig nem összeegyeztethető egy katona fegyelmével.

A néző ott ül a kényelmes székben, Höß karaktere áll előtte a színpadon egyenes tartással, hátratett kézzel, szilárdan, mint egy kőszikla. Ekkor lép működésbe a füstgép. Talán más, elkomolytalankodott előadásban ez hatásvadász húzásnak tűnne. Itt azonban pont azt éri el, amit el kell érnie. Mert ott ülve, tulajdonképpen tehetetlenül, belegondol az ember, hogy persze, füstgép, de mi van, ha abban a füstben van még valami más is. És egyszerre deportált fogolynak érzi magát, aki tudja, mi következik. Ezért van az a percekig tartó néma csönd az előadás végén. Halálközeli élményt átélve az embernek nem a taps jut először eszébe.

Az előadás nem felemelő, nem szórakoztató. Hanem súlyos és mély. Ugyanakkor aki az előadás után a szabad levegőre lép, boldog, hogy ez már nem az a kor.

Mégsem megy ki a fejéből: fegyelem egyenlő élet, fegyelmezetlenség egyenlő halál.

 

 (Az előadás október 27-én 18 órától újra látható lesz a TRIP hajó fedélzetén.)