Miklóssi Szabó István: Einstein, Asterix és Obelix. Na meg a KGB

2020. november 20., 10:41

Félre a politikával! – kiálthatta a nyolcvanas évek embere. Ezzel csak az volt a gond, hogy ő félretehette a politikát, de őt a politika soha. Olyannyira nem, hogy miután megszabadult a különféle felvonulásoktól, kommunista fejtágítóktól, és hazament a szigorúan politikamentes IPM-et olvasni, nem is sejtette, hogy a lapot a KGB adja ki.

Néhány ritkább bélyegért, esetleg vaskocsiért, diafilmért cserébe – így jutottam egy-egy Interpress Magazin (IPM) birtokába. A lap engem is lenyűgözött. Izgalmas írásokat közölt gyakorlatilag bármiről, beleértve a tudományt, történelmet, filozófiát, irodalmat, sőt a méregkeverést, folytatásokban regényt is. Mit sem számított, hogy a diktatúra Romániájában éppenséggel egy 1978-ban megjelent lapszámot olvastam tízévesen, vagyis 1988-ban, akkor is frissnek hatott, ami egyrészt a lap nagyszerűségét példázza, másrészt azt is mutatja, milyen körülmények uralkodtak nálunk. Akkoriban frissnek számított az öt napos kenyér is, úgyhogy tíz év meg sem kottyant egy jól megírt lapnak.

Persze úgy kellett becsempészni Romániába, mint a kerek rágót, a Kajla csokit és a Petőfi-összest (világosan emlékszem, gyerekként egyszer órákon át izgatottan vizsgáltam egy 1947-es, víznyomásos Petőfi-kötetben rejlő százforintos bankót, ami jelenleg komoly összeget ér; akkori eszmei értéke megfizethetetlen volt, egyszerre jelképezte a lázadást a román diktatúra ellen és a magyar öntudatot).

Maga a lap 1975 és 1994 között jelent meg Magyarországon. Tulajdonváltás után 2002-től újraindult, napjainkban is forgalmazzák, bennünket most a „régi verzió” érdekel, melynek Ivanics Iván volt a főszerkesztője. Nyilván a kommunizmusban az olvasónak aligha volt tudomása arról, hogy kedvenc magazinját a KGB, a hírhedt orosz titkosszolgálat igazgatja. Ugyanis hivatalosan tulajdonosa a Nemzetközi Újságíró Szövetség volt, melyet a KGB irányított a háttérből. Az óriási példányszámban megjelenő (az 1980-as években olykor 170 ezer példányt is nyomtak a 128 oldalas lapból), rendkívül sikeres IPM-t az orosz titkosszolgák pénzmosásra használták, a tisztára mosott összegekből pedig a diktatúra szokásos kellékeit, fegyvereket vásároltak, agymosásokat finanszíroztak stb.

A kiadóvállalatnak a gyerekekre is gondja volt, 1979-től rendszeresen megjelentette az Alfa magazint. Nem tudom, kinek volt az ötlete, hogy abban képregény is jelenjen meg, mindenesetre telitalálatnak bizonyult: Asterix és Obelix, Lucky Luke kalandjai (remek fordításban!) jobban vonzották a gyerekeket, mint a vattacukor és a fagyi együttvéve egy tengerparti vásárban. Arról nem is szólva, hogy életemben először itt találkoztam Einstein relativitáselméletével, le is nyűgözött rendesen, annak ellenére, hogy mind a mai napig nem értem teljesen. Vigasztal a tudat, hogy a velem szemben lakó gyerekkori barát sem értette, bele is írta a lapba, meddig olvasta el, persze utána dicsekedett, hogy kisujjában van az egész. A gyerekeknek szánt, de valójában a felnőttek által is élvezettel olvasott Alfa 1990-ben végleg megszűnt. Gyűjtők között most is értékes lapnak számít, egy-egy jó állapotban maradt példánynak rendesen megkérik az árát.

Azért elég ironikus és groteszk, hogy éppen az orosz titkoszszolgálat járult hozzá a magyar nyelven olvasó közösség minőségi informálásához. Főként a Romániában élő tömbmagyarság vette a hasznát ezen önkéntelenül is nemes cselekedetnek – errefelé ugyanis maximum a Nők Lapját volt érdemes felütni, na meg az Ifjúmunkásban ritkábban megjelenő könnyűzenei írásokat. Olyan szövegekkel, melyeket külföldi újságírók írtak és külföldi történésekről szóltak, ritkán találkozott a diktatúra olvasója – ha ugyan egyáltalán.

 

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2020. októberi számában)