A cselekmény idősíkja nincs pontosan behatárolva, csak annyiban lehetünk biztosak, hogy az első világháború előtt történik, a monarchia idejében. A szerző bevallottan elsősorban szórakoztatni akar; olyan „műfaj” ez, melyről mostanság kissé elfeledkezett a magyar irodalom.
„Azt beszélik, temetésem napján legalább hetvenhét asszony dobta el a hitvesi gyűrűt, és hosszú-hosszú flagellánsmenetben vonult be a felföldi zárdákba, a zordon Kárpátok közé, hogy sohase lásson többé férfiút, merthogy én voltam az utolsó igazi gavallér.” E mondat hűen visszaadja a regény által közvetített életérzést és korhangulatot. Murokffy, a regény főhőse és narrátora valódi világfi, bonviván, nem trágár, nem hímsoviniszta, habzsolja az életet, jó híréért bárkivel megverekszik, akár az ördöggel is, és természetesen mindig diadalmaskodik. Olykor kétes ügyletekbe bonyolódik, képes a semmit is eladni akkora sikerrel, hogy a monarchia majdnem minden pénze a birtokába kerül, hírlapot ír, rajongóinak száma végtelen, a túlvilágra is elmegy és visszatér, nőiszépség-mérő készülékével kideríti, ki a legszebb a környéken, feministákat szelídít meg, szüzeket csábít el, bordélyházakban alapít egyletet, élete egyik nagy célja hadat üzenni a búnak, a komorságnak. Felsorolni is nehéz, mi minden történik ebben a rendkívül sodró regényben.
Talán az egyik legfontosabb kérdés a regény kapcsán, hogy van-e helye napjaink mobil- internetes, -telefonos, számítógépes, polkorrekt, megosztott világában. A válasz egyértelműen igen. Pataki prózája már csak a merészsége miatt is figyelemre méltó, írásában a férfi mer férfi lenni, a nő mer nő lenni, a cirkalmas nyelvezet – mely olykor „gondos” olvasást igényel – igazi kuriózum, olyan szavakat éleszt föl, melyeket rég halottnak hihettünk, régiesnek nevezhető mondatszerkezetei valójában gondosan kidolgozottak, napjainknak szólnak. Kis szerencsével, sikerrel e regény felélesztheti a történetmesélői prózaírás hagyományát, amely nem mellőzi a humort, a kalandot, az izgalmat, a dinamikus párbeszédet.
Nyilván maga a szerző is tudta, hogy regénye megoszthatja az olvasókat, erről árulkodik (gúnyolódik) a következő mondat: „Aznap, mikor eltemettek, az ország egyik fele megrészegült a szomorúságtól és bort vedelt, az ország másik fele viszont pezsgővel koccintgatott, és éljenezte a halálomat”. Murokffy Tódor Ede személyében egy új, érdekes figurája született a magyar irodalomnak. A hagyományokra épített karakter túlélését már a jövő dönti el, annyi azonban bizonyos, hogy ezt a szereplőt érdemes tovább építeni, újabb regényekben újabb kalandjait megjeleníteni.
Pataki Tamás: Murokffyban vérré válik az abszint, és lóvá teszi az ördögöt. Előretolt Helyőrség Íróakadémia, Budapest, 2018.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2018. augusztusi számában)
Új könyve, az Időutazás, igazán jellemző Tóth Lászlóra. Lehet, hogy nem hangzik túl jól, ha azt mondjuk, alkalmi írások gyűjteménye – de olyan remekművek, mint a Gondolatok a könyvtárban vagy a Nemzeti dal kifejezetten alkalmakhoz kötődtek. Igaz, egy költőnek-írónak kapóra jöhet bármilyen alkalom, hogy maradandó gondolatokat hívjon elő. Ettől fontosak Tóth Lászlónak az alkalmi kisprózái is: könyvismertetések, kiállítási megnyitók, évfordulós és más emlékezések.
A Viktor E. Frankl Mégis mondj igent az életre! – Logoterápia dióhéjban című könyvében szereplő bölcsességek szinte minden nehézségünkre gyógyírként szolgálhatnak. Hogyan történhetett meg, hogy nem hallottam korábban a műről? – merül fel bennem a kérdés a memoár elolvasása után. Az alkotás az emberi gonoszság egyik legtragikusabb történelmi példáját dolgozza fel, mégis joggal lehet az élet himnuszának nevezni.
A Cser kiadó gondozásában megjelent hiánypótló kötet, a Bestiarium Hungaricum egyedülálló módon igyekszik bemutatni a magyar népi kultúrát és hagyományokat, annak legjellemzőbb szegmenseit. Magyar Zoltán néprajzkutató kultúrtörténeti leírásai képezik a szövegkorpuszt, amelyet Németh Gyula rémálmokat idéző, varázslatos színes grafikái és P. Szathmáry István egyedi, fekete-fehér linómetszetei gazdagítanak, ezáltal megalkotva a szöveg és a kép tökéletes szimbiózisát, amely komoly esztétikai értéket ad a könyvnek.
Századunk felpörgetett tempójában nem könnyű eldönteni, hogy egy-egy társadalmi esemény, történés már a „múlt”, vagy csupán a közelmúlt részeként említendő-e? A nyolcvanas évek végén Csehszlovákiában (is), a hosszú birodalmi alávetettség után, mintha hirtelen omoltak volna le az örök érvényűnek tekintett (és el is fogadott) „börtönfalak”.
Furfangos antológia, érzékletes címválasztás. A kötet kacskaringós történeteibe, szereplőibe és azoknak sorsába ugyanis egészen beleivódik az a mámoros lüktetés – andalító dinamizmus, amelyet a lapfödémen röviden csak delíriumként olvashatunk. S hogy miként is jelenik meg a delírium?
Van az a mese a zsiráfról meg a nyakáról… Gyerekkorom egyik kedvence, amikor a nyűgként megélt hosszú nyakát szeretné elcserélni a gazdája. A többi állat kapva kapna a lehetőségen, mivel az élet számos területén hasznát tudná venni, így viszont a zsiráf is megérti, micsoda kincs van a birtokában, és örömmel megtartja. Bevallom, egy kicsit ilyen zsiráfnyak volt számomra az idén a Desiré fesztivál.
J. Robert Oppenheimer a 20. században élt elméleti fizikus, akit gyakran az atombomba atyjának is neveznek. Élete, munkássága sok filmkészítőt megihletett már, és idén is született egy alkotás, amely ismét más perspektívából, részletesen és hosszasan foglalkozik Oppenheimer életével, vagyis legfőképpen a munkásságával, azon belül is az atombombával kapcsolatban végzett kutatásaival. A filmet rendezte és a forgatókönyvet írta Christopher Nolan. A zeneszerző Ludwig Goransson, a főbb szerepeket Cillian Murphy, Matt Damon, Emily Blunt, Robert Downey Jr. és Florence Pugh alakítják. Történelmi film, egyben életrajzi dráma.
A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál vendége volt 2023-ban a Brazíliában született Chris Carter, aki az USA-ban tanult kriminálpszichológiát, szakmájában a michigani államügyészségen dolgozott, profiként szerepelt amerikaifutball-csapatokban, tíz évig különféle zenekarokban gitározott, majd egy gyökeres fordulat következtében, egy álom nyomán krimiíróvá vált, és ma egyike a legnépszerűbbeknek.
Cselenyák Imre újrahonosított egy régi műfajt, a regényes életrajzot, amelynek olyan nagy elődjeit ismerjük, mint Irving Stone vagy a magyarok közül Dallos Sándor. Csak míg az amerikai szerző külföldi hírességek életéről is írt – Michelangelo, Van Gogh –, addig Dallos Sándor magyar festővel (Munkácsy Mihály), Cselenyák Imre magyar költőkkel foglalkozik.