Nem túlzottan rajongok a kortárs költészetért, mert a szerzők sokszor túlzottan a formaiságra helyezik a hangsúlyt. Ennek következményeképpen elveszik az érzés és a mondanivaló, amely mindenképpen fontos, hogy megjelenjen bármilyen jellegű írásban is. Mindezek ellenére vannak szerzők és kötetek, amelyek jól egyensúlyoznak a kettő határán, éppen ezért nem az egyszer olvasható könyvek sorát bővítik. Ilyen lett például Mellár Dávid Vagy valami egészen más című kötete is, amely 2020-ban jelent meg a Kalligram kiadó gondozásában.
Mindazok ellenére, hogy kortárs szövegekről van szó, és a témaválasztás nem a legeredetibb, hangulatukban/ dallamában az olvasó sokkal inkább úgy érezheti, olyan verseket olvas, amelyek a klasszikusabb formában sokkal inkább bemutathatóak. Mindezek mellett a szerző nagyon is tudatosan választja meg nyelvezetét, precízen illesztve össze a szavakat mindenféle sallangot elhagyva. Ez pedig azt eredményezi, hogy a szövegek töménnyé válnak. Talán ez is az egyik erőssége a kötetnek.
A szövegekben legfőképp a témaválasztásnak (is) köszönhetően érződik Csehy Zoltán és Németh Zoltán hatása. A test és annak különböző részei, a váladékok, a nemiség szinte minden szöveg központi témája, ugyanakkor a szerző az ábrázolt szituációkat más érzésekkel is megtölti. A szexuális aktus folyamata, mint valaminek a megteremtése, sokszor hasonul a kiüresedés érzésével, nem tartalmaz semmiféle érzékiséget, sem pedig érzelmet a másik fél irányába. Hasonlóképpen az önkielégítés sem örömforrás, sokkal inkább „mechanikus tevékenység”- ként van jelen. A versekben ugyancsak megjelenik a táplálkozás, mint az élet egyik fontos velejárója, de ennél a folyamatnál is ugyanazt érezheti az olvasó: nem a túlélés, nem az érzékek kitágítása vagy az étkezés öröme, sokkal inkább az eltelítődés kapja a hangsúlyt. Az étel, amely sok esetben a hús, magával az emberi testtel hasonlatos. Gépies elfogyasztása inkább csak jelölőként van jelen a szövegekben.
A szerző a mozdulatok folyamatát is körüljárja, azonban szinte az összes mozgásforma hirtelen megszakítása-befejezése váratlan mozdulatlanságot eredményez. A mozgás, akárcsak az étkezés esetében, itt is mechanikus, gépies és ismétlődő, inkább megszokásból történő cselekvés eredménye, semmint az élet természetes velejárója. A teljes érzelemmentesség megtestesülése. Ugyanakkor a mozdulatlanság is legalább ugyanekkora jelentőséggel bír ezekben a szövegekben. Ennek eredményeképpen az lehet az olvasó érzése, hogy a versek igazából nem egy mozgóképet, sokkal inkább egy megfestett képet írnak le, amelyben az alakok a mozdulatuk közben fagynak bele a térbe és az időbe. A mozgás és mozdulatlanság dinamikája olyan kettősséget eredményez, amely játékteret biztosít az alkotó és az olvasó között. Talán párhuzamot vonhatunk az alkotó aktív folyamata és az olvasó (sokszor) passzív befogadása között. Vagyis mialatt a szerző aktív megalkotója a szövegnek, a gondolatok papírra/képernyőre vetésének, addig az olvasó jelentős részben passzív befogadója annak. Legalábbis ez a látszata, és ez az illúzió ebben az esetben kimondottan működőképesnek bizonyul, és előrevetít egyes kérdéseket, motivációkat.
A versek nyelvezetének eredményeképpen nem az a tipikus kötet, amelyet az olvasó egy ülésre végig tudna olvasni. A szövegek rétegezettsége és összetettsége miatt eléggé telítettek, és érdemes újraolvasni, akár többször is. Azt is mondhatnám, hogy a kötetben szereplő versek olyanok, akár a hagyma: rétegesek, amelyeket nem tudunk egyetlen olvasás után lehántani. Meg kell neki adni az időt, hogy érjenek az olvasóban, mert az újraolvasás során felfigyelhetünk olyan apróságokra is, amelyek elsőre nagyon könnyen elkerülhetik a figyelmünket. A könyv témái nem kimondottan „frissek” és nem is olyan szókimondóak, mint egyik-másik, aktuálisan a „könyvpiacon” található kötet esetében, de összetettségük és töménységük miatt mindenképpen csak felnőtt olvasóknak tudom ajánlani.
Mellár Dávid: Vagy valami egészen más, Kalligram, 2020
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2021. májusi számában)
