Plasztikus és elegáns – ezt szűrtem le elsőként a könyv elolvasása után. A szerző első regénye, mégis érett és kiforrott a szerkesztésmódja, keretes. Több idősíkot alkalmaz. A múltbeli, iskoláról és nagyszülőkről szóló szál olvastán az jutott eszembe, hogy felnőtt egy olyan írónemzedék, amelynek a Dallas sorozat a hívószó, a madeleine sütemény, és középiskolai éveit egyházi iskolában töltötte. Az elbeszélő szerethető nagyapjának alakját is szinte magam előtt látom olvasás közben, ahogy unokáját Magyar Fórum újságért küldi, felpakol a Trabantba, vagy jogosan szidja a kommunistákat. „Vasárnap reggelente, míg mi a mamával bundás kenyeret reggeliztünk, papa a cipőjét fényesítette, majd újságot olvasott. Az újságot én vásároltam meg, ez volt az én ajándékom számára, a fontos küldetésem, hogy elhozzam neki a Magyar Fórumot az újságárustól. Kaptam pénzt, pontosan annyit, amennyibe az újság került, felvettem a cipőmet, és elindultam a Tulipán virágüzlet előtti újságosbódé felé. Veszélytelen út volt” – olvashatjuk a főhősnő szavait.
A jelen ábrázolását ironikus hangvétel szövi át, és annak ellenére, hogy az elbeszélés keretes, mégis napokig töprengtem azon, hogyan alakul a szereplő sorsa. Szerencsére a kérdés nyitva marad. A jelenben az elbeszélő Milánóban, a dóm konténerkasszájában dolgozik, jegyeket értékesít. Egy olasz férfiba szerelmes, így került ki. Az elbeszélő nemzedéke számára a határátlépés már nem gyomorgörccsel teli, hanem egy izgalmas kaland kezdete, amelynek simán lehet az a vége, hogy nincs hazatérés, itt élned-halnod kell érzés, sem a vágy, hogy testünk majd e földbe süpped el. Nekem, a „Ratkó-unokának”, furcsa ez, és kicsit nehéz azonosulni vele, hogy nincs már hazavágyódás, a messze tornyok látogatása után. Az elbeszélő szabadságot a konténerben, a jegyárusításban lel. Olasz szerelme mintapasi, aki szívesen néz várost az elbeszélő anyukájával, boldogan szelfizik vele. Mindenki el van ájulva tőle, csak maga az elbeszélő nem, aki úgy érzi, túlkontrollálja, akárcsak olasz szerelmének a nagynénje. Rosaria néni ott van, és segít, még akkor is, ha terhes ez a segítségnyújtás: „Rosaria néni egyszer még a szexről is beszélt velem, elmondta, mennyire fontos csinálni, és gyakran csinálni, és ahogy magyarázott, már egészen biztos voltam abban, hogy Rosaria néni a második emeleten lyukat fúrt a lakása padlóján, aztán valami nem túl átlátszó indokkal becsöngetett az alatta lakóhoz fenyőmagért vagy fagyicsináló gépért, amit picit nehezebb előhalászni a sufniból, de minden rendes olasz háztartásban megtalálható, és akkor Rosaria néni, amíg az első emeleti szomszéd a sufniban keresgélt, nála is fúrt egy lukat a parkettába, hogy belásson hozzánk a hálószobába, ahol nekem az olasz barátommal fontos dolgokat kell csinálnom, lehetőleg gyakran. A barátom nagyon örült Rosaria néni biztonságot jelentő közelségének, hogy segít, ha bármire szükségünk van, és Rosaria néni tényleg mindig mindenben segített, még a hajamat is megcsinálta, tojást, lisztet adott kölcsön vagy ajándékba, amit könnyedén megvásárolhattunk volna a szemközti boltban is, de a barátom szeretett Rosaria nénihez fordulni, ha valamiben hiányt szenvedtünk, így aztán nem szenvedtünk hiányt semmiben, különösen Rosaria néniben nem.”
Érdekes ez az olasz miliő, ez már nem a digók világa. Ugyanis a szocialista időszak Magyarországának egy egyedi társadalmi jelensége húzódik meg: a digózás. Digóknak ebben az időben a jól öltözött olasz turistákat nevezték, digózásnak pedig azt a jelenséget, hogy a magyar lányok udvaroltattak maguknak az olasz fiúkkal, sőt szívesen kapcsolatba is bonyolódtak velük, akár egy külföldi házasságkötés reményében. Az olasz fiatalemberek szimbolikusan jelenítették meg azt a világot, amelyre a magyar lányok ekkoriban vágyakozhattak: a külföldet, a jólétet, a fényt és csillogást. Egy olyan időszakban, amikor korlátozva volt az állampolgárok számára a külföldi utazás, különösen vonzó lehetett egy olasz vőlegény. Szomjas György 1970-es Nászutak című dokumentumfilmjében a kevésbé fényes valóság is megjelenik: kevés kapcsolatból lett házasság, és bizony gyakran kiderült, hogy az olasz vőlegény elmaradott olaszországi vidékről származott, ahol mondjuk villamoskalauzként kereste a kenyerét, szóval a külföldi élet sem volt fenékig tejfel.
A határok tehát megnyíltak, és már nincs szükségünk a digózásra sem ahhoz, hogy külföldön éljünk. Az elbeszélő rutinmunkát végez, és talán pont ez adja mindennapjaiban a szabadságot. Nincs felelősség, nincs stressz, csak a monotónia. Persze idegesítő ügyfelek akadnak, sőt felbukkan egy volt osztálytárs is, valamint egy nyugdíjas magyar turistacsoport, esendően és mégis szerethetően. Az ő ábrázolásmódjukban benne van egész kelet-európai létünk esszenciája, szerencsétlenségeink, nehéz történelmi örökségeink és mégis szeretnivalóságunk. De nem ez lesz az oka annak, hogy a leendő nagymama által áhított olasz unoka esetén arra tippelnék, hogy nem fog megszületni.
„Hosszú sorok kígyóznak a milánói dóm konténerkasszájánál. Odabent főhősünk jegyeket értékesít. Jól fizető állást hagyott ott ezért a munkáért, és hosszú ideje először érzi szabadnak magát. Két éve költözött Olaszországba csodálatos barátjához, de úgy érzi, sem őt, sem Olaszországot, sem olasz jövőjének gondolatát nem bírja elviselni többé. Miközben felvonul előtte a világ turistacsordája, és a napok az olasz család fullasztó atmoszférájában vánszorognak, ő már hazatérését tervezgeti, és gondolatban bejárja gyermekkorának helyszíneit, a kisvárosi katolikus iskola folyosóin szaladgál, temetőket látogat a családdal Mindenszentek napján osztálykirándulásra utazik a fővárosba, az apja sörözőjének kertjében üldögél, elsőáldozásra, körmenetre, érettségi találkozóra készül, és a mise végét várja a nagyapja oldalán, amikor Gábor atya így szólt: a szentmise véget ért, menjetek békével. Ők pedig azt felelték: az Istennek legyen hála” – a gyermek- és ifjúkor, amely elveszett, de az elbeszélő emlékeiben mégis eleven él. Érdemes Czakó Zsófia kötetének világával mélyebben is megismerkednünk. Mert ismerős, és mégsem az.
Czakó Zsófia: Nagypénteken nem illik kertészkedni. Scolar, 2019
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2020. március 14-i számában.)
