A trianoni békediktátum 100. évfordulója nemcsak azt jelentheti számunkra, hogy immár 100 év távlatából tekintünk a saját élettörténetünket is máig meghatározó eseményre, de további kérdéseket generál. Kulturális szempontból például jogosan vagyunk kíváncsiak arra, milyen érzelmi és értelmi hátteret tudunk mozgósítani ennyi idő elteltével. A Trianonnal kapcsolatos diskurzusok sokasága és sokfélesége okán talán már nehéz új szempontokkal gazdagítani a témakört, és narratív szempontból is kihívások elé állítja a megszólalót, óhatatlanul klisékhez, megszokott szófordulatokhoz, a trauma különböző elbeszélési struktúráihoz folyamodunk.
A Petőfi Irodalmi Múzeum Édes Anna/Kosztolányi Trianon 100 című kiállításán elhangzott beszédekben – köszöntőt mondott Demeter Szilárd főigazgató, majd Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, a tárlatot pedig Száraz Miklós György író nyitotta meg – közös kérdés volt, hogy miként helyezhető bele a trianoni kontextusba az irodalmi műalkotás, így Kosztolányi Dezsőnek a jelölt időszakban íródó nagy hatású műve, az Édes Anna, valamint, hogy maga Kosztolányi miként viszonyult ehhez a helyzethez, hogyan írja meg a személyes élettörténetét ebben a láncolatban. A kiállítás ebből a kettős perspektívából tekint a történelmi eseményre, hiszen, ahogy Gulyás Gergely fogalmazott, Kosztolányi idejében és az Édes Anna cselekménye idejében is Trianon a türhetetlen jelen volt, most pedig a türhetetlen múlttal azonos.
Hogy miként íródik egybe Kosztolányi saját élettörténete a trianoni eseményekkel, arról feleségének naplórészleteiből is sokat megtudhatunk, de szintén informatívak azok a szöveghelyek, melyeket például a Nyugatban vagy a Vérző Magyarország című irredenta antológiában közöl (és amelyet a kiállítás is idéz). A tájékozódást segítik azok a szövegrészletek is, melyek a család helyzetét láttatják Szabadkán ebben az időszakban, vagy arról az időszakról adnak számot, mikor Kosztolányi hat évig nem láthatta a szüleit. Irodalomtörténeti szempontból is érdekes adatokra hívta fel a figyelmünket Száraz Miklós György író, amikor felidézte, hogy 1924-ben olaszországi útja során XI. Pius pápa magánkihallgatáson fogadta Koszotolányit, aki négy évvel Trianon után vigasztaló szavakat kért az egyházfőtől. Egyértelmű, hogy a regényhez való interpretatív viszonyunkat meghatározzák a fenti tények, hogy párhuzam van a történelmi eseméyek és a regényben építkező sorsesemény között. Ezért is emelhette ki Demeter Szilárd, hogy az Édes Anna több mint egy regény, s ez a többlet most a felmutatott korabeli világ történelmi reprezentációiban nyer kifejeződést. A regénybeli kapcsolódások vizsgálata során Száraz Miklós György pedig emlékeztetett rá, hogy Édes Anna neve az anyát is idézi, ezért úgy is értelmezhetjük, mint a megyötört, elárult hazát, s ez nagy leleménye a kiállításnak.
Párhuzamos tehát az egyén krízise és elkeseredése a társadalmi krízissel. Az erre való rálátást segíti a kiállítás információs és modern vizuális anyaga, az összetett társadalmi, kultúrtörténeti elemzés, a korabeli valóságban való részvétel lehetősége a digitális installációkkal, a regényből vett dialógusokkal, ugyanakkor a díszletterv, az információk elrendezése, melyek mind azt a célt szolgálják, hogy hitelesen lehessen megmutatni a történelmi hasadást és ebben az egyéni sorsokat (olyan kanonikus irodalmi szereplők révén, mint amilyen Édes Anna volt, vagy olyan alkotók révén, akik az események közvetlen elszenvedői voltak).
A megnyitóünnepség eseményei közül említést érdemelnek Zsigmond Emőke színművész és Lantos Zoltán hegedűművész fellépése és hangfelvételei is, de ugyanígy érdemes kiemelnünk Parádi Andrea kurátor, Széki András (látványterv és grafika), valamint a digitális installációért a Kiégő izzók munkáját, közreműködését. Egy kortárs igényeknek megfelelő, fiatalokat is megszólítani képes munka jött létre, melynek kiváltsága, hogy a 100. évforduló időszakában próbálja megmutatni Trianont, az emlékezés pedig egy szakrális vonatkozással egészül ki: a kiállítótérben megjelenő, elszórt latin szövegek mint a katolikus temetési szertartás szövegei, vagy a regény írása közben mondogatott versek, Magyarország elvesztéséért való fohászként is olvashatók.
Eddig ismeretlen felvidéki szerző könyve – ezzel az ajánlással kaptam kézhez Szigety Péter Birinéninek szeretettel című művét. Izgatott voltam, ugyanis fogalmam sem volt, mire számíthatok, s az első gyors átlapozás után kíváncsiságom még inkább fokozódott. Az viszont már akkor biztosnak tűnt, hogy különös könyv akadt a kezem ügyébe.
„Hogyan lesz erőnk a jövő kihívásaival szembenézni? Minden eszköz megadatott: kell hozzá költészet, történet, szeretet. Utána jöhet a tudomány” – olvashatjuk Bonczidai Éva sorait a Magyar Kultúra magazin novemberi, erő tematikájú lapszámának beköszöntőjében. Az erős ember ismérvei, a különféle erőforrásaink, valamint az emberi erő jóra való felhasználásának módozatai mellett az Erő lapszám legfontosabb kérdései tehát e három – hatványozottan hátrányos helyzetű – kulcsfogalom köré épülnek.
Az Animus Kiadó 2007 óta adja ki a skandináv krimik sorozatot, amelynek népszerűsége mind a mai napig töretlen. A sorozatban elsőként az izlandi Arnaldur Indriðason Kihantolt bűnök című regénye jelent meg, s az az óta eltelt tizenhat évben százhatvannál is több címszóval ajándékozták meg a műfaj rajongóit. A legtöbb szerző svéd, norvég és izlandi nemzetiségű, de akad közöttük néhány dán és finn is.
Bela Durancinak, „Szabadka első okleveles művészettörténészének” (Bács, 1931 – Szabadka, 2021) neve egyformán ismert mind a szerb, mind a magyar művészeti körökben, hiszen mind a két nyelven számos könyve, művészekről írt monográfiája, kiállításmegnyitója, katalógusa és folyóiratokban közölt szakcikke jelent meg, s az általa rendezett kiállítások száma is impozáns.
Minden egyes, a helyi regionális történelem egy-egy darabját kiszínezni kívánó kiadvány megjelenése valóban fontos és kívánatos, kiváltképp napjainkban. Éppen ezért nem csupán a felvidéki magyar cserkészmozgalom, hanem a Rimaszombat története iránt érdeklődő számára is érdekes és inspiráló lehet a Lilium Aurum kiadó gondozásában megjelent, A cserkészliliom peremvidéki szirmai című kötet, amelyben a szerző, Gaál Lajos, a 110 éves rimaszombati cserkészet krónikáját tárja elénk.
A huszonöt éves Petőfi Sándor Föltámadott a tenger című versét 1848. március 30-án, a Pesten újra elkezdődött forrongások hatására írta meg, az egész nemzeti közösség szószólójaként. Földrengésszerű változást írt bele egyetlen képbe, egy új világrend eljövetelét hirdetve. Tömegeket mozgatott meg szuggesztív költői erejével, költészetének máig tartó ereje magyarságtudatunk része, nemzeti önazonosságunk, sőt önmeghatározásunk részévé is vált.
Mikor vagyunk arccal a falnak? Mondjuk, ha büntetésből sarokba állítanak. Vagy nekiesünk. Esetleg valaki arccal a falnak lök. Mindenesetre egy olyan élethelyzetet feltételez, amelyet alapesetben nem szabad akaratunkból, örömmel választunk. Szerintem csak úgy senki sem állt még oda egy falhoz. Ha közvetlenül előttünk van, akkor nem látjuk, mi zajlik körülöttünk.
Margaret Atwood 2022-ben megjelent Égető kérdések című esszékötete meglehetősen felborzolta a kedélyeket. Súlyos kérdéseket tesz fel (mi számít igaznak?; összefér-e a politika és művészet?; illetve érdekli a geopolitika, a faji fennmaradás, a történetek létjogosultsága is), amelyekre maró őszinteséggel felel, kellő humorral fűszerezve. A hangsúlyok öt fejezeten keresztül váltakozva jelennek meg.
Tóth László (1949) Rossz napok című keményfedeles gyűjteményes kötetének alcíme Új versek és rátalálások 2018– 2023. Öt év hosszú idő, de egy korábbi interjúban éppen a szerző jelenti ki, hogy „ritkán és keveset írt eddig”. Az Új versek része az alcímnek nyilván a megjelölt időszakban születettekre utal – bár sok esetben utalás nélkül is rájönne a nyájas olvasóközönség, hiszen némely alkotás aktuális, az elmúlt évekre kifejezetten jellemző közéleti és egzisztenciális problémákat boncolgat.
A regény szerkezete nagymértékben hasonlít a lapunk júliusi számában ismertetett Végzetes ígéret című Angela Marsons-krimire, amely ráadásul ugyanúgy 2018-ban jelent meg először, mint Carmen Mola regénye. Mindkét műben egy nő a nyomozóegység rátermett parancsnoka, mindkettőjük csapata egy új taggal gyarapodik, akit a többiek nehezen fogadnak be, mindkét regényben különös részletek derülnek ki a nyomozók magánéletéből.