2020. szeptember 22., 15:31
A trianoni békediktátum 100. évfordulója nemcsak azt jelentheti számunkra, hogy immár 100 év távlatából tekintünk a saját élettörténetünket is máig meghatározó eseményre, de további kérdéseket generál. Kulturális szempontból például jogosan vagyunk kíváncsiak arra, milyen érzelmi és értelmi hátteret tudunk mozgósítani ennyi idő elteltével. A Trianonnal kapcsolatos diskurzusok sokasága és sokfélesége okán talán már nehéz új szempontokkal gazdagítani a témakört, és narratív szempontból is kihívások elé állítja a megszólalót, óhatatlanul klisékhez, megszokott szófordulatokhoz, a trauma különböző elbeszélési struktúráihoz folyamodunk.
A Petőfi Irodalmi Múzeum Édes Anna/Kosztolányi Trianon 100 című kiállításán elhangzott beszédekben – köszöntőt mondott Demeter Szilárd főigazgató, majd Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, a tárlatot pedig Száraz Miklós György író nyitotta meg – közös kérdés volt, hogy miként helyezhető bele a trianoni kontextusba az irodalmi műalkotás, így Kosztolányi Dezsőnek a jelölt időszakban íródó nagy hatású műve, az Édes Anna, valamint, hogy maga Kosztolányi miként viszonyult ehhez a helyzethez, hogyan írja meg a személyes élettörténetét ebben a láncolatban. A kiállítás ebből a kettős perspektívából tekint a történelmi eseményre, hiszen, ahogy Gulyás Gergely fogalmazott, Kosztolányi idejében és az Édes Anna cselekménye idejében is Trianon a türhetetlen jelen volt, most pedig a türhetetlen múlttal azonos.
Hogy miként íródik egybe Kosztolányi saját élettörténete a trianoni eseményekkel, arról feleségének naplórészleteiből is sokat megtudhatunk, de szintén informatívak azok a szöveghelyek, melyeket például a Nyugatban vagy a Vérző Magyarország című irredenta antológiában közöl (és amelyet a kiállítás is idéz). A tájékozódást segítik azok a szövegrészletek is, melyek a család helyzetét láttatják Szabadkán ebben az időszakban, vagy arról az időszakról adnak számot, mikor Kosztolányi hat évig nem láthatta a szüleit. Irodalomtörténeti szempontból is érdekes adatokra hívta fel a figyelmünket Száraz Miklós György író, amikor felidézte, hogy 1924-ben olaszországi útja során XI. Pius pápa magánkihallgatáson fogadta Koszotolányit, aki négy évvel Trianon után vigasztaló szavakat kért az egyházfőtől. Egyértelmű, hogy a regényhez való interpretatív viszonyunkat meghatározzák a fenti tények, hogy párhuzam van a történelmi eseméyek és a regényben építkező sorsesemény között. Ezért is emelhette ki Demeter Szilárd, hogy az Édes Anna több mint egy regény, s ez a többlet most a felmutatott korabeli világ történelmi reprezentációiban nyer kifejeződést. A regénybeli kapcsolódások vizsgálata során Száraz Miklós György pedig emlékeztetett rá, hogy Édes Anna neve az anyát is idézi, ezért úgy is értelmezhetjük, mint a megyötört, elárult hazát, s ez nagy leleménye a kiállításnak.
Párhuzamos tehát az egyén krízise és elkeseredése a társadalmi krízissel. Az erre való rálátást segíti a kiállítás információs és modern vizuális anyaga, az összetett társadalmi, kultúrtörténeti elemzés, a korabeli valóságban való részvétel lehetősége a digitális installációkkal, a regényből vett dialógusokkal, ugyanakkor a díszletterv, az információk elrendezése, melyek mind azt a célt szolgálják, hogy hitelesen lehessen megmutatni a történelmi hasadást és ebben az egyéni sorsokat (olyan kanonikus irodalmi szereplők révén, mint amilyen Édes Anna volt, vagy olyan alkotók révén, akik az események közvetlen elszenvedői voltak).
A megnyitóünnepség eseményei közül említést érdemelnek Zsigmond Emőke színművész és Lantos Zoltán hegedűművész fellépése és hangfelvételei is, de ugyanígy érdemes kiemelnünk Parádi Andrea kurátor, Széki András (látványterv és grafika), valamint a digitális installációért a Kiégő izzók munkáját, közreműködését. Egy kortárs igényeknek megfelelő, fiatalokat is megszólítani képes munka jött létre, melynek kiváltsága, hogy a 100. évforduló időszakában próbálja megmutatni Trianont, az emlékezés pedig egy szakrális vonatkozással egészül ki: a kiállítótérben megjelenő, elszórt latin szövegek mint a katolikus temetési szertartás szövegei, vagy a regény írása közben mondogatott versek, Magyarország elvesztéséért való fohászként is olvashatók.
