A trianoni békediktátum 100. évfordulója nemcsak azt jelentheti számunkra, hogy immár 100 év távlatából tekintünk a saját élettörténetünket is máig meghatározó eseményre, de további kérdéseket generál. Kulturális szempontból például jogosan vagyunk kíváncsiak arra, milyen érzelmi és értelmi hátteret tudunk mozgósítani ennyi idő elteltével. A Trianonnal kapcsolatos diskurzusok sokasága és sokfélesége okán talán már nehéz új szempontokkal gazdagítani a témakört, és narratív szempontból is kihívások elé állítja a megszólalót, óhatatlanul klisékhez, megszokott szófordulatokhoz, a trauma különböző elbeszélési struktúráihoz folyamodunk.
A Petőfi Irodalmi Múzeum Édes Anna/Kosztolányi Trianon 100 című kiállításán elhangzott beszédekben – köszöntőt mondott Demeter Szilárd főigazgató, majd Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, a tárlatot pedig Száraz Miklós György író nyitotta meg – közös kérdés volt, hogy miként helyezhető bele a trianoni kontextusba az irodalmi műalkotás, így Kosztolányi Dezsőnek a jelölt időszakban íródó nagy hatású műve, az Édes Anna, valamint, hogy maga Kosztolányi miként viszonyult ehhez a helyzethez, hogyan írja meg a személyes élettörténetét ebben a láncolatban. A kiállítás ebből a kettős perspektívából tekint a történelmi eseményre, hiszen, ahogy Gulyás Gergely fogalmazott, Kosztolányi idejében és az Édes Anna cselekménye idejében is Trianon a türhetetlen jelen volt, most pedig a türhetetlen múlttal azonos.
Hogy miként íródik egybe Kosztolányi saját élettörténete a trianoni eseményekkel, arról feleségének naplórészleteiből is sokat megtudhatunk, de szintén informatívak azok a szöveghelyek, melyeket például a Nyugatban vagy a Vérző Magyarország című irredenta antológiában közöl (és amelyet a kiállítás is idéz). A tájékozódást segítik azok a szövegrészletek is, melyek a család helyzetét láttatják Szabadkán ebben az időszakban, vagy arról az időszakról adnak számot, mikor Kosztolányi hat évig nem láthatta a szüleit. Irodalomtörténeti szempontból is érdekes adatokra hívta fel a figyelmünket Száraz Miklós György író, amikor felidézte, hogy 1924-ben olaszországi útja során XI. Pius pápa magánkihallgatáson fogadta Koszotolányit, aki négy évvel Trianon után vigasztaló szavakat kért az egyházfőtől. Egyértelmű, hogy a regényhez való interpretatív viszonyunkat meghatározzák a fenti tények, hogy párhuzam van a történelmi eseméyek és a regényben építkező sorsesemény között. Ezért is emelhette ki Demeter Szilárd, hogy az Édes Anna több mint egy regény, s ez a többlet most a felmutatott korabeli világ történelmi reprezentációiban nyer kifejeződést. A regénybeli kapcsolódások vizsgálata során Száraz Miklós György pedig emlékeztetett rá, hogy Édes Anna neve az anyát is idézi, ezért úgy is értelmezhetjük, mint a megyötört, elárult hazát, s ez nagy leleménye a kiállításnak.
Párhuzamos tehát az egyén krízise és elkeseredése a társadalmi krízissel. Az erre való rálátást segíti a kiállítás információs és modern vizuális anyaga, az összetett társadalmi, kultúrtörténeti elemzés, a korabeli valóságban való részvétel lehetősége a digitális installációkkal, a regényből vett dialógusokkal, ugyanakkor a díszletterv, az információk elrendezése, melyek mind azt a célt szolgálják, hogy hitelesen lehessen megmutatni a történelmi hasadást és ebben az egyéni sorsokat (olyan kanonikus irodalmi szereplők révén, mint amilyen Édes Anna volt, vagy olyan alkotók révén, akik az események közvetlen elszenvedői voltak).
A megnyitóünnepség eseményei közül említést érdemelnek Zsigmond Emőke színművész és Lantos Zoltán hegedűművész fellépése és hangfelvételei is, de ugyanígy érdemes kiemelnünk Parádi Andrea kurátor, Széki András (látványterv és grafika), valamint a digitális installációért a Kiégő izzók munkáját, közreműködését. Egy kortárs igényeknek megfelelő, fiatalokat is megszólítani képes munka jött létre, melynek kiváltsága, hogy a 100. évforduló időszakában próbálja megmutatni Trianont, az emlékezés pedig egy szakrális vonatkozással egészül ki: a kiállítótérben megjelenő, elszórt latin szövegek mint a katolikus temetési szertartás szövegei, vagy a regény írása közben mondogatott versek, Magyarország elvesztéséért való fohászként is olvashatók.
A jó válogatáskötet a szöveget önmaga gyönyörűségéért olvasók számára beavatás az életműbe, az irodalomtudósoknak pedig összegzés, sűrített anyag, az alkotó fontosabb témáiról, motívumairól tájékoztat. Mózes Attila Foglaló című novelláskötete segítségével próbálom az olvasónak bemutatni ezt a szerteágazó, színes és érdekfeszítő prózavilágot.
A Maladype Színház Metropolisz című táncszínházi előadása a városi lét különböző mozzanatait mutatja meg.
Az előadás meneteléssel kezdődik. Egyszerre jeleníti meg a munkások menetoszlopát az azonos című filmből, és valami majom- vagy ősemberszerű lényt. A kezdetlegesség, az állatiasságba való visszasüllyedtség mutatkozik meg. Különös, hogy ma a városban élő embert látjuk ilyennek. Érzések, gondolatok nélküli, üres vagy épp dühös és elkeseredett tekintetű test, amely a tömeggel együtt mozog. Ha egyikük kilép a sorból, és valami újat mutat, a tömeg követni kezdi és ismét rutinná válik.
A Turay Ida Színház A férfiak a fejükre estek című előadásában három középkorú nő próbál meg kilépni az életét mérgező kapcsolatból. Három férfi kínozza, kínozta őket. A darab elsősorban a magát egy elhasznált rongynak, rakás szerencsétlenségnek, ügyetlen, ostoba kis semminek érző nőnek a traumájára világít rá.
Összeszámoltam: a hazájában nagyon népszerű norvég író Doppler című könyvének magyar borítóján nem kevesebb, mint tizenöt ajánlás van, mind pozitív. Ha engem kérdeznek (igaz, a kutya sem fog), egyre sem volt szükség. Erlend Loe művei önmagukért beszélnek, s miként tudjuk, a jó terméknek nem kell reklám, még a XXI. század elején sem.
A Forum Könyvkiadó gondozásában, Orovec Krisztina fordításában jelent meg Vladimir Kecmanović szarajevói születésű, Belgrádban élő író könyve, amely már 2008-as első megjelenésekor heves vitát váltott ki az olvasók és a kritikusok körében mint „a kortárs szerb irodalom legellentmondásosabb szövege”. Az viszont kétségtelen, hogy a leghatásosabb is, amelyet a kilencvenes évek véres balkáni háborúiról írtak.
A 152 lépés Auschwitz felé Rudolf Franz Ferdinand Hößnek, az auschwitzi haláltábor parancsnokának életét dolgozza fel. A monodrámát Nagy Márk rendezte emlékiratok, interjúk, visszaemlékezések, beszámolók alapján. A téma nem könnyű, pláne, ha két fiatal, háborúkat nem megélt alkotó állítja össze. Ez a fiatalság azonban a darab előnyére vált: emiatt mer nyersen őszinte és objektív lenni. Nem hat rá semmilyen ideológia elvakultsága. Nem próbálja meg idealizálni Höß alakját, de nem is mutatja be főgonoszként. Höß katonaember volt az utolsó porcikájáig.
Lakatos Mihály esszékötetének címe – Súlyos ügyek – nem túloz: valóban súlyos ügyeket tárgyal, könnyed módon. Az írások túlnyomó többségének főszereplője Ábel, a szilárd elvei szerint élő, a világ dolgairól egyenesen gondolkodó magyartanár, akit a híres névrokonhoz a rengeteg, az ország és a szülőföld köt, viszont itt véget ér a hasonlóság.
Egy kivételes könyv bemutatóját tartották tegnap Budapesten, a New York Kávéházban, ahol Térey János most közreadott memoárjáról Juhász Anna a Libri Kiadói Csoport igazgatójával, Sárközy Bencével és Szirák Péter irodalomtörténésszel beszélgetett. A tavaly elhunyt költő, Térey János önéletírását Boldogh-ház, Kétmalom utca címmel jelentette meg a Jelenkor kiadó, a memoárt Térey már nem tudta befejezni, de a tervezett mű egész struktúráját kidolgozta.
Miről is van szó? Tizennégy dalról, vendégelőadókkal. Egyszerű forgatókönyv, amihez egyetlen létfontosságú instrukció bizonyult szükségesnek: össze kellett trombitálni egy rakás tehetséges muzsikust. Dion és Hood, akiket egyaránt megillet a produceri kredit, nem is cselekedett máshogyan. Volt honnan és kiket felkeresni, mert Dion személye leválaszthatatlan a könnyűzenei fejlődésről, barátsága Bob Dylannal, Paul Simonnal, Van Morrisonnal és még sokakkal tisztességesen dokumentált.