Egy kivételes könyv bemutatóját tartották tegnap Budapesten, a New York Kávéházban, ahol Térey János most közreadott memoárjáról Juhász Anna a Libri Kiadói Csoport igazgatójával, Sárközy Bencével és Szirák Péter irodalomtörténésszel beszélgetett. A tavaly elhunyt költő, Térey János önéletírását Boldogh-ház, Kétmalom utca címmel jelentette meg a Jelenkor kiadó, a memoárt Térey már nem tudta befejezni, de a tervezett mű egész struktúráját kidolgozta.
Térey János életművének rendkívüli értékéhez igazodik ez a munka is – a beszélgetés résztvevői által tárgyalt szempontok mellett a bemutatóhoz kapcsolódó szuggesztív tényezők (így a képválogatás a szerző főként gyerekkori és fiatal éveiből, a kinagyított borítókép, a felolvasott szövegrészlet, és természetesen a kávéház monumentalitása egy élet sorseseményeihez képest) erről győztek meg.
Mielőtt átvennénk a bemutatáson tárgyalt szempontokat, érdemes elidőznünk a bemutatás színhelyéül választott New York Kávéházban, illetőleg annak a Térey János életében és, most már az emlékezetében betöltött szerepénél. Két közelítés is hangsúlyozta a kávéház jelentőségét Térey életében. Egyrészt Juhász Anna emlékezett vissza rá, hogy Téreynek törzsasztala volt itt, a kortársakhoz viszonyítva különösen sokat járt ide, gyakran vett részt a rendezvényeken. Másrészt a borítótervnek egy kávéházban készült kép az alapja – a 22 éves Téreyt láthatjuk –, így a szerző és hely közötti viszony még hangsúlyosabb (az ugyan nem derül ki, hogy miért éppen egy Budapesten készült kép szerepel a borítón). A könyvbemutató helyszíne mellett az időpont is lényeges közelítés: Térey János szeptember 14-én lett volna 50 éves. A hirtelen halált követő gyászmunka tart, személyes érintettségükről többször említést tettek a beszélgetőtársak.
A gyászmunkát emelte ki a felolvasott szövegrészlet is: az elhunyt testvér, Anikó emléke kíséri a visszaemlékezést, aki alig pár hónapos korában halt meg. A családi trauma felidézése indítja el a New York Művész Páholyban is a beszélgetést, a továbbiakban a műfajiság kérdését, az önéletrajziság tradícióját, a narrációs technika és nézőpont újszerűségét veszik sorra, különös tekintettel az író szülővárosával, Debrecennel kapcsolatos korábbi toposzok felülírására. A fiatalkori tapasztalatok, a vázolt világ a Boldogh-ház, Kétmalom utca-ban a teljesség igényével olvasható, noha a könyv nem befejezett. Térey, Sárközy Bence visszaemlékezésében „elképesztő felkészültséggel” fogott neki az írásnak. Az igényes, összetett könyv levéltári munkán, a rokonság és az emlékezet elbeszélésein alapul, rengeteg ismeret csoportosul benne. Az önéletírás műfajából adódó sajátosságokat egy szigorú önelemzés, egy nevelés- és nemzetiségtörténet, illetve egy város története fogja össze.
Tematikus szempontból a könyv köthető Bereményi Géza Magyar Copperfield című művéhez. Noha a narráció Sárközy megközelítésében igen mértéktartó az érzelmek szempontjából, közvetve ugyanazt a kérdést járja körül: hogyan tud az ember felszabadulni a nevelés terhe és gyötrelmei alól (Téreynél főként az apától hozott gyötrelmek kitettek ennek a kérdésnek), hogyan válik szabaddá. Megkerülhetetlen viszonyítási pont emellett Márai Sándor Egy polgár vallomásai című könyve, Orvecz Imre A rög gyermekei, Garaczi László Pompásan buszozunk és Nádas Péter Világló részletek című műve. Ez utóbbival a közvetlen kapcsolat több szempontból nyilvánvaló. Nádas nyolc éves koráig tárgyalja az élet eseményeit, Térey – mutatott rá Sárközy Bence – ugyanígy a gyerekkorból próbálja megérteni az ént. Téreynél azonban teljesen más a szociokulturális közeg (a kulákság, a polgári szemlélet kialakítása).
Mindenképp új látásmód az, ahogyan Térey Debrecent olvassa. Harminc év távlatából ír a városban töltött fiatalévekről. A távlat különösen lényeges fogalom itt, mivel a szerző elköltözött innen, egészen az utolsó tragikus pillanatig megpróbál „leszámolni” a várossal, ami viszont „egy élet munkája”, miként Sárközy Bence fogalmazott. Emellett Debrecen építészeti és kulturális szempontból egyaránt újfajta megítélés alá esik. Térey olyan összefüggésekre irányítja a figyelmünket, melyek sokat hozzáadhatnak a város figyelemreméltó értékeivel kapcsolatos diskurzushoz, valamint a város képi megjelenítéseihez. A részletgazdag narrációk a lokalitás meghatározó sajátosságaira figyelnek, a civis tudat fokozódó mértékben van jelen. Természetes, hogy az identitás részeként tekint a helyre, Szirák Péter megfogalmazásában „nagyszerűvé teszi a várost ez az elbeszélés”. Ugyanakkor kettős megítélés jellemzi Térey városképét és emlékezetét, hiszen, értékei mellett a gyötrelmek és a szűk lehetőségek világa is ez a hely (Szabó Magda idealizált Debrecen képével szintén felhagy a szerző). A köztesség, a demitizálás vs. eszményítés fontos alapköve a világalkotásnak, inkább egy ellenpontozó Debrecen-kép jellemzi a szöveget. Az élettörténeti eseményekhez jól illeszkedik a confessio mint műfaji és „hangulati” háttér, a kiengesztelődés eszköze, ahogyan Szilágyi Péter nevezte: megérteni azokat az embereket, kötődéseket, akik miatt sokat szenvedett, így lehet csak a munka egy „megértéssel elgondolt elemzés”. Amint a beszélgetőtársak is kiemelték, gyakori a kortárs irodalomban a múltba révedés, de Térey életműve és jelenléte kivételes, mivel együtt élt a korral, valóban kortárs kérdések foglalkoztatták, ugyanakkor képes volt meglátni az irodalmat az életben. Sajnálatos, hogy ez látásmód egy „utóirat”-ban tud már csak megszólalni.
Térey János: Boldogh-ház, Kétmalom utca. Jelenkor Kiadó Kft, 2020
Eddig ismeretlen felvidéki szerző könyve – ezzel az ajánlással kaptam kézhez Szigety Péter Birinéninek szeretettel című művét. Izgatott voltam, ugyanis fogalmam sem volt, mire számíthatok, s az első gyors átlapozás után kíváncsiságom még inkább fokozódott. Az viszont már akkor biztosnak tűnt, hogy különös könyv akadt a kezem ügyébe.
„Hogyan lesz erőnk a jövő kihívásaival szembenézni? Minden eszköz megadatott: kell hozzá költészet, történet, szeretet. Utána jöhet a tudomány” – olvashatjuk Bonczidai Éva sorait a Magyar Kultúra magazin novemberi, erő tematikájú lapszámának beköszöntőjében. Az erős ember ismérvei, a különféle erőforrásaink, valamint az emberi erő jóra való felhasználásának módozatai mellett az Erő lapszám legfontosabb kérdései tehát e három – hatványozottan hátrányos helyzetű – kulcsfogalom köré épülnek.
Az Animus Kiadó 2007 óta adja ki a skandináv krimik sorozatot, amelynek népszerűsége mind a mai napig töretlen. A sorozatban elsőként az izlandi Arnaldur Indriðason Kihantolt bűnök című regénye jelent meg, s az az óta eltelt tizenhat évben százhatvannál is több címszóval ajándékozták meg a műfaj rajongóit. A legtöbb szerző svéd, norvég és izlandi nemzetiségű, de akad közöttük néhány dán és finn is.
Bela Durancinak, „Szabadka első okleveles művészettörténészének” (Bács, 1931 – Szabadka, 2021) neve egyformán ismert mind a szerb, mind a magyar művészeti körökben, hiszen mind a két nyelven számos könyve, művészekről írt monográfiája, kiállításmegnyitója, katalógusa és folyóiratokban közölt szakcikke jelent meg, s az általa rendezett kiállítások száma is impozáns.
Minden egyes, a helyi regionális történelem egy-egy darabját kiszínezni kívánó kiadvány megjelenése valóban fontos és kívánatos, kiváltképp napjainkban. Éppen ezért nem csupán a felvidéki magyar cserkészmozgalom, hanem a Rimaszombat története iránt érdeklődő számára is érdekes és inspiráló lehet a Lilium Aurum kiadó gondozásában megjelent, A cserkészliliom peremvidéki szirmai című kötet, amelyben a szerző, Gaál Lajos, a 110 éves rimaszombati cserkészet krónikáját tárja elénk.
A huszonöt éves Petőfi Sándor Föltámadott a tenger című versét 1848. március 30-án, a Pesten újra elkezdődött forrongások hatására írta meg, az egész nemzeti közösség szószólójaként. Földrengésszerű változást írt bele egyetlen képbe, egy új világrend eljövetelét hirdetve. Tömegeket mozgatott meg szuggesztív költői erejével, költészetének máig tartó ereje magyarságtudatunk része, nemzeti önazonosságunk, sőt önmeghatározásunk részévé is vált.
Mikor vagyunk arccal a falnak? Mondjuk, ha büntetésből sarokba állítanak. Vagy nekiesünk. Esetleg valaki arccal a falnak lök. Mindenesetre egy olyan élethelyzetet feltételez, amelyet alapesetben nem szabad akaratunkból, örömmel választunk. Szerintem csak úgy senki sem állt még oda egy falhoz. Ha közvetlenül előttünk van, akkor nem látjuk, mi zajlik körülöttünk.
Margaret Atwood 2022-ben megjelent Égető kérdések című esszékötete meglehetősen felborzolta a kedélyeket. Súlyos kérdéseket tesz fel (mi számít igaznak?; összefér-e a politika és művészet?; illetve érdekli a geopolitika, a faji fennmaradás, a történetek létjogosultsága is), amelyekre maró őszinteséggel felel, kellő humorral fűszerezve. A hangsúlyok öt fejezeten keresztül váltakozva jelennek meg.
Tóth László (1949) Rossz napok című keményfedeles gyűjteményes kötetének alcíme Új versek és rátalálások 2018– 2023. Öt év hosszú idő, de egy korábbi interjúban éppen a szerző jelenti ki, hogy „ritkán és keveset írt eddig”. Az Új versek része az alcímnek nyilván a megjelölt időszakban születettekre utal – bár sok esetben utalás nélkül is rájönne a nyájas olvasóközönség, hiszen némely alkotás aktuális, az elmúlt évekre kifejezetten jellemző közéleti és egzisztenciális problémákat boncolgat.
A regény szerkezete nagymértékben hasonlít a lapunk júliusi számában ismertetett Végzetes ígéret című Angela Marsons-krimire, amely ráadásul ugyanúgy 2018-ban jelent meg először, mint Carmen Mola regénye. Mindkét műben egy nő a nyomozóegység rátermett parancsnoka, mindkettőjük csapata egy új taggal gyarapodik, akit a többiek nehezen fogadnak be, mindkét regényben különös részletek derülnek ki a nyomozók magánéletéből.