Kerítéskiállítás Fazakas Júlia Parafrázisok című alkotásaiból
Fazakas Júlia Básti Lajos–díjas színésznő Székelyudvarhelyen született, a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen tanulta a mesterséget. 2000 óta él Budapesten, azóta pedig számos színházban játszott, többek között a József Attila Színházban, az RS9 Színházban, a Stúdió K-ban, a Trip hajón, valamint a Tatabányai Jászai Mari Színházban is találkozhattak vele a nézők. Sokoldalúságát korábban is megmutatta már: régóta énekel zenekarokban, mint az Eugenia Formációban, de a kamera másik oldalán is szívesen tevékenykedik mint rendező vagy éppen szerkesztő. A képzőművészet sem áll távol tőle – szeret képeket festeni, ékszereket tervezni és készíteni, de babákat varrni is. Most a Városmajori Szabadtéri Színpad mellett tekinthető meg különleges kerítéskiállítása a Parafrázisokból.
Fazakas Júlia még 2020 márciusában, a pandémia kezdetén fedezte fel a Getty Múzeum által kiállított festményprodukciót az interneten. Már elsőre izgalmasnak s egyedinek találta az alkotásokat. Később a Szépművészeti Múzeum is meghirdetett egy online játékot, melynek lényege egy újabb perspektívából megragadott parafrázis elkészítése volt. A színésznő ezen alkalomból készítette el első, Szent Rókus-parafrázisát, amellyel meg is nyerte a heti játékot. Mint fogalmazott: „Behúzott ez a műfaj, észre sem vettem, hogy már magamnak játszom a négy fal között. Nem az unaloműzés vezérelt, hanem akaratlanul is egy új önismereti tréning folyamatában találtam magam, amelyben én vagyok az alany és az állítmány is, és közben még a színház sem hiányzik annyira […].”
Elsőként azon gondolkodtam, hogy vajon miképpen férhet meg egymást mellett Jan Vermeer van Delft Leány gyöngy fülbevalóval című festménye, Munkácsy Mihály Ásító inas (részlet) című alkotása, vagy Frida Kahlo Gondolatok a halálról című műve. A Városmajori Szabadtéri Színpad mellett elhaladva festmények tucatjaival találjunk szemben magunkat, amelyek különleges alkotóktól – ismert s talán kevésbé ismert alkotók munkái Fazakas Júlia által készült parafrázisaival alkotnak új egységet. Ezek az alkotások nem állnak meg a másolás szintjén, sokkal inkább árulkodnak a megdöbbentő részletgazdagságról, amelyre alkotójuk maga is figyelt. Parafrázisain beleképzeli magát az eredeti festményen szereplők attitűdjébe, átéli, megéli az aktuális élethelyzetüket. Mint fogalmazott: „Addig sem kell a sajátomra fókuszálni.”
A kiállításon szereplő képeket végigpásztázva elsőként a kortalanság kifejezés jutott eszembe. Fazakas Júlia képes kisgyermek, tinédzser vagy éppen felnőtt éveikben járó emberek megjelenítésére, de az öregedés folyamatait is intim szférába csomagolva jeleníti meg a nézők előtt. Legyen szó férfi karakterességről vagy női arcvonásokról, jelent ábrázoló, vagy a XVII. századig visszanyúló figurákról a színésznő aprólékos munkájának köszönhetően ezen szereplők is a teljesség erejével köszönnek vissza alkotásain. A kiállítás különlegességét a környezet is biztosítja: a képek a Városmajori Szabadtéri Színpad mellett, természeti környezetben helyezkednek el, ahol a szökőkút csobogó hangjával kísérve csodálhatjuk meg e képeket.
Alkotásai a messzemenő kreativitásról árulkodnak, s kérdések sorait halmozzák fel bennem, ahogyan haladok egyik alkotástól a másikig. Például, hogy miként lehetséges ily módon átvenni a festményeken szereplő alakok identitását, karakterjegyeit, s vajon hogyan lehetséges az, hogy valaki, aki a színészet világában is kiemelkedő, a képzőművészetekben is képes legyen maradandót alkotni? A kiállítás a nyári évad alatt tekinthető meg, rendezője az Eötvös 10 Közösségi és Kulturális Színtér.
Eddig ismeretlen felvidéki szerző könyve – ezzel az ajánlással kaptam kézhez Szigety Péter Birinéninek szeretettel című művét. Izgatott voltam, ugyanis fogalmam sem volt, mire számíthatok, s az első gyors átlapozás után kíváncsiságom még inkább fokozódott. Az viszont már akkor biztosnak tűnt, hogy különös könyv akadt a kezem ügyébe.
„Hogyan lesz erőnk a jövő kihívásaival szembenézni? Minden eszköz megadatott: kell hozzá költészet, történet, szeretet. Utána jöhet a tudomány” – olvashatjuk Bonczidai Éva sorait a Magyar Kultúra magazin novemberi, erő tematikájú lapszámának beköszöntőjében. Az erős ember ismérvei, a különféle erőforrásaink, valamint az emberi erő jóra való felhasználásának módozatai mellett az Erő lapszám legfontosabb kérdései tehát e három – hatványozottan hátrányos helyzetű – kulcsfogalom köré épülnek.
Az Animus Kiadó 2007 óta adja ki a skandináv krimik sorozatot, amelynek népszerűsége mind a mai napig töretlen. A sorozatban elsőként az izlandi Arnaldur Indriðason Kihantolt bűnök című regénye jelent meg, s az az óta eltelt tizenhat évben százhatvannál is több címszóval ajándékozták meg a műfaj rajongóit. A legtöbb szerző svéd, norvég és izlandi nemzetiségű, de akad közöttük néhány dán és finn is.
Bela Durancinak, „Szabadka első okleveles művészettörténészének” (Bács, 1931 – Szabadka, 2021) neve egyformán ismert mind a szerb, mind a magyar művészeti körökben, hiszen mind a két nyelven számos könyve, művészekről írt monográfiája, kiállításmegnyitója, katalógusa és folyóiratokban közölt szakcikke jelent meg, s az általa rendezett kiállítások száma is impozáns.
Minden egyes, a helyi regionális történelem egy-egy darabját kiszínezni kívánó kiadvány megjelenése valóban fontos és kívánatos, kiváltképp napjainkban. Éppen ezért nem csupán a felvidéki magyar cserkészmozgalom, hanem a Rimaszombat története iránt érdeklődő számára is érdekes és inspiráló lehet a Lilium Aurum kiadó gondozásában megjelent, A cserkészliliom peremvidéki szirmai című kötet, amelyben a szerző, Gaál Lajos, a 110 éves rimaszombati cserkészet krónikáját tárja elénk.
A huszonöt éves Petőfi Sándor Föltámadott a tenger című versét 1848. március 30-án, a Pesten újra elkezdődött forrongások hatására írta meg, az egész nemzeti közösség szószólójaként. Földrengésszerű változást írt bele egyetlen képbe, egy új világrend eljövetelét hirdetve. Tömegeket mozgatott meg szuggesztív költői erejével, költészetének máig tartó ereje magyarságtudatunk része, nemzeti önazonosságunk, sőt önmeghatározásunk részévé is vált.
Mikor vagyunk arccal a falnak? Mondjuk, ha büntetésből sarokba állítanak. Vagy nekiesünk. Esetleg valaki arccal a falnak lök. Mindenesetre egy olyan élethelyzetet feltételez, amelyet alapesetben nem szabad akaratunkból, örömmel választunk. Szerintem csak úgy senki sem állt még oda egy falhoz. Ha közvetlenül előttünk van, akkor nem látjuk, mi zajlik körülöttünk.
Margaret Atwood 2022-ben megjelent Égető kérdések című esszékötete meglehetősen felborzolta a kedélyeket. Súlyos kérdéseket tesz fel (mi számít igaznak?; összefér-e a politika és művészet?; illetve érdekli a geopolitika, a faji fennmaradás, a történetek létjogosultsága is), amelyekre maró őszinteséggel felel, kellő humorral fűszerezve. A hangsúlyok öt fejezeten keresztül váltakozva jelennek meg.
Tóth László (1949) Rossz napok című keményfedeles gyűjteményes kötetének alcíme Új versek és rátalálások 2018– 2023. Öt év hosszú idő, de egy korábbi interjúban éppen a szerző jelenti ki, hogy „ritkán és keveset írt eddig”. Az Új versek része az alcímnek nyilván a megjelölt időszakban születettekre utal – bár sok esetben utalás nélkül is rájönne a nyájas olvasóközönség, hiszen némely alkotás aktuális, az elmúlt évekre kifejezetten jellemző közéleti és egzisztenciális problémákat boncolgat.
A regény szerkezete nagymértékben hasonlít a lapunk júliusi számában ismertetett Végzetes ígéret című Angela Marsons-krimire, amely ráadásul ugyanúgy 2018-ban jelent meg először, mint Carmen Mola regénye. Mindkét műben egy nő a nyomozóegység rátermett parancsnoka, mindkettőjük csapata egy új taggal gyarapodik, akit a többiek nehezen fogadnak be, mindkét regényben különös részletek derülnek ki a nyomozók magánéletéből.